Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 28 (202. szám) - Beszámoló a Magyar Köztársaság Országgyűlése számára a Magyar Rádió Közalapítvány 2003. április 1. és 2004. február 29. közötti tevékenységéről, valamint a Magyar Rádió Közalapítvány 2003. április 1. és 2004. február 29. közötti tevékenységéről szóló ... - ELNÖK (Mandur László): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
619 Országgyűlés illetékes bizottságaival, és ha kellett, képes volt a nadr ágszíj összehúzására, nemhogy jutalmat, hanem büntetést kapott, hiszen jóval kisebb támogatásban részesült, mint az a médium, amelyik lazábban gazdálkodott. Könnyű kitalálni, hogy mi okozhatta az effajta, erősen vitatható döntéseket. Elsősorban az, hogy a döntéshozók, tehát a baloldali parlamenti többség nem kívánta biztosítani a Rádió számára az elvileg biztosítható összegeket, azért, mert a közszolgálati rádió vezetése nem volt szimpatikus számára, mintegy ki akarta éheztetni a Rádiót. Emiatt is fontos el gondolkozni azon, hogy az elkövetkezőkben hasonló pénzosztás során be kell tartani a már említett 402824es arányt a közszolgálati médiumok között. Ami a beszámolót és a hatá rozati javaslatot illeti, a FideszMagyar Polgári Szövetség parlamenti frakciója nevében javaslom a beszámoló tudomásulvételét és a határozati javaslat elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, kép viselő úr. Felszólalásra jelentkezett Halász János, a Fidesz képviselője. Öné a szó, képviselő úr. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pető Iván képviselő úr előttem idézett abból a beszámolóbó l, amelyet a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma nyújtott be számunkra. Engedjék meg, hogy én is idézzek ebből néhány mondatot, mert igazságtalanok lennénk, hogyha csak azokat az idézeteket hallhatnánk, amiket Pető úr mondott. A beszámoló 19. oldalán a következő áll: “A kuratórium még 2000. június 29ei ülésén módosította szervezeti és működési szabályzatát, és megalkotott egy új szervezeti egységet, a munkacsoportot. A szabályzat ezen pontján alapultak azok a 2003. júniusi kuratóriumi határozatok is, am elyek létrehozták a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat érvényesülését vizsgáló, a műsorpolitikát vizsgáló, valamint a stratégiai és informatikai fejlesztésekkel foglalkozó munkacsoportokat. Létrejöttük elsődleges célja az volt, hogy ezekben a kiem elkedő fontosságú szakmai kérdésekben a kurátorok kiérleltebb, megalapozottabb döntéselőkészítő munkát tudjanak végezni. Megfogalmazott cél volt továbbá, hogy az e témákban meghozott, megfelelően előkészített kuratóriumi határozatok egyúttal elősegítsék é s támogassák a részvénytársaság menedzsmentje által a közeljövőre meghatározott szakmai munkát is.” A 25. oldalon olvashatunk arról, hogy “A Magyar Rádió Részvénytársaság már eddig is komoly erőfeszítést tett annak érdekében, hogy létrehozza digitális arch ívumát.” Vagy néhány sorral lentebb azt olvashatjuk: “A XXI. század rádiózásában elkerülhetetlen, hogy a Magyar Rádió műsorai megjelenjenek az interneten. A Magyar Rádió Rt. megtette az ehhez szükséges lépéseket, amelynek eredményeként a műsorok már foghat ók az adással egy időben az interneten.” Vagy a következő oldalon: “A Magyar Rádió Részvénytársaság a közszolgálati feladatokat teljesítő nemzeti intézmények egyik legfontosabb oszlopa.” Ez is szerepel ebben a beszámolóban. Vagy olvashatjuk azt is, hogy “A kuratóriumi munkáról adott áttekintés végén a korábban részletezett témákat is érintve szükségesnek ítéljük meg annak hangsúlyozását, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma minden nagyobb horderejű, a Magyar Rádió életét, működését döntően befolyás oló gazdasági napirendi pont tárgyalását jelentős többséget maga mögött tudó határozattal zárta le.” Vagy az utolsó oldalon, a beszámoló utolsó oldalán, a mellékletek előtt azt olvashatjuk: “Abban elvi egyetértés van a kurátorok között, hogy a közszolgálat i Magyar Rádió működését nem szabad, hogy befolyásolják sem a demokratikusan egymást váltó politikai kurzusok, sem a külső gazdálkodási kényszerűségek. Ennek az alapelvnek a biztosítása, a Rádió függetlenségének védelme a mindenkori kuratórium és a mindenk ori elnökség közös feladata.”