Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 25 (229. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2004. évi tevékenységéről szóló beszámoló; az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2004. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról orsz... - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. KALTENBACH JENŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, a napirendi pont előadója:
3417 nyilvánvalóan nemcsak a három fővárosi kerület érintett, hanem mindazok az önkormányzatok, amelyek hasonló helyi rendeleteket alkottak. Ezért kezdeményeztük a belügymin iszternél, hogy a megyei közigazgatási hivatalokon keresztül tegyen törvényességi észrevételt az adott rendeletekkel kapcsolatban, és ezek kerüljenek hatályon kívül helyezésre, hiszen nyilvánvalóan alkotmányellenes, most már az Alkotmánybíróság által is ig azoltan alkotmányellenes döntésekről van szó. Ezzel természetesen távolról sem az a szándékunk, hogy az önkényes lakásfoglalót mintegy felmentsük, vagy legalizáljuk az önkényes lakásfoglalást mint akciót, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos jogi reakció csak a jogállam és az alkotmány keretein belül lehetséges, és ezt nem lépheti túl. A harmadik dolog, és ezzel nyilván nem fogom meglepni önöket, az oktatási rendszer, amivel nagyon röviden szeretnék foglalkozni, hiszen ez is egy visszatérő téma volt, ami az elmú lt tíz évben bennünket nagyon sokat foglalkoztatott - és itt most kivételesen nem az érettségiről lesz szó , és számos vitát váltott ki és vált ki ma is. Ismert, hogy mind a nemzeti kisebbségek esetében, mind pedig a romák esetében az oktatás ugyan másmá s jelleggel, de egy döntő stratégiai kérdés. Míg a nemzeti kisebbségeknél az identitás megőrzésének ma már úgyszólván egyetlen eszköze, addig a romáknál a társadalmi integráció meggyőződésem szerint leghatásosabb eszköze, hiszen nyilvánvaló, hogy ha a romá k az oktatáson keresztül megszerzik mindazokat a képességeket, amelyek a jó társadalmi integrációhoz szükségesek, márpedig a tudás ma már elengedhetetlen része ennek, akkor a kirekesztettség, az integrálatlanság sokkal kevésbé fog jelentkezni. A szokásos - sajnos azt kell mondjam, a szokásos - problémákon túl az idén, pontosabban a tavalyi évi jelentésben foglalkoztunk egy tulajdonképpen pedagógiai szakmai kérdéssel, amivel korábban nem, ugyanakkor ezzel az volt a szándékunk, hogy éppen hogy ráirányítsuk a szakma figyelmét erre a problémára. Itt az úgynevezett roma pedagógiáról van szó, illetőleg annak a kérdésnek jártunk egy kicsit utána, hogy vane egyáltalán roma pedagógia, indokolte pedagógiai szempontból különbséget tenni roma és nem roma gyerek között , valóban külön kelle foglalkozni a roma gyerekekkel, egyfajta - idézőjelben szólva - roma pedagógia keretén belül. És ha van roma pedagógia, vajon miért nincs, mondjuk, szerb pedagógia vagy német pedagógia vagy magyar pedagógia, és ezt a kérdést jártuk e gy kicsit körül. Vagyis hát azt próbáltuk megvizsgálni, remélve ezzel, egy követ dobva az állóvízbe, hogy szükség vane a roma tanulókkal kapcsolatos sajátos pedagógiai módszerek alkalmazására. Nem arról vane szó inkább, hogy magát a csoportot az iskola m ódszereivel is a társadalom részévé kell tennünk. És ha már itt tartok, akkor engedjék meg, hogy szokásomtól eltérően ezúttal ne a beszámolóból idézzek néhány sort, hanem egy kutatás tapasztalatait összegző tanulmányból, amelyik arról szólt, hogy a tanköny veink hogyan kezelik a kisebbségeket tágabb értelemben, illetőleg a romák ügyét. Itt történetesen a történelemtankönyvekről van szó. Kutatók megvizsgálták az összes használatban levő történelemtankönyvet, és ebből a következő következtetésre jutottak: “Meg bocsáthatatlan, hogy korunk egyik legégetőbb társadalmi problémája - a cigánysággal kapcsolatos előítéletek - kezeléséhez, feloldásához semmiféle szellemi munícióval nem szolgálnak a történelemtankönyveink. A legnagyobb hazai nemzeti és etnikai kisebbség m agyarországi története szinte említésre sem kerül. A tankönyvek nem mutatják fel azokat a példákat sem, amelyek igazolnák, hogy a több évszázados együttélés során akadtak példák a felhőtlen kapcsolatra, és voltak olyan cigány származású személyiségek, akik magas fokon járultak hozzá kultúrkincsünk gazdagodásához. Történelemtankönyveinkből a cigányságról nem alakulhat ki korrekt kép. A róluk szóló információk nincsenek egymásra építve, esetlegesek. Nemcsak mint a legnagyobb hazai nem magyar népességgel, hane m mint a legsúlyosabb társadalmi előítéletek elszenvedőivel szemben, sőt a többségi társadalom vonatkozásában is megbocsáthatatlan ez a közömbösség. Éppen a legégetőbb társadalmi problémák egyikével kapcsolatban nem vértezik fel megbízható történelmi előis meretekkel a hazai oktatásban részt vevőket tankönyveink.”
