Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. június 27 (241. szám) - Dr. Martonosi György (Fidesz) - a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterhez - “Munkahely, munkahely, mínusz 160 jól fizető munkahely” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz):
303 Mindenekelőtt szeretném emlékeztetni arra, hogy a kormány és a minisztériumok nem szankcionáló szervezetek. Nincs közöttünk vita abban, hogy egyes önkormányzatok és vállalkozások annak idején nem eredeti céljuknak és szándékukn ak megfelelően használták fel a távoktatásra szánt pénzt; egyetértünk abban is, hogy amennyiben jogszabálysértés történt, úgy ezt szankcionálni kell. Ha ön azt a kijelentést is megkockáztatja, hogy demokráciánkban még sokszor nehezen érvényesül a jogrend, sok a kiskapu, sok az ellenkereset, hosszú a jogi huzavona, a jogi út, esetenként joghézagok nehezítik a visszaélések szankcionálását, akkor én ezzel is egyetértek. Ugyanakkor méltányolom azt, hogy ebben a jogrendben a diktatúrákkal ellentétben lehetőség v an a védekezésre, lehetőség van a nem egyértelmű jogi helyzet tisztázására. A Pénzügyminisztérium szervei mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ügy minél előbb lezáruljon, és az állam a jogtalanul igénybe vett támogatásokat visszakapja. Amennyiben a független bíróság jogsértést állapít meg, a vétkesek további büntetésre számíthatnak. Végül hadd jegyezzem meg: pénzügyminisztériumi államtitkárként sem én, de a pénzügyminiszter sem dönthet arról, hogy a bevételeknek mi lesz a sorsa. Ezt teljesen egyértel műen rendezi az Országgyűlés által elfogadott költségvetés, és ezen költségvetés keretei között kerülnek felhasználásra ezen pénzek. Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.) Dr. Martonosi György (Fidesz) - a fo glalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterhez - “Munkahely, munkahely, mínusz 160 jól fizető munkahely” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Martonosi György, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszternek: “Munkahely, munkahely, mínusz 160 jól fizető munkahely” címmel. A képviselő urat illeti a szó. DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A napokban került nyilvánosságra az a hír, mely szerint a szege di Pick Rt. 160 dolgozójától kíván megválni. Az elmúlt évben a Pick már több mint kétszázfős leépítést hajtott végre, most újabb 160 család kerül csak innen nehéz helyzetbe Csongrád megyében, egy olyan megyében, ahol az elmúlt év végén 17 ezer fő volt a ny ilvántartott munkanélküliek száma, és a növekmény egy év alatt meghaladta a 10 százalékot, miközben az álláshelyek száma is csökkent. Rossz hír ez választókerületemben, Makón és környékén is, hiszen nagyon sokan a megyeszékhelyen dolgoznak, illetve keresne k munkát többek között a Pick Rt.nél is. És még nem is beszéltünk azokról az emberekről, akik sertéshizlalással foglalkoznak a térségünkben, és a későbbiekben ezeket a sertéseket valószínűleg nem tudják a Picknek eladni. Ez a létszámleépítés egy újabb csa pás térségünkre, ahol az elmúlt három évben közel megduplázódott, ma már 17 százalék fölötti a munkanélküliek száma, és Makón is 65 százalékkal több lett az állástalan. Történt mindez a hangzatos, de soha meg nem valósult választási ígéret ellenére; tudja, államtitkár úr: 400 ezer új munkahelyet hoznak létre. Tisztelt Államtitkár Úr! Három év kormányzás után most már jó lenne túljutni a hangzatos és csak a kommunikációban megjelenő programokon. Az emberek ma már azt várják, hogy mind Csongrád megyében, mind Makón és a környező településeken valódi munkahelyek, betölthető állások jöjjenek létre. Már csak a saját érdekükben is, államtitkár úr, mert jó úton járnak önök afelé, hogy jövőre önöknek is új állás után kelljen nézni.