Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 31 (231. szám) - A mezőgazdasági termelők nyugdíj előtti támogatásának bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
3766 nyúlunk a témához, nem kell olyan szavakkal meg olyan fogalmakkal gyanúsítani, hogy ki csúsztat, meg ki nem, nem érdemes. Nézzük a tényeket! Tudunk számolni, és ha a számítógépünk nem működik, ak kor szerződtetünk valakit s a többi. Az optimális üzemegység felé való haladás a kérdés itt. Ha tovább ez a törvény olyan jelzőket épít bele… - bocsánat, kicsit ironikus volt az előbb, amikor bizottsági előadóként ezt mézesmadzagnak neveztem, tehát mézesma dzag afelé, hogy gazdálkodók elmenjenek és ráhagyják. Még ennek a törvénynek előnye a fogyatékosságai mellett az, hogy valóban a gazdálkodó megnevezheti, hogy kinek adja, szomszédjának, gyerekének, valakinek. De még mindig közgazdasági szempontból és végül nemzetgazdasági szempontból: nagyobbak lesznek az üzemegységek, és kevesebb ember él meg a magyar földön. Majd elmennek persze, és Budapesten buszvezetők lesznek, vagy Egerben benzint árulnak, és sokféleképpen meg lehet élni tisztességesen, és jó patriótá nak lenni. De azért nem tehetek róla, hogy van nekem egyfajta elkötelezettségem, talán még elfogultságnak is nevezhetem, hogy jobb szeretem, ha a magyar földön több ember él a földből. Ennek a lehetősége nem olyan távoli, mint ahogy azt Bethlen grófék és R ákosi Mátyásék csinálták. Itt van a kezemben egy példa, most jelent meg ebben az újságban, amit itt nekünk, képviselőknek kiosztanak, az a címe, hogy “Az Európai Unió agrárgazdasága”, a napokban jelent meg. (Felmutat egy füzetet.) Itt van benne: “Almáskert Árkoson”. Sajnos, már rövid időm van beleolvasni. Azt mondja, hogy van egy Árkos nevezetű falu Sepsiszentgyörgy mellett - lehetne Eger mellett is, mert a példa annyira általános , ahol Tóth Kálmán almáskertjébe látogatunk, ott vannak a fák, aztán az almá s terasz. Termel benne mást is, ribizlit meg miegyebet, és azon az egy hektáron megtermeli, ő maga nyesi, a feleségével együtt szedi le, és olyan jövedelmük van belőle - ezt most már nincs időm részletezni. (19.10) Odáig megy - most már talán a befejezés e gyfajta jelzés lehet , azt mondja: egyetlen fiunk Amerikában dolgozik, a hazájában nem talált munkát. A szülők azért reménykednek Románia sikeres csatlakozásában, mert hátha akkor enyhül a munkanélküliség, és fiuk hazajöhet a távoli Amerikából a gyümölcsö sben dolgozni. Itt, ebben az újságban olvastam… (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Tisztelt Országgyűlés! Ezek a rálátások talán hozzásegítenek ahhoz, hogy kevesebbet gyanúsítsuk egymást, és ezt az előttünk lévő törvényt adjusztáljuk, ha van rajta valamit adjusztálni, és akkor lehet belőle valami. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Béki Gabrielláé a szó. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem szóltam bele abba a hosszúra nyúló vitá ba, hogy mi lett volna, ha '90ben, '99ben, 2003ban mást csináltunk volna, a változatosság kedvéért a hozzászólásom nagy részében valóban az előttünk fekvő törvényjavaslatról szeretnék szólni. A Szabad Demokraták Szövetsége a javaslattal egyetért, tudnii llik egyetért annak a céljával, miszerint ez a program megoldást kínál arra, hogy a gazdálkodók korösszetétele némiképp javuljon, a gazdaságos birtokméretek kialakuljanak, a mezőgazdasági művelés alá vont területek optimális arányát próbáljuk biztosítani. Ezek nagyon fontos célkitűzések, és azt gondolom, ezekkel a célkitűzésekkel igazából a parlament két oldala nem vitatkozik. Ebben a törvényjavaslatban azonban csak néhány, inkább jogtechnikai dolog került leírásra, valószínűleg azért, mert a dolog tartalmá t rendelet szabályozza. Azt gondolom, számunkra igazán izgalmas az lehetne, ha a rendeletről vitatkozhatnánk, mert ami a törvényjavaslatban van, az egészen