Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 13 (236. szám) - Dr. Csáky András (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Aláír, vagy sem?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
4229 részben már megtörtént és részben még hátravan, és ekkor lennék pontos. Hiszen az eddigiek során eldöntésre került néhány olyan téma, amelyben a legegyértelmű bb és a legsürgősebb döntés szükséges volt, gondolok itt a sürgősségi ellátásra, onkológiára, hemodinamikára, egynapos sebészetre, járóbetegszakellátásra. Ezek a döntések megjelentek a Közlönyben, szerintem a képviselő úr is láthatta ezeket a döntéseket a Közlönyből. Ebből következően azt tudom mondani, hogy a Bizottság által javasolt többi kérdésben pedig folyik az az előkészítő munka, amely egyértelműen rögzíti azt, hogy az erre az évre rendelkezésre álló költségvetési kereteken belül maradva melyek azok a pályázott további ellátások, amelyekhez az ön által mondott autogramot meg lehet adni. Én csak azt és csakis azt fogom aláírni, ami alapján teljesen bizonyos az, hogy erre az évre az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásá ra rendelkezésre álló összegen belül fog maradni az éves előirányzat, és nem gondolom, hogy szabad lenne olyanra az autogramot rátenni, ami ezt esetleg kétségbe vonja. Az ország érdekében az áll, hogy a költségvetés valamennyi előirányzatát tartsuk, és ami kor az ellenzék bennünket azzal vádol, hogy nem vagyunk képesek a költségvetési előirányzatokat tartani, akkor többek között egy ilyen döntés is ezt a megfontolást igényli. Azaz a hátralévő időszakban a javasolt tételekről a júliusi hónapban születhet dönt és. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Csak az emberben fölmerül ilyenkor a kérdés, h ogy akkor minek kormányrendelet, minek kell rendeletben szabályozni azt, hogy egy meghatározott folyamat kapcsán meghatározott határidőkben döntenek az illetékesek. Ha emlékszünk még a költségvetési törvényre, igaz, hogy a szöveges részben, tehát nem külön soron, de emlékeim szerint mintegy 1,8 milliárdot biztosít ezekre a pluszbefogadásokra, tehát a forrásoldal rendelkezésre áll. Nehezen érthető, hogy miért kell húznihalasztani a döntéseket, miért nem lehet a törvényben, a rendeletben előírt határidőket e zzel kapcsolatban betartani, hisz a szolgáltatók részére azért a jövő tervezését illetően ez egy nagyon fontos döntés lenne, ezt várják. Úgyhogy kérem, ne húzzák tovább az időt, döntsenek: igen vagy nem? (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszö nöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Parancsoljon! DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Képviselő Úr! Nemmel dönteni könnyű lenne ebben a kérdésben, azonban nem akarom elutasítani a hátralévő időszakban még elbírálásra esetl eg esélyes pályázatokat és igényeket, hiszen a költségvetési egyenleg tartása szempontjából az egyszerű döntés az lenne, hogy valamennyi függőben lévő ügyre azt mondani, hogy nem. Azonban én azt gondolom, hogy mindazokra, amelyek nem teszik kétségessé az i dei előirányzatoknak a teljesítését és teljesülését, azokra igent fogunk mondani, azonban ennek a nagyságát jelen pillanatban is számolják a kollégák. Olyan döntést kell hoznunk, amely döntés e tekintetben is kiállja az idő és az ez évi költségvetési előir ányzat próbáját - eszerint fogunk július hónapban dönteni. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)