Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 1 (232. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén” címmel politikai vita - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
3835 Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólásra következik TuriKovács B éla, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, öné a szó. DR. TURIKOVÁCS BÉLA (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem nehéz kitalálni, hogy ha a sor legvégén tartunk, ha a második vitanap folytatódik, és minisztérium még nem fordult elő, melyik ügy lehe t, amelyikben szólni szeretnék - a környezetvédelem ügye. Én azt gondolom, tisztelt Ház, hogy érthető az, hogy ha európai recesszió van, ha Magyarországon nő a munkanélküliség, ha Magyarországon a fiatal, most elhelyezkedni kívánó embereknek nincs munkahel ye, akkor sok minden nagyon fontos, de azért arra kérek mindenkit, most így elöljáróban képviselőtársaimat is, kicsit azért a jövővel is foglalkozni kell, s a jövő, akár tetszik, akár nem, a környezetvédelemben van jelen. Ott van jelen, és ha azt teljesen elfelejtjük, és teljesen mellőzzük, és ha már úgy néz ki, hogy végképp nem lesz fontos senkinek, akkor attól tartok, hogy valami olyasmi fog elkövetkezni, ahol lehet, hogy lesz munka, lehet, hogy lesz már megélhetési lehetőség, csak nem lesz érdemes élni. Tisztelt Ház! Pedig nagy ígéretekkel indultunk. Olyan ígéretekkel, ahol 12 pontba fektette le az új kormány a zöldszervezetek felé, hogy mit fog tenni. Itt van a 12 pont, akinek igénye, szívesen odaadom, és ha abból egyet fölfedez, amit teljesítettek, akko r azt kell mondanom, hogy bravó, mert akkor nagyon ügyes, mert a zöldszervezetek még egyet se tudtak fölfedezni. Nem helyes úgy szerződést és megállapodást kötni, hogy eleve tudom, hogy nem teljesíthető. És nem helyes úgy kormányprogramot létrehozni, kihir detni, hogy az a valótlanságon alapszik. Hadd idézzem egy mondatát! “A Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszerét kiépítjük.” Ez akkora mondás, mint a 23 millió román, amely el fogja özönleni Magyarországot. Mindenki tudta akkor is, amikor e lmondták, hogy ez nem teljesíthető, valótlan. Aztán a Vásárhelyiterv ügye. Ó, tisztelt Ház, helyes az, hogy még beszélünk Vásárhelyitervről? Dehogy! Most már erőműről kell beszélni! Arról az erőműről, amely a Tisza felső szakaszán fog megépülni, azokról az erőművekről, amelyekre pedig a 12 pontban egy külön mondat van: erőművet pedig, vízi erőművet pedig nem fogunk építeni. Benne van! Kérdezem én: akkor most miről tetszenek tárgyalni? Az az igaz, vagy amiről tárgyalnak? Ha csak erről lenne szó, ez is rett enetes. De azt kell megnézni, hogy hova fejlődtek a dolgok az eltelt három esztendőben! Én most már arra kérem önöket, hogy próbáljuk meg egymást komolyan venni, és három év kormányzás után a három évről beszélni, mert erről szól ez a nap. Nos, három év ut án azt kell mondanom, hogy 2004ről 2005re terjedően ennek a tárcának a költségvetése 60 százaléka az előző évinek. Persze, erre ilyenkor azt szokták mondani, hogy nincs semmi baj, a költségvetési tételek benn vannak a gazdasági, a földművelésügyi, az egé szségügyi és lehet sorolni, különböző tárcákban. De az már nem a környezetvédelem. Könyörgöm, akkor már afelé haladunk, amit egyébként a tárca vezetése, mintha jó szívvel venne: a környezetvédelmi tárca felszámolása irányába. A két miniszter rengeteget tet t ezért. Azok az átszervezési procedúrák, amelyeknek az eredményeként kiváló szakemberek, tegyük hozzá, kiváló baloldali szakemberek is elbocsátásra kerültek, azt hiszem, védhetetlenné teszik a tárca helyzetét. Nem véletlen, hogy mellőznek minden megszólal ást, amely komoly helyen történik. Kimerül az egész ügy a madárröptetésben, a különböző megnyitókban, és kimerül az állatkert különböző részlegeinek a meglátogatásában. Ez nem helyes. Én úgy gondolom, ezen változtatni kell, mindannyiunk érdekében kell vált oztatni, tisztelt Ház. Azért engedjenek meg még valamit! Ha az egyes szakmai területeket nézzük, mit mondott az ÁSZ a nagynagy szervezeti átalakításról? Fontos dolgot mondott; azt mondta: nincs biztosítva a feltétele annak, hogy a kárelhárítás megtörténje n adott szituációban, mert a feltételek nem biztosítottak, nemcsak a személyiek, a szervezetiek sem. Ezt az ÁSZ állapítja meg. Azt mondja: a vízügyek úgy felelősek a felügyeletük alá tartozó vízi létesítményekért, hogy azok hatósági erejű védelmét nem láth atják el, jogellenes helyzetben eszköztelenek. Nem én mondom, az ÁSZ mondja.