Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 28 (202. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. JUHOS KATALIN (Fidesz):
525 hogy arról se feledkezzen meg, hogy a jelenlegi feszültségek az Orbánkormány időszakánál 60 százalékkal magasabb bérek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és 40 százalékkal magasabb felsőoktatásfinanszírozás esetében valósulnak meg. Köszönöm szépen a figyelmüket, és kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A képviselő úr elfogadja a választ? DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Államtitkár Úr! A Rektori Konferencia a nyilatkozatában még február hó folyamán azt fogalmazta meg legelőször is, hogy 25 milliárd forint hiányzik a magyar felsőoktatásból. Az, amiről ön beszél, hogy egy ilyen javaslattal is előálltak, hogy akkor ne hajtsák végre a bé remelést, ez, tudja, abból adódik, hogy a forrásokat önök a béremeléshez nem biztosították. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Így van!) Önök beterjesztettek egy költségvetést, kipontozva azt, hogy mennyi lesz az illetmény, és akkor azt mondták, hogy n yugodjon meg mindenki, meglesz rá a fedezet. Azt a fedezetet azóta is mindenki keresi. Ezt a béremelést csak úgy tudják kigazdálkodni az intézmények, hogy elbocsátanak embereket. De az őszi béremeléseket megint csak úgy tudják előteremteni, hogy elbocsátan ak embereket, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az államilag finanszírozott nappali képzésben részt vevő hallgatók a következő tanévtől kevesebben lesznek, államtitkár úr, azaz megint csak csökken a normatíva. Ez bizony mindenhol létszámkérdést fog j elenteni. A hallgatói munkára vonatkozóan pedig csak annyit, államtitkár úr, Magyar Bálint javasolta azt, hogy az elküldött szolgáltatási tevékenységeket talán ki lehetne váltani hallgatói munkával. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő letelté t.) Államtitkár Úr! Akkor ezek szerint a szép új világ úgy néz ki, hogy ha lesz valahol egy csőtörés az egyetem épületében, akkor fel kell hívni, mondjuk, a finnugor tanszéket, és onnan kijön a vízvezetékszerelő (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), va gy ha éppen rövidzárlat lesz, akkor a szerves kémia tanszéket. Ebből nem kérünk, köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel a képviselő úr nem fogadta el a választ, kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szav azzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 155 igen, 134 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a választ. Most az azonnali kérdések és válaszok órája következik, két perc technikai szünet után. (Rövid szünet.) Tehát az azonnali kérdésekkel folytatjuk a munkánkat. Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (Harrach Péter) : Juhos Katalin, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Ki rakhat fészket?” címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Kolber István tárca nélküli minisztert jelölte ki. Kérdezem a képviselő asszonyt, elfogadjae a válaszadó személyét. DR. JUHOS KATALIN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Nem fogadnám el, megvárom, hogy a mi niszterelnök úr a parlamentben végezze a munkáját. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)