Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 31 (231. szám) - A mezőgazdasági termelők nyugdíj előtti támogatásának bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
3761 GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem kívántam tovább élezni ezt a vitát, hiszen azt gondolom, hogy mindenki által támogatott törvényről van szó, aminek esetleg a belső szabályait kellene majd igazgatnunk, de az, amit most képviselőtársam elmondott az európai uniós pénzek lehívásával kapcsolatban, az egyszerűen elképesztő csúsztatás. Ez a jogcím nem volt Magyarországon megnevesítve. Magyarország minden fillér európai uniós forrást lehív. Olyan jogcímre, ami nincs nevesítve, nem jár európai uniós forrás, de a keretet az nem növeli; ha lett volna ilyen forrás, akkor máshonnan kellett volna csökkenteni az európai uniós forrásokat, és erre a területre áttenni. Tehát az, hogy a gazdáktól elvettük ezt a pénzt két évig, egyszerűen n em igaz! Azért kértem szót, mert ez így nem igaz. A másik, hogy a két dolgot összekeverni - azt az életjáradékprogramot, ami nem mezőgazdasági termelőkről szól, mert nyilván a mezőgazdasági termelő nem fogja életjáradékra váltani a földjét, hanem olyan em berekről szól, akik idősek, betegek, nincsen örökösük, és van, mondjuk, osztatlan közösben háromtized hektárjuk meg négy, az átlag ilyen, fél hektár az átlag, hölgyeim és uraim! Ne keverjük már össze ezt a két rendszert! Miért ártottunk mi annak az idős ny ugdíjasnak, akinek most lehet, hogy 30 ezer forint havi nyugdíjkiegészítése van, már 70 éves vagy 72 éves? Mivel ártottunk? De ő az életében soha földet nem művelt! A másik: az sem igaz, amit mondott képviselőtársam, hogy ezek a földek nincsenek művelve. A bérleti jogviszony nem érintette, az állam otthagyott minden olyan bérleményt, itt csak a tulajdonviszony változott. Az esetek 99 százalékában most az államtól bérli ugyanaz vissza, aki korábban a nyugdíjastól bérelte. Tehát ezt a két dolgot összekeverni elképesztő csúsztatás! Ez egy európai uniós rendszer, az meg egy általunk 2002ben, még bőven az Európai Unió előtt bevezetett, egy nagyon normális és tisztességes dolog, aminek folytatása következik, csak jelzem mindenkinek, pontosan azért, mert több min t 30 ezer ember vette igénybe. Köszönöm szépen a lehetőséget. ELNÖK (Harrach Péter) : Folytatjuk a kétpercesek sorát. Lengyel Zoltáné a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Pontosan arról beszéltem, és igyekeztem hangsúlyozni, Gőgös képv iselő úr, hogy akik a “földért életjáradék” programot igénybe vették, azoknak egy része valószínűleg igénybe vehette volna a korkedvezményes nyugdíjat is. (Gőgös Zoltán: Nem termelő, Zoli, értsd meg!) Volt köztük olyan is, aki termelő. Másrészt beszéltünk itt a Házban, volt interpelláció, azonnali kérdés a “földért életjáradék” program keretében átvett gyomos földterületek és azok bírságolása tárgyában; és szeretnék még egy dolgot pontosítani. Csatlakozásunk pillanatától lehetőség lett volna ennek a fajta k orkedvezményes nyugdíjnak a bevezetésére. Ennek az alapja lett volna a közösség számára készített vidékfejlesztési terv, ott kellett volna megnevezni és bevezetni ezt a fajta támogatást. (Gőgös Zoltán: Nem jelentett volna több pénzt!) Ezen, azt hiszem, hog y nem kell vitatkozni, mert ezek tények, ezt az uniós szabályozás írja le. Persze, hogy óhatatlanul fölmerül azokban, akik szerették volna korábban ezt igénybe venni, és fölmerülhet nyugodtan az ellenzéki politikusokban, mint ahogy elhangzott ma is, hogy t öbb alkalommal gond volt az európai uniós támogatások igénybevételénél a kofinanszírozással. Több alkalommal probléma volt, és bocsánatot kérek, de ennek a témakörnek a halogatása és a 2006ig történő kitolása semmi másra nem mutat rá, csak arra, hogy való színűsíthetően a hozzárakandó nemzeti rész kifizetésének a késleltetése ösztönzi a kormányt arra, hogy minél később kerüljön indításra ez a program. ELNÖK (Harrach Péter) : Farkas Imréé a szó.