Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 28 (202. szám) - Béki Gabriella (SZDSZ) - a belügyminiszterhez - “Ki finanszírozza a szervátültetettek sportját?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter):
534 Tis ztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen fontosnak tartjuk a szervátültetettek sportját, '87 óta minden alkalommal részt vesznek a kétévente megrendezésre kerülő világjátékokon, nagy sikerrel, ennek ellenére a fogyatékos sportolók legfonto sabb eseményének a paralimpiai játékokat tartja a Sporthivatal is, és mindannyian azt gondoljuk, ez a legreprezentatívabb esemény. A tavalyi athéni paralimpiai játékokon 37 magyar sportoló tudott részt venni. A szervátültetettek rendezvényei kétévente kerü lnek megrendezésre. Ezek a kétévente megrendezésre kerülő játékok azok, amelyeken néhány évvel ezelőtt valóban 40 sportoló tudott részt venni a szervátültetettek közül. Most a Nemzeti Sporthivatal nem tud ennél több forrást rendelkezésre bocsátani. A jövő héten Torinóban kerül megrendezésre a téli olimpiai játékok rendezvénye, és ezen a tervek szerint megint 27en tudnának részt venni. Tehát vannak kiemeltebb sportesemények, és vannak olyanok, amelyek gyakrabban kerülnek megrendezésre, és emiatt is nyilván nehezebb a támogatásuk. A képviselő asszony kérdezte, hogy tárgyaltae a Sporttanács a forrásmegosztást. Tudomásom szerint a Sporttanács a felosztás részleteire vonatkozóan nem alakít ki állásfoglalást, hanem csak az irányokról és a prioritási sorrendről. A véleménye az volt, hogy nem kellene további forrásokat átcsoportosítani az épek sportjától a fogyatékossportra. Ez többékevésbé azt is jelenti, hogy ez a 4,8 millió forint áll rendelkezésre a szervátültetettek mostani rendezvényére. (16.30) Még néhány e gyéb forrás, ami szóba jöhet: egyrészt a Nemzeti Sporthivatal a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége számára adott 10,5 millió forintot műhelytámogatásra, illetve a nemzetközi versenyrendszer támogatására 57 millió forintot, ami az egész fogyatékossport ez évi versenyrészvételéről szól. Ebből is többékevésbé világos, hogy a fogyatékos sportolók hazai és nemzetközi versenyrendszerének teljes támogatására ez az 57 millió forint áll rendelkezésre, és ennél több forrást a Nemzeti Sporthivatal nem tud átvállaln i. Ha ezt megtenné, akkor megfosztaná a fogyatékos sportolók többi részét attól, hogy részt vehessen hazai és nemzetközi versenyeken. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő asszonyé a sz ó. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. Megmondom őszintén, hogy csalódást okozott a válasz (Kovács Ferenc: Nekünk is!) , ennél sokkal biztatóbbat reméltem. Csalódást okozott azért, mert nem a fogyatékosszervezeteket kellene egymás elle n kijátszani ebben a témában, hanem odafigyelni arra, hogy ne csak szöveg legyen az esélyegyenlőség, hogy az ő sportjukat is lehessen legalább ilyen minimális mértékben finanszírozni. Tisztelt Miniszter Asszony! Annyira nem tudok belenyugodni ebbe a válasz ba, hogy valószínűleg ismételten fel fogom tenni a kérdést a belügyminiszter asszonynak, mert tudom, hogy éppen átszervezés alatt van a sport felügyelete; mint ahogy azt is tudom, hogy a költségvetést követően pár héttel 1,2 milliárd forintos támogatásról döntött a kormány a sport javára. Nem akarom elhinni, hogy ebből 24 millió forint nem jut erre a célra! Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlősé gi miniszter asszonyt illeti a válasz joga. (Dr. Göncz Kinga: Köszönöm, nem.) Nem él vele.