Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 8 (235. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz):
4069 elkövetett ilyen bűncselekmény, ha erőszak vagy közvetlen fenyegetés nem valósul meg, csak 2től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A j ogi alapeset, az 5től 10 évvel való büntetés minősített esetté válik, alapeset pedig a tényállás alapesete lesz, ami 2től 8 évig terjedő szabadságvesztést jelent, azaz a gyermekkorú sérelmére elkövetett erőszakos nemi bűncselekmények, ahol a sértettet mi nden esetben védekezésre képtelennek kell tekinteni, azonos büntetési tétellel fenyegetettek, mint bármely erőszakos nemi bűncselekmény. A büntető törvénykönyv 1997es módosítása óta fennálló ellentmondás feloldása támogatható lenne, ugyanakkor nem támogat ható, hogy ez az alkalmazható büntetési tétel jelentős csökkentésével is járjon. A gyermekkorú sérelmére elkövetett erőszakos nemi bűncselekmények kiemelt, minősített szankciójának okai könnyen beláthatóak. A gyermekkorú sértett megölése után morálisan a l egsúlyosabb, a társadalom és a közvélemény által mélyen elítélt bűncselekményről van szó. Gondoljunk csak a sértett gyermek kiszolgáltatott, védtelen, védekezésre képtelen helyzetére, amit az elkövető akarvaakaratlanul, de kihasznál! Nem hiszem, hogy a jo galkotó, amennyiben a büntetési tétel enyhítésére törekszik ezen bűncselekmény esetében, emelt fővel tud szembenézni a társadalom érzületével és felháborodásával, éppen a családon belüli erőszak eseteinek szomorú tanulságai miatt. Az előterjesztők adósak a családon belüli erőszak büntetőjogi szabályozásával. Ehhez képest két olyan rendelkezést is behoztak a Btk.ba, amely szöges ellentétben áll ezekkel a törekvésekkel. Büntetni rendelnék azt a szülőt, aki vélt vagy valós okok alapján megtagadja, akadályozza a gyermek kapcsolattartását a külön élő szülőjével. Jegyezzük meg, hogy éppen a családon belüli erőszakkal szoros összefüggésben ennek az oka sok esetben a másik szülő erőszakos, agresszív magatartására vezethető vissza. Ezzel egyidejűleg pedig enyhíteni kívánják - ahogy az előbb már mondtam - a 12 év alatti gyermekek sérelmére elkövetett nemi bűncselekmények minősített megítélését. A szándék nem érthető, ugyanakkor nem is támogatható. A harmadik észrevétel: a tervezet jelentősen átalakítja a hulladékgazdá lkodás szabályainak megsértésével kapcsolatos tényállást. A módosítás következtében értelmező rendelkezést iktat be a szövegbe, amely meghatározza a hulladékkezelési tevékenység fogalmát, ugyanakkor nem határozza meg magának a hulladéknak és a veszélyes hu lladéknak a fogalmát, ami a tényállás alkalmazása során súlyos ellentmondásokhoz vezethet. Itt célszerű lenne a hulladékgazdálkodásról szóló törvény fogalmi rendszerének megfelelően az említett két fogalom pontos meghatározását egy törvényben rögzíteni. Ös szefoglalva: a törvényjavaslat számos fontos és támogatható rendelkezést, így a versenyjogi szabálysértések büntetőjogi szankcionálását tartalmazza. Azonban nem értünk egyet a kiskorúval történő kapcsolattartással összefüggő szankcionálási javaslattal, val amint a gyermekek sérelmére elkövetett erőszakos nemi bűncselekmények minősített megítélésének és büntetési tételének enyhítésével. Az ezzel összefüggő és a hatályos szabályozás fenntartására irányuló módosító javaslataink elfogadása esetén a Magyar Demokr ata Fórum az előterjesztést támogatni fogja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most a képviselői felszólalások következnek, 1010 perces időkeretben. K érdezem, kíváne valaki felszólalni. (Jelzésre:) Megadom a szót Gyimesi József képviselő úrnak. DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalásban a gazdasági bűncselekményeket elemeztem a FideszMagyar Polgári Szövetség szónokaként. A törvénytervezet, törvényjavaslat azonban a büntető törvénykönyv egyéb más rendelkezéseit is módosítani szándékozik, miként erről a további felszólalásokban hallhattunk. A nemi erkölcs elleni bűncselekmény esetében a törvén yjavaslat módosításának az alapvető indoka az - miként a törvényjavaslat indokolásából ezt kiolvashatjuk , hogy a bírói gyakorlatban