Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 6 (233. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Dr. Mátrai Márta (Fidesz) - az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszterhez - “Miért sarcolja meg Gyurcsány Ferenc a panelban lakó családokat?” címmel
3884 kellett volna beemelni a rendszerbe, és ezért törvényt módosítani, hanem szabályosan. Én ezt kifogásolom , miniszter úr, és ilyen módon mondtam azt, hogy mind a három szocialista vezetésű önkormányzatnál lejt a pálya. Ezért. Ami pedig az általános szabályokat illeti, azok alól valóban voltak mindig kivételek, de ilyen nem volt, ahol eleve be sem lehetett voln a fogadni a pályázatot. Ezért kérdeztem azt, hogy ha a Magyar Államkincstár vezetői szabályellenesen fogadtak be pályázatot, miért nem kerültek felelősségre vonásra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezért nem tudom elfogadni az ön válaszát sem. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A képviselő úr nem fogadta el a választ, így megkérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 156 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a miniszteri választ. Tisztelt Képviselőtársaim! Most áttérünk az azonnali kérdésekre . Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELN ÖK (dr. Világosi Gábor) : Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Most jó kormány közelinek lenni?” címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Veres János pénzügyminisztert jelölte ki. Megkérdezem Szijjártó Péter képviselőt, hogy elfogadjae a válaszadó személyét, vagy a miniszterelnök úrtól személyesen kéri a választ. SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Megvárom a jövő hetet, amikor a miniszterelnö k úrnak személyesen kell választ adni. (16.00) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. A miniszterelnök úrnak a soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolni. Balla Mihály és Gruber Attila, a Fidesz képviselői, kérdést kívánnak feltenni a minisz terelnöknek: “Egy év távlatából” címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Baráth Etele tárca nélküli miniszter urat jelölte ki. Megkérdezem a képviselő urakat, hogy elfogadjáke a válaszadó személyét. DR. GRUBER A TTILA (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönettel, de megvárnánk a miniszterelnök úr személyes jelenlétét. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. A miniszterelnök úrnak a soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Dr. Mátrai Márta (Fidesz) - az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszterhez - “Miért sarcolja meg Gyurcsány Ferenc a panelban lakó családokat?” címmel