Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 25 (229. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2004. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2004. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadás... - ELNÖK (Harrach Péter): - BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3437 meg kell oldanunk, és azt gondolom, ebben megint csak nekünk, képviselőkne k jelentős tennivalóink vannak. Szó esik arról, hogy rengeteg ember éppen a rokkantosítással, a rokkantnyugdíjazásával kapcsolatos kifogásaival fordul a hivatalhoz. Megint csak magunknak szóló figyelmeztetés, súlyos adóssága a rokkantnyugdíjreform megalkot ása a mindenkori kormánynak: ’97ben, amikor a nyugdíjrendszer reformját megcsináltuk, egy országgyűlési határozatban megígértük a rokkantosítás szabályainak az újragondolását is; azóta nem csináltuk meg. Ebből áll elő az a helyzet, hogy megint csak a szűk ös forrásokra való tekintettel az igényléshez képest csak egy töredékét lehet beengedni a rokkantnyugdíjrendszerbe. A beszámolóban szerepelnek azok a számok, hogy évente mintegy 150 ezer ember igényli a rokkantosítását, és kétharmadukat elutasítják, vélhet őleg finanszírozási, elsősorban finanszírozási megfontolásokból. Számomra érzékeny kérdés az akadálymentesítés kérdése, ami a fogyatékos embereknek nagyon fontos terület. Itt egy kicsit érzékenyen reagáltam arra, amikor az ombudsmani beszámolóban azokat az utalásokat olvastam - hogy is fogalmaztak? , hogy még a legjobb szándékú törvény is rossznak bizonyul, ha nincsenek hatásszámítások mögötte s a többi. Azért vagyok érzékeny erre a témára, mert talán néhányan emlékeznek, hogy a fogyatékos személyek jogair ól szóló törvényt Szigeti György képviselő úrral ketten nyújtottuk be, és természetesen voltak hatásszámítások, költségelemzések a háttérben. Én nem ott látom a problémát, hogy megfontolatlanul túl közeli határidőket tűztünk ki a feladatok teljesítésére, h anem ott láttam a problémát, és folyamatosan jeleztem is ezt a problémát, hogy mindjárt nem az első évtől kezdve kezdte el a mindenkori kormány az időarányos részét teljesíteni annak a feladatnak, amit meg kellett volna oldani. Ehhez képest tulajdonképpen jó eredmény, ami itt szerepel, hogy 25 százaléka az akadálymentesítéssel kapcsolatos feladatoknak teljesült. Nagyonnagyon fontos jelzés az, hogy milyen magas a panasz a bíróságok működésével kapcsolatban, miközben ez nem is hatásköre az ombudsmannak, de f ontos számomra, hogy ettől függetlenül ezt egy nagyon neuralgikus problémaként érzékelik, és próbálnak instrukciókkal ellátni azzal kapcsolatban, hogy itt lépni kellene. Valóban, nem vet jó fényt Magyarországra, hogy túl sok indítvány megy ki Strasbourgba, nem vet jó fényt Magyarországra, hogy ezeknek az indítványoknak jelentős részét, nem tudom, arányaiban mennyit, de el is fogadja a strasbourgi bíróság, kártérítésre kötelezi Magyarországot olyan ügyekben, olyan esetekben, amelyeket játszva kellett volna m egoldani itthon a saját kereteink között. Ismerek hepatitis C vírussal fertőzött eseteket, amelyekben Strasbourghoz fordultak, és természetesen a javukra ítélt a strasbourgi bíróság. Itt elsősorban vagy kizárólag eljárási hibákkal lehet a strasbourgi bírós ághoz fordulni, illetve az ügyek tárgyalásának az elhúzódása miatt. Nagyon fontos lenne, hogy a saját berkeinkben tudjunk lépni annak érdekében, hogy ezeknek a típusú panaszoknak a száma csökkenjen. Egy nagyon neuralgikus, számomra érzékeny problé ma a kilakoltatással kapcsolatos kérdések köre. És azt kell mondanom, hogy ha az ombudsmani hivatal munkájának az eredményességét azon mérjük, hogy mennyi idő alatt és mi is változik, akkor például ez egy olyan terület, ahol kimondhatjuk, hogy elég kudarco sak vagyunk, mert nem sok minden. Hadd idézzem föl a hajléktalanná válásnak egy speciális, de jellemző esetét, amivel egyébként a hivatal még 2003ban foglalkozott, de az utóhatásai áthúzódtak a tavalyi évre, ezért itt szerepel a jelentésben, hogy mi minde n történt, illetve nem történt azóta. Arról a sajátos példáról van szó, amikor valakinek a lakáshiteltörlesztési képtelensége miatt elárverezik a lakását, és élő gyakorlattá vált, hogy az árverezés után az árbevétel nem elégséges a hitel törlesztésére, és életben marad a tartozás. A történetet csak színesíti, hogy számtalanszor ugyanazt a lakást jóval nagyobb áron értékesítik aztán tovább a piacon; hogy itt lennének tennivalóink nekünk közösen, hogy az országgyűlési biztos kérte a miniszterelnököt, hogy pr óbáljon a pénzintézetekkel megállapodni, hogy ilyen esetben az adósságot ne vigye tovább az, akit elárvereztek, illetve hogy a pénzintézet legyen köteles odafigyelni arra, hogy az árverés ne
