Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 24 (228. szám) - A közigazgatás hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. MIKES ÉVA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3372 gyakorlatban. Éppen ezért a törvények módosításán túl a legfontosabb feladat a közszolgáltatás valamennyi területén, így az állami és önkormányzati közigazgatásban dolgozók felkészítése, képzése. Tudom, ez a folyamat folyamatban van jelenleg is. A felkészítés több ütemben, több lépcsőben történik, a közigazgatási alap- és szakvizsga anyagába már beépült, a most szakvizsgát tevők már ilyen képzésben részesültek, már ebből az anyagból vizsgáznak. Természetesen ez még mind nem elég. Valamennyi jogalkalmazónak képzésre van szüksége. Ehhez a tananyagok, a képzési tematika rendelkezésre áll. Tudom, tudjuk, ez nagy feladat. De bízunk a közszolgálatban dolgozókban, hogy november 1je után az új eljárási törvény a lako sság megelégedésével fog találkozni, úgy az ügyintézés szakszerűségét, mint gyorsaságát illetően is. Ehhez kérem képviselőtársaim támogatását a törvény elfogadásával és a majdani alkalmazással. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsoro kban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Mikes Évának, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő asszonynak. Parancsoljon! Öné a szó, képviselő asszony. DR. MIKES ÉVA , a Fidesz ké pviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szokatlan módon hadd kezdjem azzal a hozzászólásomat, hogy még államtitkár úr alig több mint ötperces expozéjában is éreztem azt a dilemmát, amelyben egyébként osz tozunk, hogy ez a törvény oly mértékben részletszabályokra épül, és oly mértékben szétaprózott, hogy nyilvánvalóan az általános vita keretein belül összeszedetten vagy elvi módon közelíteni hozzá elég komoly összefogottságot jelent. Azt gondolom, hogy enne k a vitának a súlypontja, az előterjesztésből adódóan nyilvánvalóan a részletes keretében lesz. Hadd tegyem azt hozzá, többen méltatták azt, hogy mekkora munka és kodifikációs tevékenység van e mögött az előterjesztés mögött. Ezt nem vitatom. Hasonló nagys ágrendű ennek ágazati feldolgozása, illetve annak a, ha jól számoltam, 62 törvénymódosításnak is a számbavétele, illetve értelmezése, amelyet ez a salátatörvény tartalmaz. Ha megengedik, én nem térek ki hosszan arra a történeti szálra, amit már többen jó n éhányszor elmondtunk ebben a Házban. Nyilvánvaló, hogy nem lehet eltekintetni a közigazgatási eljárási törvény általános normáit tartalmazó és 2004ben az országnak karácsonyi ajándékként átnyújtott törvénynek valamifajta méltatásától. Többen elmondták, ne m lehet elégszer elmondani, hogy már 1992 óta egy akkori kormányhatározat, talán még a számát is ki tudom keresni, az 1026/1992. számú kormányhatározat már egy teljes felülvizsgálatot irányoz elő, és azóta ez minden ciklusban előkerült. Ugyanakkor nem tudo k eltekinteni attól, hogy nagyon hangsúlyosan ne tegyem hozzá, hogy mindig az egységes közigazgatási eljárási törvény igénye merült fel. Nem tagadva azt a nehézséget, azt a problémát, hogy egy kódex keretében mennyi nehézséget vagy szakmai problémát okoz e gy egységes közigazgatási eljárási törvénynek az előállítása, azért azt hadd szögezzem le, hogy ez nem az egységes közigazgatási eljárási törvény. A Ket. általános normáinak előkészítése során, amikor is már ebben a ciklusban egy előkészítő bizottság alaku lt több bizottságból, emlékeim szerint az alkotmányügyi és törvényelőkészítő, az informatikai és az önkormányzati bizottság tagjaiból, ott is, már az első megbeszéléseken óvtunk attól a lehetőségtől, amely egyébként most bekövetkezett és valósággá vált, h ogy mindig, minden időben, nem óhajtom azt mondani, hogy ez a szocialistaszabad demokrata kormánynak valamifajta specifikuma, de az ágazati igények, az ágazati elképzelések széthúzzák, szétrántják, többfelé vonszolják szét a kodifikálhatóság lehetőségeit. Nem oldotta fel azt a problémát az előttünk lévő előterjesztés, amiről már beszéltünk az általános szabályokról szóló vita keretében, hogy ma Európában és egyáltalában elvi közelítésként létezik