Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 31 (231. szám) - A mezőgazdasági termelők nyugdíj előtti támogatásának bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GŐGÖS ZOLTÁN, a mezőgazdasági bizottság előadója:
3748 fogalom, hogy optimális üzemméret, azonban az optimális üzemméret, mint ahogyan már korábban említettem, többféle lehet. Itt viszont ebből a törvényjavaslatból az tűnik ki - és ezért van fenntartásom ellene, illetve a kisebbségnek fenntartása ellene , úgy látszik, hogy ez az üzemegység nagyobbodása felé kövezi az utat. Arra hivatkozni, tisztelt Országgyűlés, mint ahogyan a korm ány az előterjesztésében teszi, hogy ez az európai irány, ez tévedés, sőt félrevezetés. Az európai mezőgazdasági birtokegység átlaga valahol a 1417 hektár körül van. Magyarországon ennek az átlagnak a többszöröse létezik, a háromnégyszerese. Tehát akkor hivatkozni Európára, amikor az félrevezető, nekem az a dolgom, hogy rámutassak arra, hogy ez félrevezető. Igenis, Magyarországon vannak olyan mezőgazdasági üzemek, amelyek jól működnek, bár kicsi üzemek, és vannak nagyüzemek, amelyek jól működnek, de vanna k nagyüzemek, amelyek (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) igen veszteségesek. Az ilyen megfontolások alapján a bizottság kisebbségi véleményt fogalmazott meg, és módosító javaslatokat nyújtunk be. Köszönöm. ELNÖ K (dr. Világosi Gábor) : Most megkérdezem, a gazdasági bizottság kíváne előadót állítani. (Jelzésre:) Nem kíván. A mezőgazdasági bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Most megadom a szót a bizottság előadójának, Gőgös Zoltán képviselő ú rnak. (17.50) GŐGÖS ZOLTÁN , a mezőgazdasági bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság május 25én 12 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta a mez őgazdasági termelők nyugdíj előtti támogatásának bevezetéséhez kapcsolódó törvénymódosítási javaslatot. Elég élénk vita bontakozott ki a mezőgazdasági bizottságban is; én azt gondolom, hogy egy korrekt, szakmai vita. Nem olyan jellegű, mint amiről Horváth képviselőtársam az imént beszélt, de majd normál hozzászólásomban erre külön reagálnék. Az Európai Unió a nemzeti vidékfejlesztési terv keretében lehetőséget ad arra, hogy a mezőgazdasági termelők nyugdíj előtti támogatásáról szóló jogcímet bevezessük. Ez röviden azt jelenti, hogy ha egy mezőgazdasági gazdálkodó, termelő elérte az 55. életévét, akkor lehetősége van arra, ha egyben átadja, eladja, elajándékozza a birtokát, a gazdaságát, a termőföldet, az állatot vagy egyéb jogot, ha e program keretében valós ítja meg ezt, akkor támogatásban részesülhessen maximum 15 évig. Ez elősegítheti azt, hogy generációváltás következzen be a mezőgazdasági termelésben. NyugatEurópában is - hasonlóan a magyarországi helyzethez - gondot okoz, hogy elöregszik az a réteg, ame lyik most mezőgazdasággal foglalkozik, illetőleg a fiataloknak nincs meg a megfelelő lehetőségük arra, hogy átvegyék ezt a gazdaságot. Önmagában e program bevezetése nem igényelne egy törvényt, hanem hasonlóan a nemzeti vidékfejlesztési tervben megfogalmaz ott többi jogcímhez, miniszteri rendelet elégséges. Viszont az anyag előkészítése során az a döntés született, hogy mindenképpen szükséges egy olyan módosító törvénycsomagot elkészíteni, amely segítené ennek a programnak a bevezetését. Enélkül vagy egyálta lán nem működne a rendszer, vagy annyira nehezen, hogy nem érné el azt a célt, amit szeretnénk, hogy ismert módon 80 százalékban európai uniós forrásokból megvalósulhasson ez a külön támogatás. Négy olyan törvénypont van, amelyet a jelen jogszabály módosít ani kíván. Az egyik a földtörvény. A földtörvényben jelenleg nevesített elővásárlási jog erősen megnehezítené azt, hogy valaki egyben adja át a birtokát. Ezért ebben a jogszabályban olyan kitétel született, hogy aki ennek a