Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 17 (225. szám) - Dr. Pap János (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Milyen létesítményt használnak a horgászok Dunakilitin?” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
3038 van a cégnek, ami ugyan nem jogellenes, de eléggé példátlan, hogy egy ilyen nagy társaságot két vezérigazgató vezet; és természetesen újabb min iszteri biztosok lesznek kijelölve - a korábbi politikai jellegű biztosok jöttekmentek , most már van olyan biztos, aki a vasút liberalizációjáért lenne felelős. De nem látjuk az eredményeket. Azt az eredményt azért tudjuk, mint képviselőtársam is említe tte, hogy többmilliós fizetéssel rendelkeznek, 800 ezer forintot keresnek a főosztályvezetők, osztályvezetők a szakszervezeti vezetőkkel együtt, legalábbis minimum ennyit. A legnagyobb baj persze az, hogy ennyi pénzért nem indult el az az átalakítás, illet ve hogy egészen pontosak legyünk, a mostani kormányzat alatt az amúgy sem - meg kétségtelenül korábban sem - jó helyzetben lévő MÁV példátlan helyzetbe került, gyakorlatilag pénzügyi csőd fenyegeti, százmilliárdos hitelt kell most felvenni, amiből ötvenmil liárd üzemeltetésre fordítódik. Az EUs jogszabályokat nem alkalmazzák, nem folytatták az átalakítást, nem jöttek létre a független társaságok, akadályozzák a verseny kialakítását, sőt már az EUs pénzek felvétele is nagyon lassan folyik. Felmerült az, hog y elő vannake készítve a nagy projektek. Csillag István annak idején azt mondta, hogy a románszlovák vasút színvonalának elérésére előre. Akkor kinevették, de most sajnos úgy néz ki, hogy bizony a magyar vasutaknak most már a román és szlovák vasutak mög ött a helye. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. A kérdésre Dióssy Gábor államtitkár úr válaszol. DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Most igazán konkrét kérdé st nem kaptam, hanem egy csomó minősítést hallottam a vasúttal kapcsolatban. Én az ön kérdésének a címéből indulnék ki: “Hogyan gondolják a százmilliárdos hiányú MÁV költségeinek csökkentését, miközben már két vezérigazgató és számtalan miniszteri biztos v an?” Nos, a MÁVnál nem százmilliárdos a hiány, a MÁV tavaly 48 milliárdos vesztességgel működött. Egyébként évek óta, '90 óta, amióta átalakult a magyar gazdaság, piacgazdasággá váltunk, a MÁV óriási veszteségeket szenvedett valamennyi kormányzat alatt, t avaly 48 milliárd volt ez a veszteség, idén előreláthatóan 70 milliárd lesz, százmilliárdos nem. (17.00) A MÁV költségeinek csökkentését, valóban úgy gondoljuk, hogy az európai normákhoz igazítjuk, és az európai liberalizáció által megkövetelt szétválasztá st el is kezdtük, tehát külön üzletágként működik most már a MÁV árufuvarozása, személyszállítása, külön társaságok is alakulnak ezekből, és külön egy pályavasúttársaság is fog alakulni. Ennek érdekében neveztük ki Antal Dánielt miniszteri biztosnak, akin ek ez a feladata. Nem a számtalan közül egy, hanem egy miniszteri biztos van a vasútnál, ennyit a pontos fogalmakról, számokról és elnevezésekről, képviselő úr. Egy miniszteri biztos van a vasútnál, akinek a feladata a vasúti liberalizáció kidolgozása, ame lyet a vasúti törvénnyel együtt hamarosan a kormány és a parlament elé fogunk bocsátani. Köszönöm szépen. Dr. Pap János (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Milyen létesítményt használnak a horgászok Du nakilitin?” címmel ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) :