Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 1 (203. szám) - Bejelentés önálló indítvány tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
669 Ez volt a második magyar agrárcsoda, ugyanis csoda, hogy ezek után még képesek vagyunk egyáltalá n termelni. Mert ugye, azt nem gondolja senki, hogy attól versenyképesebbek lettünk, hogy ma 123 ezer traktor dolgozik az ágazatban, ami éppen a duplája a rendszerváltáskori mennyiségnek? Igaz, akkor, ’91ben mindenki kapott félmillió forintot arra, hogy e gy új MTZt vásároljon, és miközben hagytuk leépülni legnagyobb szarvasmarhatelepeinket, a sajtáros fejőgép vásárlását támogattuk. Higgyék el nekem, ez akkor is ostoba politikai döntés volt, és nem a jövő érdekében történt. Engem emellett az is felháborít, hogy olyan emberek, akik akkor ehhez asszisztáltak, próbálják ma nekünk elmagyarázni, hogy milyen módon kell működtetni ezt az ágazatot. Az ágazatba politikai megokolásoktól vezérelve pumpálták a pénzt, és magányos harcra buzdítottak, ahelyett, hogy az ös szefogást támogatták volna. Az önálló kisüzemekben látták a jövőt, miközben a világ a hatékonyság és a minél nagyobb teljesítmény ösztönzése irányába lépett. Ezzel elérték, hogy az az agrártermelői réteg alkalmazottként, jövedelmét háztáji gazdálkodással k iegészítve jobban élt, mint jelenleg, amikor magányos farkasként harcol a túlélésért. Nem beszélve a falvakról, amelyeknek súlyos árat kellett fizetni azért, hogy megszűnt a foglalkoztatás és a szociális háttér, amit a korábbi gazdálkodási forma segített. Tisztelt Ház! A szövetkezet, ami nálunk szitokszó volt, Dániában több tízezer termelő boldogulását segíti, és a feldolgozóipar szinte egészét birtokolja. Amikor az agrárgazdaság fejlesztéséről beszélünk, talán ezt sem kellene figyelmen kívül hagynunk. Az e lőttünk fekvő törvényjavaslat nem csodaszer, de meghatározhatja azokat a támogatási kereteket, amelyeket folyamatosan biztosítani kell. Ennél többre nem nagyon vállalkozhatunk, hiszen Európa is a kiútkeresés időszakát éli. Rádöbbent arra, hogy adminisztrat ív eszközökkel még akkor sem tudja megvédeni termelőit a piac kihívásaitól, ha egyre több támogatást biztosít. A 2007 utáni időszak jogszabályelőkészítő munkáit tanulmányozva látható, hogy az Unió is a versenyképesebb termelést fogja támogatni, és a hangs úlyokat emellett a vidékfejlesztésre, és nem az élelmiszer célú termelés ösztönzésére helyezi át. Ebbe a folyamatba kell bekapcsolódnunk, segítve azt, hogy az agrárágazat az élelmiszertermelésen túl energiaelőállítással is foglalkozzon, hiszen ebben a vá ltozó világban ez az egyik kitörési pont lehet. (10.30) Ezt már sok ország felismerte, és nálunk is intenzív munka folyik ezen a területen, de ehhez ismételten összefogás kell, és esetenként gondolkodásmódunkat is át kell alakítani. Sajnos, ebben a változó környezetben nem segít az, hogy a falu és a mezőgazdaság indulatoktól terhes viták középpontjába került. Nagyon szomorú, hogy nem tudunk indulatok nélkül beszélni az ágazat dolgairól. Az átpolitizálás nem tesz jót sem a magyar vidéknek, sem az agráriumnak . Ne akarjunk oda politikát erőltetni, ahol ez idáig sem volt fogadókészség. Vegyük már észre, hogy a falusi életmódhoz nem a háború, hanem a barátság, a vendégszeretet párosult. És reméljük, ez így lesz még nagyon sokáig. Ott még manapság sem divat, hogy a szomszédok azon összevesszenek, hogy ki melyik pártra szavazott, de ne is törekedjünk arra, hogy a helyzet idáig fajuljon. Ez a közös felelősségünk, mindazoké, akik hisznek abban, hogy a falu igenis lehet helye egy nyugodt, kiszámítható életnek. Próbálju nk már egyszer oda eljutni, hogy az ágazat érdekei felülkerekedhessenek a napi politikai csatározásokon, hogy merjünk akkor is dolgokban egyetérteni, ha ezt a pártközpontok nem mindig nézik jó szemmel. Állítsuk vissza a szakmai bizalmat, merjünk egymás sze mébe nézni, és őszintén merjük beismerni azt is, ha hibáztunk. De ne hozzuk egymást olyan helyzetbe, hogy kénytelenek legyünk olyanokat ígérgetni, amiről előre tudjuk, hogy lehetetlen teljesíteni. Persze, azt is fel kell vállalni, ha egy döntés nem mindenk i számára előnyös. Én vezetőként megtanultam, hogy dönteni mindig a jövő érdekében, a fennmaradás kényszere miatt, de kellő humánummal kell. Az 1997es helyzet sem segítette egy korszerű agrárfejlesztési törvény létrehozását. De akkor megtörtént az a csoda , ami sajnos azóta sem, hogy az ágazat szereplői félre tudták tenni kevésbé szakmai, inkább ideológiai ellentétüket, és együtt tudtak cselekedni a közös jövő érdekében.
