Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. július 5 (243. szám) - „Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről!” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
499 durva személyeskedő beszédet. Azt sajnálom, hogy n em várta meg Ildikó (Kuncze Gábor: Ildikó? Nade Misi! Ez már a strand!) , nem várta meg, hogy Kuncze Gábor mit fog majd mondani esetleg. Én szeretnék a tárgynál maradni, annál is inkább, mert ennek a mai napnak mi azt a célt szántuk, azt a célt gondoltuk, h ogy valóban egy értelmes vitát lehessen folytatni a magyar gazdaság helyzetéről és arról, hogy merrefelé megy az ország. Miniszter urat nagy figyelemmel követtük a frakcióban, és azt vártuk, hogy esetleg azzal kezdi, hogy a mai vitanap eddig 46:6 a Fidesz javára, ugyanis ha valaki körülnéz a parlamenti ülésteremben, akkor jól láthatja, hogy önök összesen hatan, most már Ildikó asszony távoztával (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Misi bácsi!) öten tisztelték meg ezt a vitanapot, ellentétben az ellenzéki képvis előkkel, akik nagy számban vannak itt. De nem baj, ekkor is van lehetőségünk arra, hogy értelmes vitát folytassunk. Miniszter úr szavait hallgatva nekem eszembe jutott Radnóti örök érvényű sora: “Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, / s nem tudja, ho l lakott itt Vörösmarty Mihály;”. (Taps és derültség a Fidesz soraiban.) Miniszter urat hallgatva nemcsak Vörösmarty Mihály lakhelyével van esetleg gond, hanem a gazdaság tényeivel is, alapvető adataival is. Érdekes módon, ha ma körülnézünk a kormány patkó jában, az ülésteremben, akkor azt látjuk, hogy mindenféle táblák vannak kitéve. Ma a minisztereket, úgy tűnik, hogy a táblák helyettesítik ezen a gazdasági vitafórumon. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így nem tévednek.) De nem baj, azt hiszem, hogy ennek i s van értelme, ennek is van lehetősége. Tegnap a beszédemben a miniszterelnök úr felvetéseire azzal kezdtem, hogy vajon mit tudnánk mondani annak a tiszafüredi középkorú munkanélküli asszonynak, aki több mint 8 hónapja van munka nélkül, aki egy 58 négyzetm éteres panellakásban él, csökkent munkaképességű ráadásul, 50 százalékos rokkantsági ellátást kap, de szeretne dolgozni, szeretne munkát vállalni. És nemcsak dolgozni szeretne, hanem azt is szeretné, hogy a gyerekei iskolába járjanak tisztességesen, minden reggel el tudja őket látni ennivalóval, és szeretné, ha majd ezek a gyerekek középiskolába, egyetemre kerülnének, és kikerülve az életbe pedig lakáshoz juthatnának, tisztességes munkahelyhez. Nehéz neki ma mit mondani. Nehéz neki mit mondani, hiszen egyfa jta számháborúvá kezd válni az, amiről igazából beszélnünk kellene: merrefelé megy Magyarország? Mi lesz a holnap, a holnapután? Lesze olyan gazdasági lehetőségünk, amely esélyt teremt az országnak a felzárkózásra? Persze, ha valakinek a számháború, az út törőtáborok kedvenc időtöltése a legfontosabb szórakozása, akkor nagyon érdekes vitákat lehet folytatni. Ismerik a régi klasszikus viccet. Mennyi? - kiált le a kapitány a gépházba. Tizenhárom. Mi tizenhárom? Mi mennyi? - jön vissza a kérdés. Igen, ezt a vi tát így is ki lehetne fejezni, de meggyőződésem, hogy ennek a mai vitanapnak talán nem ez a célja, nem ez az értelme. Tegnap este, aki még bekapcsolta a késői órákban a televíziót, ismét a kormányfőt hallhatta. A kormányfő a gazdasági sikerekről beszélt, a rról, milyen kirobbanó teljesítményt írt le az ország az elmúlt hónapokban, az elmúlt években. Csak zárójeles megjegyzés, hogy néhány újságíró vagy talán néhány érdeklődő átlagember is manapság már lassan azt mondja, hogy autómentes nap után időnként Gyurc sánymentes napra is szüksége volna az országnak. (Taps a Fidesz soraiból.) Mintha a kormányfő egy féktelen szereplési vággyal akarná helyettesíteni a kormányzati munkát. (9.50) A műsorvezetőnő nem kérdezett vissza: Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha valóban o lyan kirobbanóan sikeres országban élünk, akkor miért volt szüksége eddig a kormánynak három pénzügyminiszterre, miért ön a második miniszterelnöke ennek a parlamenti ciklusnak, miért volt szükség eddig két gazdasági miniszterre, három egészségügyi miniszt erre? A sort persze lehetne folytatni egészen addig, hogy miért volt akkor szükség arra, hogy a hitelminősítők ebben az évben sorozatban minősítsék le Magyarországot, egyre rosszabb besorolást és egyre rosszabb kockázatot adva az ország számára. De hát azé rt vagyunk mi itt ma, hogy ezt megkérdezzük.
