Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. június 27 (241. szám) - A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2003. évi CXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
362 Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Ú r! Azt gondolom, hogy jogos igénye a frakcióknak és valamennyi képviselőnek, hogy egy képviselői indítványnál, egy képviselőtől származó törvényjavaslatnál megismerjék a kormány álláspontját, méghozzá részletesen, hogy milyen szakmai és egyéb javaslatai va gy vélekedése van a kormánynak, a szaktárcának egyegy ilyen törvénynél. Fontos is ez a munka, hiszen amikor a képviselők a lehető legjobb szándékkal és magas szintű szakmai tudással benyújtanak egy törvénymódosítást, mégis szükséges egyfajta olyan kontrol l, ami az államigazgatás szférájából érkezik. Tehát a Belügyminisztériumban a szakemberek alaposan átnézték, és én is alaposan átnéztem ezt a törvénytervezetet, és néhány progresszív javaslattal szeretnénk élni. Ezt elmondtuk a beterjesztőknek, de igaza va n a képviselő úrnak abban, hogy ezt szeretné alaposan megismerni. Ezért én most itt az Országgyűlés nyilvánossága előtt szeretném azt bejelenteni, hogy mind a négy országgyűlési frakciónak el fogjuk küldeni a Belügyminisztérium szakmai állásfoglalását errő l a törvénytervezetről, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a módosító indítványoknál ezt a képviselő hölgyek és urak figyelembe vegyék, és segítse azt a munkát vagy azt az egyeztetést, amit az elkövetkező időszakban, az itt elhangzottak alapján, én úgy látom , a parlamenti patkó mind a két oldalán ülő képviselők egyébként szorgalmaznak, hogy legyen ilyen egyeztetés, és én azt gondolom, hogy ehhez ez hasznos lehet. Úgyhogy, képviselő úr, most szóban nem fogom elmondani, tekintettel a késői órára, de önnek jogos igénye az, hogy ez a nyári munkához rendelkezésre álljon, ezért meg fogják kapni. Köszönöm szépen. (Molnár Gyula tapsol.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szó t. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitában utoljára megszólalóként az MDF képviselőcsoportja részéről én annyit tennék hozzá a vitához, hogy szerintem abban a mai vitában sem volt nagyon nagy vita, hogy a kerületek többet érdemelnek, a 23 kerület, és idevehetjük még a fővárost mint 24. kerületet is. Azonban a vitatott pont az, hogy vajon ez a forrásmegosztási törvény, amely az SZDSZ képviselőcsoportjából távozó Atkári úr tollából származik… - hiszen aki megnézte a régebbi forrásmegosztást, ami a fővárosban történt, és megnézte a benyújtott törvényjavaslatot, az egyértelműen látta, hogy a kettő között nem volt nagyon nagy különbség, ezt annak idején a parlamenti vitában is elmondtuk, Atkári úr távozott az SZDSZfrakcióból, elképzelhető, hogy ezáltal az SZDSZfrakciónak az álláspontja is változik. És valójában itt van a nyár, itt van előttünk két hónap, én úgy hiszem, hogy talán találunk olyan módosítási javaslatokat, amit majd mind a négy parlamenti párt el fog tudni fogadni. Én úgy hiszem, abban nincs is vita, hogy a módosító javaslatok tekintetében biztos, hogy soknál az igen gombot fogja például az MDFfrakció is megnyomni, viszont úgy hiszem, hogy a végszavazásnál nem tudjuk mi, ellenzéki képviselők megn yomni az igen gombot, mert a mi elképzelésünk, a mi álláspontunk és a mi szilárd szakmai véleményünk szerint a mostani forrásmegosztási törvény nem toldozható, nem foldozható, hanem egész egyszerűen egy újra van szükség. Mi úgy látjuk, hogy egy új forrásme gosztási törvényt akár egy hónap alatt vagy másfél hónap alatt össze lehetne rakni, amennyiben a parlamenti pártokban ebben konszenzus alakulna ki.