Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 24 (228. szám) - A közigazgatás hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, a környezetvédelmi bizottság előadója: - ELNÖK (Mandur László): - KELLER LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság előadója:
3367 lehetősége. Megjelennek olyan új jogorvoslati formák, mint az újrafelvételi és a méltányossági eljárás. Nos, tisztelt képviselőtársak, tisztelt elnök úr, ennek az eljárásjogi törvénycsomagnak az elfogadását és támogatását kérem a tisztelt Háztól. Arra szeretném kérni minden képviselőtársamat, hogy támogassa, és működjön együtt a törvény elfogadásában. Köszönöm sz épen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére, illetve a környezetvédelmi bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 55 perces időkeretben. Először a környezetvédelmi bizottság előadójának adom meg a szót, Devánszkiné Molnár Katalin a bizottság előadója. Parancsoljon, öné a szó, képviselő asszony, öt percbe n. DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN , a környezetvédelmi bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság május 4én tárgyalta meg az előterjesztést, és vé gighallgattuk nagy figyelemmel a Belügyminisztérium képviselőjének bevezetőjét. Nagy vitára nem került sor a környezetvédelmi bizottság ülésén, tekintettel arra, hogy mindannyian tudomással bírtunk arról, hogy milyen fontos ennek a mintegy 60 törvénynek az aktualizálása az új Ket.hez, ennek megfelelően igazán nagy vitát nem tudtunk sem gerjeszteni, sem lefolytatni. Mindazonáltal rákérdeztünk arra a kérdéskörre, hogy vajon környezetvédelmi vonatkozásában mindenben helytállóe a jelen törvénytervezet. Megnyu gtató választ kaptunk a Belügyminisztérium képviselőjétől, és elmondta azt is, hogy mint minden minisztérium vonatkozásában, a Környezetvédelmi Minisztérium vonatkozásában is úgy történt az egyeztetés, hogy a saját eljárási jogi szabályaikra javaslatot tet tek, de ezentúl minden más tárcát érintő ügyben is véleményt nyilváníthattak, illetve jelzést tehettek. Tényleg megnyugtató volt ez a válasz, így ezzel külön a bizottság már a következőkben nem foglalkozott. Külön rákérdeztek a bizottság tagjai arra, hogy az adatvédelmi biztossal volte megfelelő egyeztetés. Erre is megfelelően megnyugtató választ kaptunk. Őszintén reméljük, hogy utóbb nem lesz ebből sem semmiféle probléma. Fontosnak tartotta a bizottságunk azt, hogy vannak olyan eseményei az új törvényjava slatnak, amelyek visszautalnak a Ket. általános szabályainak elfogadására, illetve korrigálják azokat a menet közben felszínre került kisebb hiányosságokat, amelyeket már a feldolgozás során az apparátus tagjai észleltek. Nem hangzott el a bizottság ülésén , de hadd tegyem hozzá, feltétlenül fontosnak tartottuk mindannyian, hogy megfelelő felkészültséggel vágjanak majd bele a hatóságok a 2005. november 1jétől kezdődő időszakban, és erre is kaptunk utalást a korábbiakban, hogy ez a felkészítés megkezdődött, folyik és eredményes lesz. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt kívánjae valaki ismertetni. Úgy látom, hogy nincs ilyen képvi selő. Imre Zsolt a szociális bizottság előadója. Kérdezem, hogy itt tartózkodike a teremben vagy sem. Úgy látom, hogy ő sincs jelen. Akkor viszont megadom a szót Keller Lászlónak, a gazdasági bizottság előadójának. Parancsoljon, képviselő úr! KELLER LÁSZL Ó , a gazdasági bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság nagyra értékelte az előterjesztők munkáját, egyrészt nagy munka volt megalkotni már korábban a közigazgatási hatósági