Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. június 21 (240. szám) - A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2003. évi CXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója:
178 ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Mielőtt a képviselői felszólalások megkezdődnének, megadom a szót kétperces időkeretben Juhász Gábor államtitkár úrnak. JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt E lnök Úr! Azért jelentkeztem két percben, mert szeretném elmondani a képviselő hölgyek, urak tájékoztatására, hogy a kormány az önálló indítványt - és ez egy képviselői önálló indítvány, szeretném hangsúlyozni - alapvetően támogatásra érdemesnek tartja. Ugy anakkor, miközben céljaival egyetért, néhány módosító indítványt tart szükségesnek részben alkotmányossági, részben szakmai, részben pedig megfogalmazási kérdéskörök miatt. Ugyanakkor szeretném elmondani Kosztolányi úrnak, hogy az én tudomásom szerint úgy, ahogy a bizottságokban többséget kapott ez a javaslat, nem kell attól aggódnia, hogy a parlamenti többség támogatását nem bírja majd az a javaslat, amelynek végső támogatását a kormány is bevállalja. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Mielőtt megadnám Élő Norbert képviselő úrnak kétperces hozzászólásra a szót, a költségvetési bizottság előadójaként Keller Lászlót illeti a szó. KELLER LÁSZLÓ , a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót. Elnök Ú r! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság is tegnap tárgyalta a most tárgyalandó törvényjavaslatot, és a bizottság többsége támogatta. Annál is inkább támogathatta ezt a javaslatot, mert alapvetően úgy, ahogy azt az indokolásban a képviselők bemutatták ne künk, a forrásmegosztás a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok között alapvetően nem fog megváltozni. Talán ennek is tudható be, hogy igazi ellenvetés az ellenzék részéről sem hangzott el a bizottsági ülésen. A fővárosi képviselők nyújtották be ugyan a javaslatot, de nemcsak az ő érdekük, hogy a forrásmegosztás kiszámítható, rendezett legyen s a szükséges korrekciók kellő időben elvégezhetők legyenek. Magam agglomerációs képviselőként, költségvetési bizottsági tagként a vitában arra hívtam fel a figyelmet, hogy például az agglomerációs településeknek is érdeke az, hogy különösebb viták nélkül kerüljön sor a forrásmegosztás elvégzésére. Ez nem volt mindig így. Tudjuk nagyon jól, 2003 előtt nagyon komoly viták övezték az önkormányzatok, a kerület i önkormányzatok és a főváros között a forrásmegosztás kialakítását, és 2003 egy új helyzetet teremtett, amikor elfogadásra került a most módosításra javasolt törvényjavaslat a főváros és a kerületek között. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A költségvetési vitában úgy ítéltük meg, hogy az útmutatók eljuttatására, illetve visszajuttatására, a korrekciós útmutatók és azok visszajuttatására szabott határidők jól illeszkednek az önkormányzati működéshez. A fővárostól a ker ületi önkormányzatokhoz október 31éig, a korrekciónak április 15éig kell eljutni, míg a kerületi önkormányzatoknak november 30áig és május 5éig kell visszajuttatni a fővároshoz a kitöltött útmutatókat. Ez a törvényjavaslat most kezeli az úgymond átmene ti, 2005ös esztendőt is, amikor is a korrekciót augusztus 15éig kell megtenni. A bizottság többsége úgy vélekedett, hogy támogatja azt az eljárást, amit a javaslat a határértékmegállapításokkal összefüggésben alakított ki. A kiszámíthatóságot erősíti az a rendelkezés, amely a főváros és a kerületi önkormányzatok részesedési arányának a változását szabályozza újra, ahogy itt a vitában ez már elő is került, tehát 10 százalékos növekedés, illetve 5 százalékos csökkentés lesz a mértékadó részesedésiarányvál tozás. Úgy ítéltük meg a bizottságban, hogy a határidők újraszabályozása mindenképpen kedvező az önkormányzatok, a kerületi önkormányzatok számára, mert a véleményezésük kialakítására több idő áll ily módon rendelkezésre. Összességében a költségvetési bizo ttság általános vitára alkalmasnak minősítette a fővárosi képviselők által benyújtott törvényjavaslatot, és azt az igényt fogalmazta meg, hogy kívánatos lenne,