Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 18 (226. szám) - Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés, valamint az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - TÁLLAI ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3154 Számvevőszék tisztán látja az önkormányzatok helyzetét, tisztán látja azt, hogy az önkormán yzatok eladósodási folyamata jelentősen felgyorsult, tisztán látja azt, hogy csak vagyoneladásokból tudta ideigóráig a működését biztosítani jó néhány önkormányzat, és egyértelmű az is, hogy az önkormányzatok több mint 40 százaléka forráshiányos. Az is lá tható, hogy az önkormányzatok működési kiadási arányai jelentősen növekednek, hiszen míg 2002ben ez 69 százalék volt, 2003ban már elérte a 74 százalékot. De miért is történik ez? - kérdezhetnénk, és úgy gondolom, hogy itt a teremben lévők, és akik követi k a parlamenti napirend tárgyalását, azok nagyon jól tudják, hogy az történik az önkormányzatokkal, ami az országgal: túlzott kötelezettségvállalás, túlzott feladatvállalás, finanszírozási háttér nélkül. Ez történik az országban, és ezt erőlteti rá a jelen legi kormányzat az önkormányzatokra is. Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert 2002ben, amikor a társadalmilag kívánatos 50 százalékos közalkalmazotti bérfejlesztést végrehajtotta a kormányzat, akkor még arra a csonka évre biztosította a forrásokat az ö nkormányzatok számára, míg az azt követő évekre, 2003ra, 2004re és 2005re már nem biztosította az 50 százalékos bérfejlesztés forrásait. Bizony, már 2003ban az önkormányzatok ezt jelezték, de ma már olyan működési nehézségeik vannak ezáltal, hiszen ez a probléma, ez a válság évről évre csak mélyül, hiszen arra a bérfejlesztésre újabb bérfejlesztések következnek, amelyeket újra nem finanszíroz le a kormányzat, az Országgyűlés az önkormányzatok számára. Csak példaként mondom el, hogy az elmúlt év végén az a hihetetlen dolog történt meg az Országgyűlésben, hogy 2004 novembere végén az Országgyűlés lényegében elfogadta a költségvetést, hiszen meghatározta a bevétel, a kiadás és a hiány főszámait, azt követően már csak a fejezeteken belül lehetett módosítani a 2005. évi költségvetés kapcsán. December 10e után nyújtotta be a költségvetési bizottság azt a módosító javaslatát, amely szerint a közalkalmazotti szférának jelentős, 12 százalékos bérfejlesztést kell 2005ben biztosítani, nagyon ügyesen elhallgatva a költségvetés tárgyalásánál, hogy mire is készül a kormányzat. Ez egy népszerű dolog, és ahogy mondom, társadalmilag mi is teljes mértékben egyetértünk vele, azonban a kormányzás, a költségvetéskészítés nem csak erről szól. Nemcsak arról szól, hogy benyújt unk egy módosítót, hogy fizessük ki a bérfejlesztést, hanem arról is szól, hogy ahhoz biztosítsuk a megfelelő forrásokat. Ezt az Állami Számvevőszék nem jelezte, hiszen nem volt ideje jelezni, hiszen az Állami Számvevőszék a költségvetés tervezési folyamat ába akkor már nem tud beleszólni. Ezt mi, képviselők sem tudtuk lényegében az Országgyűlés 2005ös költségvetése tárgyalása során jelezni, hiszen nem volt rá időnk, hiszen a módosító javaslatról lényegében már csak szavazott az Országgyűlés. Csak jelzem, h ogy egy olyan nagyságú város, amelynek a költségvetését polgármesterként sikerül felügyelnem, mint Mezőkövesd, ahol körülbelül 3,5 milliárd forint a működési kiadás, ez a módosító javaslat mintegy 150 millió forinttal növelte a városi költségvetés hiányát. S ha hozzáteszem azt, hogy még meg kellett képezni persze az emelt normatívákból a 27,5 millió tartalékot, akkor azt tudom mondani, hogy a 2005. évi költségvetésnek köszönhetően közel 200 milliós pozíciós hátrányból kellett ebben az évben a városnak elkez deni gazdálkodni. Tudom, hogy ez még majdnem 3200 önkormányzatot ugyanúgy sújtott, mint ahogy Mezőkövesd város költségvetését. Tehát ahogy jeleztem, ezek a folyamatok, amelyek mind a költségvetési hiányra, mind az önkormányzatok helyzetének ellehetetleníté sére vonatkoznak, mindmind megtalálhatók az Állami Számvevőszék ellenőrzési, illetve véleményezési jelentésében. Úgy gondolom, hogy akkor, amikor majd ez a kormányzat elszámol a saját lelkiismeretével - a költségvetési hiányról és az önkormányzatok finans zírozásáról beszélek most , akkor vegye figyelembe azt, hogy időben megkapta a jelzéseket az Állami Számvevőszéktől is, és időben megkapta a jelzéseket az Országgyűlés bizottságaitól és a képviselőktől is arra vonatkozóan, hogy rossz irányba haladunk, és