Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 1 (203. szám) - Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1... - ELNÖK (Harrach Péter): - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
699 De ettől függetlenül azt mondom, tovább kell haladjunk, és fiatal politikusként feladatomnak is érzem azt, hogy ebben a vitában megpróbáljak hozzájárulni valamilyen f ormában ennek az ügynek a megoldásához, hiszen ahogy már az előbb említettem, az én generációm már nem lehetett beszervezett ügynök, az én generációm már nem lehetett megfigyelt. Mondhatom azt, hogy ez a sors vagy akár az Isten ajándéka, vagy mondhatnám az t is, hogy szerencse, de azt mondom, ez sokkal inkább azoknak az embereknek az áldozatvállalása és munkájának az eredménye, akik belefogtak a rendszerváltásba, és akik ezt a rendszerváltást lebonyolították forradalom nélkül. Miattuk is kell az, hogy a fiat alok kiálljanak e mellett a törvénytervezet mellett, és miattuk is kell az, hogy igenis követeljük a teljes nyilvánosságot, és ezt valósítsa is meg a magyar parlament. A politikai cél helyes, a gyakorlati megvalósítás sokkal inkább nehéz. Kell a nyilvánoss ág, de természetesen a nyilvánosságnak is vannak korlátai, és tulajdonképpen a vita ezek körül a témák körül zajlik, hiszen fontos az áldozatok védelme, fontos az, hogy vannak olyan személyes adatok, amelyeknek semmi közük ehhez az ügyhöz, éppen ezért ezek et az adatokat, ezeket az áldozatokat védeni kell. A másik oldalról természetesen van nemzetbiztonsági érdek is, ma is, a múltban is, és ez a jövőben is létezni fog. A kérdés azonban, hogy ezeknek a határát hol húzzuk meg, és ki az, aki meghúzza ezeket a h atárokat. Azt gondolom, talán kicsit utalva Mécs Imre hozzászólására, talán megengedi, ha azt mondom, hogy nem szabad felejteni, semmiféleképpen nem szabad felejteni. De rögtön azt is hozzáteszem, hogy talán a múltbeli tapasztalataink alapján nem határozha tja meg a jelen- és jövőbeli cselekvéseinket az ezen tapasztalatokból fakadó félelem. Mit értek ez alatt? Ez alatt azt értem, ahogy az imént is mondtam: mindig van, volt és lesz nemzetbiztonsági érdek. Nem mondhatjuk azt, hogy a múltban hozzátapadt a szolg álatokhoz egy ilyen káros és negatív tevékenység, ami rengeteg tragédiát okozott a magyar családoknak, de ettől még nem mondhatjuk azt, hogy erre a tevékenységre nincsen szükség, és azokat az embereket, akik ebben hivatástudatból felelősséget vállalnak, az okat megbélyegezzük, és azt mondjuk, hogy úgy általában félnünk kell és vigyáznunk kell a szolgálatokkal. Ha én ezt elfogadnám, akkor azt gondolnám, nem hihetnék abban, hogy a rendszerváltás végbement, és nem hihetnék abban, hogy Magyarországon demokrácia, jogállam és olyan jövő van, ami minden fiatal számára fontos és megkívánt. Éppen ezért mondom azt, hogy ebben vitánk van az SZDSZszel. Számunkra és számomra is elfogadható lett volna, ha a szakértők döntik el, hogy melyek azok az iratok, amelyek nyilváno sságra kerülhetnek, és melyek azok, amelyek nem. Valószínűleg ebben a kompromisszumot meg fogjuk találni. De azt gondolom, ha megbízunk egy szolgálatban, hogy a mai nemzetbiztonsági titkokat őrizzék, és ezeket jól definiálják, akkor azt gondolom, abban is meg lehet bízni bennük, hogy a múltbeli ilyen típusú titkokat minősítsék és eldöntsék ezt. De azt gondolom, hogy ez vita kérdése, szakértőkön múlik ez a dolog. Aztán egy másik kérdés a szankció kérdése. Én abban hiszek, hogy a nyilvánosság ítéljen. Pontosa n azért ítéljen a nyilvánosság, mert tizenöt év eltelt azóta, amióta ennek a rendszernek vége lett. Azért jó a nyilvánosság, mert a nyilvánosság meg is bocsáthat. Hadd ajánljam a figyelmébe az ellenzéki képviselőknek is, hogy vannak olyan politikai szerepl ők, akik adott esetben sikeres politikusként viszik akár egy város vezetését vagy akár egy országgyűlési körzetet. Én nem vindikálnám magamnak azt a jogot, hogy itt bent a parlamentben én döntsek ennek az embernek a sorsáról. Döntsenek ennek az embernek a sorsáról azok a választók, akik 2006ban, 2010ben és aztán tovább meg fogják választani az adott országgyűlési képviselőt, az adott polgármestert vagy a testületet. Ha ők azt mondják, hogy ez már kellően régen történt, és ezért meg tudnak bocsátani ennek a személynek, akkor tegye meg a közösség. De az a közösség tegye meg, amelynek az életére akkor az az ember és annak a munkássága hatással volt és van. Talán ez az álláspont egyébként közelebb van a katolikus egyház és a keresztény értékrend vállalásához i s, hiszen a katolikus egyház azt mondta ebben a témakörben, hogy a hit a megoldás erre, az a megoldás erre, hogy a keresztény ember megbocsát, és ezért ők ezeket a kérdéseket rendezni tudják magukban.
