Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 17 (225. szám) - A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. tö... - ELNÖK (Harrach Péter): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz):
3087 Még egy dolog: nem tudom, néztéke az elutasítottak listáját. Ha ezzel is foglalkozunk, az arány ugyanannyi: a négyb ől három kormánypárti vezetésű vagy polgármesterű, és csak egy ellenzéki vagy független van, nem tudom pontosan, hogy az milyen. Tehát azt gondolom, jó lenne, ha a számháborúnak vége lenne, mert sehova nem vezet. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban. ) ELNÖK (Harrach Péter) : Ecsődi László következik. ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahol Jauernik képviselőtársam abbahagyta, ott szeretném folytatni. Tulajdonképpen azért nincs igazán nagy ér telme, hogy milyen színű önkormányzat kapta a támogatást, mert ami számokat önök fölhoznak, vagy amiket példaként említenek, tulajdonképpen nagyon jól tükrözi - sőt, még az ellenzéki oldalra billen át - azt a 80:20 százalékos arányt, ami az önkormányzati v álasztási eredményekben történt. Tehát gyakorlatilag az önkormányzati választási eredmény így sült el 2002ben. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Nem kell összekeverni a parlamenti erőviszonyokat az önkormányzati helyzettel! Ez az egyik dolog. A másik dol og, hogy önök kritizálják, hogy kik nyertek. Mondják meg, melyik pályázattal nem értenek egyet, hogy az miért nyert! Konkrétan tessék mondani, hogy melyik! Egyetértek Sisák képviselőtársammal abban, hogy a kistelepüléseknek az európai uniós pályázatokból i gazán nincs lehetőségük. Mi ezért szorgalmaztuk, ezért kezdeményeztük a kistérségi fejlesztéseket, a kistérségi törvényt ezért nyújtotta be a kormány. Sajnálom, hogy önök ezt nem támogatták, mert ennek épp az volt a célja, hogy fel tudjanak a kistérségek k észülni arra, hogy 2007 után a különböző pályázatoknál a kistelepülésekre is minél több pénzt le tudjuk hívni. Tehát amikor ellenzéki dacból, forradalmi gőgből elutasítanak minden jó kormánykezdeményezést, akkor végig kell gondolni, hogy annak milyen követ kezménye van esetleg később, mert nem biztos, hogy épp a kormánypártokat sértegetik vagy őket hozzák rossz helyzetbe, hanem a településen, a kistelepülésen élő embereket hozzák negatív helyzetbe. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Pét er) : Kosztolányi Dénesé a szó. DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondoltam, hogy két óra elég hosszú idő ahhoz, hogy választ kapjak arra az önkormányzati bizottságban felmerült kérdésre, ami úgy hangz ott, hogy miért került el ez a címzett támogatási hatáskör a Belügyminisztériumból, miért került át Kolber úr minisztériumához. Azzal, hogy Lamperth Mónika miniszter asszonytól valamilyen hatáskört elvesznek, én csak részben értek egyet; tőle a minisztériu mot kellene elvenni, az lenne egy helyes, jó önkormányzati lépés, illetve az önkormányzatok által üdvözlendő lépés. De megnéztem, hogy kicsoda előadó dr. Kolber István. Ő a regionális fejlesztésért és a felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter. A szempontok között egy fontos szempont így szól: mindegyik megyében legalább egykét beruházás részesüljön támogatásban. Még egyszer mondom: Kolber úr regionális fejlesztésért felelős - a megye, államtitkár úr, nem régió. (21.00) Tehát önök átvettek valami elosztási rendszert, ami nem is passzol a minisztériumukhoz, mert ők régiókban gondolkodnak. De ez még csak hagyján! De itt van a felzárkóztatásért felelősség. Akkor jönnek a dicséretek a szocialista oldalról, hogy mindenkinek egy kicsit. Egy egyenlő elosz tásos rendszer milyen jó, hallottuk a bizottsági pozitív véleményt, mondjuk, a szociális bizottság kormánypárti képviselőitől. Az egyenlő elosztás megint nem felzárkóztatás, tehát abszolút nem való oda önökhöz ez az egész elosztási rendszer.