Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 8 (205. szám) - A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
997 Honvédelmi Minisztérium pártirányítását, és megszüntette az agitációs központot, amely szintén pártirányítás alatt állt, mégpedig a Minisztertanác s Tájékoztatási Hivatalát. Ami persze nem azt jelentette, hogy a IIIas főcsoportfőnökség és annak különböző csoportfőnökségei a megszokott rutin alapján nem küldték el ugyanúgy a jelentéseiket aztán már nemcsak az MSZMP vezető tisztségviselőinek, hanem az MSZMP megszűnte után, csak úgy rutinból az MSZP egyes vezetőinek is, ebből keletkezett egyébként a Dunagateügy. De rögtön meg kell jegyeznem, hogy ez a hivatalnak a szokásos önmozgása, mert ekkor már a miniszterelnök, illetőleg a belügyminiszter volt az, aki közvetlenül felelős volt ezért a területért. Magának a pártállami szisztémának a lényegét is meg kellene ragadni. Amikor azt mondjuk, hogy pártállami iratok, akkor valóban egy jogilag pontatlan kategóriát használunk, ez például az állampárti iratokra már nem terjedne ki, ha a címét vesszük alapul. Éppen ezért szerencsésebb lenne az, amit Pető Iván is javasolt, hogy az 1990 előtt keletkezett és még napjainkban is minősített iratokról szólna ez a törvényjavaslat, ha ez a törvényjavaslat valóban alkalmas lenne arra, hogy betöltse a funkcióját. Nagyon röviden a nemzetbiztonsági bizottság felhatalmazásával foglalkozó 6. §ról: ezzel több probléma is van. Az egyik az, hogy egy ilyen bizottság minősítések felülvizsgálatára amúgy nem alkalmas, erre Pető Iván má r utalt. A másik az, hogy ez egy politikai testület, tehát minden egyes irat esetében éles politikai küzdelem bontakozhat ki, hogy igen vagy nem. És jön egy harmadik szempont, azt a látszatot kelti, hogy az úgynevezett pártállami és állampárti iratok túlny omó többsége állambiztonsági volt. Valójában ezen iratok döntő többsége közvetlenül nem, legfeljebb több áttétellel kapcsolódott az állambiztonsághoz, ahogy ma is például a Nemzeti Bank monetáris politikájának vannak nemzetbiztonsági vonatkozásai is. Tehát azt a látszatot keletkezteti az előterjesztés, hogy az iratok döntően erre a területre koncentrálódnak. Valójában az állampárti és pártállami iratok túlnyomó többsége gazdaságpolitikai jellegű, szociálpolitikai jellegű, és a gazdaságpolitikai jellegűek is elsősorban az egyes minisztériumok ágazati irányításával voltak kapcsolatosak. Aki ilyen iratokat már látott, az teljes pontossággal tudja, hogy abból mit lehet megtudni, és főleg, hogy mit nem lehet megtudni. Maga a közigazgatási és adminisztratív osztál y is, ahová a Belügyminisztérium tartozott, elsősorban nem a Belügyminisztériummal foglalkozott, hanem az egész államszervezettel. Itt volt például a tanácsi alosztály, amelynek az iratanyaga nem fog senkit izgalomba hozni, mert az Állam és Igazgatásban me gjelent cikkek lényegében sokszor ilyen szövegeket reprodukáltak, vagy a politikai bizottsági döntést, vagy a KBdöntést reprodukálták. Amikor készült egy ilyen előterjesztés, akkor az volt az egyik kívánalom, hogy a lehető legegyszerűbb legyen, ne legyen benne semmi, ami megnehezíti a nem szakember polbiztagok számára az anyag megértését. És nehogy azt gondoljuk, hogy ezekből az iratokból, legyenek ezek pártállamiak vagy állampártiak, a valóság a maga teljességében ki fog bontakozni. Tudniillik testületi döntések általában nem vonatkoznak egyes személyekre, egész kivételes esetekben más a helyzet. Azt is világosan látni kell, hogy osztályanyagok sem döntően egyedi, operatív ügyekben keletkeznek. (18.10) Ha például kivételesen mégis előfordult, hogy a Polit ikai Bizottság valamelyik tagja vagy valamelyik KBtitkár valamely személy iránt érdeklődött, akkor letelefonált. Egy konzervatív történész mondta nekem még a hetvenes évek elején, amikor kezdő kutató voltam, hogy amióta feltalálták a telefont, nem lehet h ivataltörténetet írni. Hozzá lehetne tenni, hogy amióta a személyes beszélgetést feltalálták, azóta sem lehet. Tehát az iratanyag csak egy forrás, számos más forrást is fel kell használni a múlt feltárása érdekében. S ha mindezeket a tényezőket figyelembe vesszük, akkor látnunk kell, hogy ezen törvényjavaslat alapján nem tudunk igazán nagyot előrelépni a múlt megismerésében. Amúgy pedig én magam is pártolom a tudomány szabadsága nevében azokat a törekvéseket, hogy minél több iratot minél többen tanulmányozz anak, és ha ez az interneten lenne, az mindannyiunk helyzetét megkönnyítené, mert nem kellene elmenni a levéltárba, nem kellene
