Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 13 (236. szám) - Az elektronikus információszabadságról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - MÁRFAI PÉTER, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
4295 Mindezeket figyelembe véve tartózkodó szavazatot adtunk le a bizottságban, ezzel j elezve azt, hogy ha módosító indítványainkat a kormány befogadja, akkor egyébként az alapvető célkitűzésekkel egyetértve, végső formájában a törvényjavaslatot magát is támogathatónak találjuk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Kö szönöm figyelmüket. ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 1515 perces időkeretben. Megadom a szót Márfai Péternek, az MSZPképviselőcsoport nevében felszólaló képviselőnek. MÁRFAI PÉTER , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Kiemelt célként fogalmaztuk meg az állam működésének átláthatóvá tételét, a demokratikus jogok kiszélesítését azért, hogy az állampolgá rok aktív részesei lehessenek a hatalomgyakorlásnak. Az információs társadalom kiépítése a demokrácia intézményeinek megerősítésével és a szolgáltató jellegű államigazgatás kialakításával párhuzamosan zajlik. A szolgáltató állam kialakítása, az állampolgár ok igényeihez és elvárásaihoz igazodó ügyfélbarát közigazgatás feltételeinek megteremtése a XXI. század korszerű informatikai infrastruktúrájára épül. Az internethasználat elterjedésével lehetővé vált az információk széles körű és könnyű elérése, amely for dulópontot jelentett a közérdekű adatokhoz való hozzáférés tekintetében. Ennek révén nyilvánossá tehető a hatalomgyakorlás, a közigazgatás tevékenysége, költségei, dokumentumai. Az információszabadság tényleges érvényesüléséhez az infrastruktúra kiépítése mellett szükség van a jogi háttér megteremtésére is. Ezt szem előtt tartva a kormányprogram előírta az elektronikus információszabadság törvénybe iktatását. Az elektronikus információszabadság nem csupán a közérdekű információkhoz való hozzáférési utak egy ike, hanem a demokratizálódásnak, az információszabadság tényleges érvényesülésének eszköze is. Elengedhetetlen tehát, hogy az Egyesült Államokhoz, NagyBritanniához vagy akár Észtországhoz hasonlóan mi is kialakítsuk saját törvényünket az információszabad ságról. Az előttünk fekvő törvényjavaslat az eddigieknél sokkal szélesebb körben, a közszféra egészére kívánja megteremteni az átláthatóságot, tágabb értelemben a mindennapos működést teszi az állampolgárok részére nyilvánossá. Ez a törekvés már megjelent az 1992. évi, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló adatvédelmi szabályozásban is, amely az első nagy lépés volt az állam működésének nyilvánossá tételében. Ezzel Magyarország az információszabadság szabályozása terén m ár akkor a nemzetközi élvonalba került. Az Országgyűlés olyan törvényt fogadott el, amely ma is modernnek mondható, és véleményem szerint az alapelvek tekintetében hosszú évtizedekig megállja a helyét. Az adatvédelmi törvény mind a személyes adatok védelmé vel, mind a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatban megfogalmazta a főbb jogállami elvárásokat, megalkotásának ideje és körülményei miatt azonban részletesebb szabályokat elsősorban az adatvédelem területére vonatkozóan tartalmaz. Az Országgyűlés el é most beterjesztett, az elektronikus információszabadságról szóló törvényjavaslat tartalommal tölti meg az adatvédelmi törvény információszabadságra vonatkozó rendelkezéseit is azáltal, hogy előírja a közszféra által kezelt közérdekű adatok döntő többségé nek kötelező elektronikus közzétételét. Az új szabályozás öt elvre épül: a közzététel elvére, a hagyományos információszabadsági elvekre, amelyek a személyes adatok védelmét és a közadatok megismerhetőségét tartalmazzák, az esélyegyenlőség elvére, a techno lógiai semlegesség elvére és a személyes adatok, személyes jogok védelmére. A törvényjavaslat fő előírásai: a közszféra egészének kötelezően közzé kell tenni az interneten a törvényben meghatározott adatait; a jogszabályelőkészítés során a jogszabályterve zetekkel