Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 28 (202. szám) - Bejelentés népi kezdeményezésről - Napirenden kívüli felszólalók: - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
492 Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Kuncze Gábor frakcióvezető urat illeti a szó, a Szabad Demokraták Szöve tsége képviselőcsoportjának vezetőjét. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek Herényi Károly képviselőtársammal abban, hogy annak idején, valóban a nyolcvanas évek végére az a mezőgazdaság, nem utolsósorban azért, mert n em rendelkezett fizetőképes piacokkal, és azért is, mert igénytelen piacra termelt, valóban nagy válságban érkezett a rendszerváltáshoz. Aztán mindenki hajlamos elfelejteni, hogy ennek természetesen voltak, vannak, kellett hogy legyenek következményei. Ne felejtsük el, hogy annak idején, így vagy úgy a lakosság 20 százaléka élt mezőgazdasági termelésből, egy olyanból, ami egyébként szintén támogatott volt, csak más módon, Patyomkinszövetkezetekkel együtt. De azért mondom ezt el, mert egyrészt ennek vannak következményei, amelyek bizony, tisztelt képviselőtársaim, máig hatnak. Másodsorban ne felejtsük el, hogy az elmúlt 15 évben végig a politika játékszere volt a mezőgazdaság, az agrárpolitika, és el kell mondanom, hogy e tekintetben a politika nagyot bukott , tisztelt képviselőtársaim. Miniszterelnök úr említette már a '9094 közötti időszak bizonyos tévedéseit, amelyeknek egyébként részben megint csak politikai okai voltak; emlékszünk még annak idején a reprivatizációval, a különböző szintű kárpótlásokkal, a szövetkezetek szétbontásának folyamatával kapcsolatos vitákra. De hadd emlékeztessek arra, hogy annak idején, a Hornkormány időszakában egy olyan törvény, illetve kormányrendeletcsomag érkezett, amely arra volt hivatott 1997től, hogy felkészítse az ors zágot, a mezőgazdasági termelésből élőket az európai uniós követelményekre, akkor bizonyos nyilvántartás, regisztráció előírásával. Az akkori ellenzék vagy annak egy része - engedjük meg - azonnal az utakra vezényelte a gazdákat, mire a kormány visszavonul t. Ennek is lett a következménye a mai helyzet, meg persze annak, tisztelt képviselőtársaim, hogy '98 és 2002 között az akkori OrbánTorgyánkormány, Fideszkisgazda kormány valóban semmit nem tett a mezőgazdaság versenyképessége érdekében, sőt ellentétes irányú folyamatokat indított el. Ráadásul elfelejtette felkészíteni az európai uniós csatlakozásra a mezőgazdaságot az akkori szinten, pedig pontosan lehetett tudni, hogy melyek voltak a feladatok. (Taps a kormánypártok soraiban.) Hallgatva Áder János képv iselőtársamat, azt kell mondanom, hogy tényleg kicsi az a zsemle. Egyébként pedig, tisztelt képviselőtársaim, a bajok aztán persze tovább folytatódtak. Azt gondolom, hogy mindenkinek be kell ismernie a hibáját, mert attól kezdve nyílik meg a megegyezés leh etősége. Persze, az új kormánynak a nulláról kellett elindítania a nyilvántartási rendszer, az ellenőrzési rendszer kiépítését. (Zaj, közbeszólások.) Ennek az lett a következménye, hogy akkor kell kipróbálni kvázi a próbaüzemet, amikor egyébként azt a gyak orlatban is már működtetni kellene. Ez az önök felelőssége, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kellő időben nem indították el a felkészítést. Az meg viszont a mi felelősségünk, hogy nem kell azt mondani februárban, hogy tavaly megtörténnek a kifizetések (si c!) , ha egyszer az nem biztosítható, mert az megérthető, ha a gazdák ennek az ígéretnek az alapján hiteleket vettek fel, és most problémáik adódnak a hitelek visszafizetésével. Aztán tovább tudok menni, mert ha beadták a gazdák májusban a földalapú támogat ási igényeiket, és csak decemberben kapnak rá választ, akkor valóban a kieső időben nem tudták pótolni a hibákat, amikor ezek hibák voltak. (13.40) Rögtön hadd tegyem hozzá, azok pedig, aki, mondjuk, földbérbeadóként is megigényelték a támogatást, pedig ne m járt nekik, vagy aki értékesítette a földjét, és mégis megigényelte a támogatást, pedig nem járt neki, vagy egy nagyobb táblában, ha a felek nem tudtak megegyezni, és egy rossz igénylés érkezett, és emiatt az egész kiesik, nos, tisztelt képviselőtársaim, ezért nem a kormány a felelős. Arról beszélek csak, hogy bizonybizony a gazdáknak is van felelősségük a kialakult helyzetben. Ezt viszont nekik kell elismerniük, mert ez meg a másik fele annak, hogy tárgyalni és megegyezni lehessen. Mert abban biztosak l ehetünk, hogy muszáj tárgyalni, muszáj