Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. június 20 (239. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
12 tagországában valósul meg, és az ide adott többletfinanszírozás éppen azokat az alapokat érinti vagy érintheti, amelyek a magyar felzárkózást szolgálnák, például a s trukturális és kohéziós alapokat. 3. Korábban nem tapasztaltan indulatos vita tárgya lett a mezőgazdasági politika. Az a politika, amely a legegységesebben és a legkorábbról közös európai politika, amely ott van az Európai Unió megalakulásának majdnem az e lső pillanatától az Európai Uniót alkotó tagállamok közös asztalán. Folytathatóe az a politika, amelynek eredményeként a közös források 4042 százalékát egyébként az európai összes közös jövedelem 2 százalékát adó mezőgazdaságra fordítjuk? Szerintem így a kérdés egyébként nincs is jól feltéve, mert így félrevezető. Hiszen természetesen nem a 42 százalékot kell hasonlítani a 2 százalékhoz, hanem az 1 százalék 42 százalékát, azaz 0,4 százaléknyi támogatást a 2 százalékhoz. De szemmel láthatólag ez a korábban megkötött megállapodások kinyitásának szándékával az asztalra tett vita a brit álláspont szerint nem másról szól, mint hogy jó irányba megye Európa, hogy a közös költségvetést arra költjüke, amire kellene, hogy ez a költségvetés a múltról szóle, a múlt megőrzéséről, vagy a jövőről szóle. Ez a három nagy kérdés feszítette a vitát, és ebben a három nagy kérdésben végül a 25 tagország nem tudott megállapodni. Hiba lenne azt gondolni ugyanakkor, hölgyeim és uraim, hogy ez költségvetési vita. Szó nincs róla . Amikor arról vitatkoznak a tagállamok vezetői, hogy a bruttó nemzeti jövedelem 1,06 százalékát adják be a közösbe vagy 1,07 százalékát, azaz 1 század százalékokról beszélünk, akkor nem lehet kérdés, hogy ez nem pénzről szól. Önök nyilván tudják, a tévéné zők nem biztos, hogy ha ezt lefordítjuk a magyar költségvetés nyelvére, akkor 1 század százalék 22,5 milliárd forintot jelent. Nincs az a magyar kormányzati képviselő, nincs az a magyar parlamenti képviselő, akit ha egyébként megkérdeznének, hogy Európa j övője a magyar nemzeti költségvetésből 2 milliárd forint további hozzájárulást igényel, ezt adjae vagy nem adja, nem hiszem, hogy bárki azt mondaná, hogy ha ez 2 milliárddal többe kerül évente, akkor itt vétózni kell. Márpedig európai tagállamok egyikmás ik vezetője úgy gondolta, hogy ilyen nagyságrendű nemzeti pótlólagos szerepvállalás miatt már fel szabad vetni a vétó kérdését. Ahol 1020 milliárd euró összes költségvetési tétel miatt került napirendre a vétó lehetősége, aki ezt tudja, és ilyen nagy szám okkal bánik otthon kormányban vagy parlamentben, az sejtheti, hogy szó nincs itt pénzügyi vitáról. Arról szól ez a kérdés, hogy érzékelik az európai uniós tagországok vezetői, vagy legalábbis azok egy része, hogy az európai közvélemény nem elhanyagolható h ányada jelentősen elbizonytalanodott Európa jövőjét illetően. Hogy az a dinamizmus, amely dinamizmust a második világháború után a békevágy, a németfrancia kiegyezés és egy új, demokratikus Európa megalkotásának vágya serkentette az a múlté. Hogy a régi e szmények már nem mozgatják a közös Európát, új eszményeiben pedig bizonytalan Európa. Hogy képtelenek vagyunk arra választ adni - és nem a távoli Európai Unióban, hiszen mi magunk vagyunk az Európai Unió, legalábbis annak egyik tagországa, ilyen országokbó l áll össze, még másik 24ből, mint mi magunk vagyunk , hogy melyik a fontosabb most: megpróbálni megküzdeni és versenyképesnek lenni, mondjuk, az Egyesült Államokkal, mondjuk, DélkeletÁzsiával, mondjuk, Kínával, és erőforrásainkat már rövid távon is a v ersenyképességre összpontosítani, vagy megőrizni az európai szociális modellt, az együtt maradó, együtt tartó szolidáris társadalmak modelljét, hogy e két szándék összeegyeztethetőe, nemcsak történelmi távlatokban, hanem itt és most, a következő két évben . Az az elbizonytalanodás jelent meg a nem szavazatok mögött és az európai uniós vezetők állásfoglalásaiban, hogy a tagországok többségében - hozzáteszem, hogy úgy gondolom, Magyarország is osztozik ebben a bizonytalanságban - nincsen világos válasz erre. Hogy a tagállamok többsége szeretné megkerülni az egyértelmű választ, szeretné ezt is és azt is; miközben Európa lelassult, és félelemmel tekint Kínára, félelemmel tekint DélkeletÁzsiára, félelemmel arra az Egyesült Államokra, amely kutatásfejlesztésben, a tudományos erőforrások koncentrációjában messze meghaladja az európai teljesítményt. (13.20)
