Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 24 (228. szám) - A kulturális örökség védelméről szóló 2001. LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - IVANICS FERENC (Fidesz):
3364 rendezni a helyzetet, de úgy hiszem, hogy ez a szint nem megfelelő. A világörökségi területekre készülő kezelési terv irányelveket fektet le, célokat jelöl meg, kitöltetni projektekkel azonban a tele püléseknek, a programban részt vevőknek kell. Az első nehézség abból adódik, hogy nincs elfogadott, egységes szemléletű, országos jogszabály, amely az ügymenetet szabályozza, a különleges előírásokat rögzítse. Ennek hiányában világörökségi övezeti lehatáro lás sem szerepel az országos területi rendezési tervben. A területek pontos nyilvántartása sem történt meg minden esetben. A mai napig nem ismerjük a választókörzetemhez tartozó Fertőtáj világörökség pontos lehatárolását. Ez a körülmény megnehezíti az eng edélyek kiadásának menetét, a pályázatok jogosultságának megállapítását. Az európai uniós pályázatokban külön ablak nyílt a világörökségi helyszínek számára, ám a pályázatok előkészítése és koordinációja nem teljesen megoldott. Nemcsak a Fertőtáj világörö kség “szenvedett vereséget” - ha lehet így mondani - a regionális operatív program keretein belül, hanem például a nagy hagyományokkal rendelkező, mindenki által elismerten világhírű pannonhalmi világörökség sem tudott pályázati támogatást nyerni. Ha az a szándék, hogy a pénzeket a Kulturális Örökség Minisztériumából kivesszük, és a regionális operatív program keretein belül próbáljuk támogatni a kiemelt turisztikai célpontokat, köztük a világörökségeket is, akkor bizony kellene valamilyen lehetőséget, vala milyen támogatást adni ezeknek a szervezeteknek. A Fertőtáj világörökség részén a fertődi Esterházykastély kiemelt rekonstrukciója példaértékű, bár a fejlesztési koncepció nincs lefektetve a város településrendezési tervében, és nem teljesen nyomon követ hető a felújítás menete sem a látványos és folytatandó programban. Tulajdonképpen azt látjuk, hogy a fertődi Esterházykastélyban elindult valami, hosszú évek előkészítő munkája után - ez több tízéves, kormányokon átívelő fejlesztési program volt , jelen pillanatban mégis csak ott tartunk, hogy az épület rekonstrukciója elindult, egy majdnem 30 milliárdos programnak csak az első 1 milliárd forintos része valósult meg, ugyanakkor vannak olyan hírek, amelyek arról szólnak, hogy az engedélyezés körül is probl émák vannak. Arról nem is beszélve, amiket az imént említettem, hogy a városban a MÁK tájékoztatása alapján tudják azt, hogy mi fog következni, amit azonban mindig a költségvetés helyzete határoz meg. Ez a hosszú távú fejlesztési koncepció tehát szakmailag alátámasztott, kiváló elképzelések tömegét jelenti, de ebben nem látszik az a fajta megvalósítási irány, amire szükség lenne. Akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a világörökség területén a műemlék most tulajdonképpen a világörökség fejlesztését jelent ie vagy sem. (12.00) A kultúrtájakon mindig nehezebb a feladat. Hiszen a fenntartható fejlődés figyelembevételével miképpen módosítható a táji és az épített környezet védelme? Ez a kérdés vetődik fel naponta az önkormányzatoknál, ez a kérdés foglalkoztatj a az ott élőket. A Kínában megtartott idei UNESCO világörökségi konferencia elismerésben részesítette az osztrák féllel közösen készített, két országot érintő kultúrtájra vonatkozó kezelési tervet, amely egyedülálló a világon, azonban a magyarországi működ tetéshez nincs még jogszabályi háttér. Természetesen a fenntartást végző szervezet létrehozása sem elhanyagolható, ami állami támogatottság hiányában jelenleg minden térségben más és más, vagy nem létezik. A Fertőtáj világörökségről tudom mondani, hogy ha a fertődi kastélyt a műemlékek kategóriájába vesszük, és annak keretén belül kezeli a Kulturális Örökség Minisztériuma, akkor azt láthatjuk, hogy a Fertőtáj világörökségre az elmúlt öt évben tulajdonképpen a kezelési tervre fordítottak 4,5 millió forinto t, majd megvalósult egy olyan táblaprogram, amelynek keretében a Fertőtájon, amelynek két oldala létezik, kultúrtáj kategóriában egyedülálló módon két ország területét érinti, csak magyar nyelven vannak kiírva a táblára a feliratok, németül nincsenek, hol ott elvileg a magyarosztrák közös világörökségről van szó. Tehát úgy hiszem, hogy itt sok olyan probléma van, ami nem tisztázódik. Az persze más kérdés, hogy a törvény megpróbálja rendezni a finanszírozás helyzetét - mint ahogyan erről a miniszter úr is a bevezető beszédében említést tett , azonban itt is vannak néminemű