Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
2971 volt 2002ben, és most 3 millió 900 ezer foglalkoztatottról lehet beszélni. Tehát ez azt jelenti, hogy többen dolgoznak, mint 2002ben. Ez az egyik része ennek a folyamatnak. A másik, igen fontos része, hogy bizony vannak olyan társadalmi rétegek, amelyek ma hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon, éppen ezért helyeztünk nagyon nagy hangsúlyt arra, hogy azoka t a rétegeket próbáljuk előnyhöz juttatni a munkaerőpiacon, és próbáljuk meg álláshoz juttatni a munkaerőpiacon, amelyek ma nehezen találnak állást. Ilyen rétegekről lehet beszélni például a pályakezdők esetében, lehet beszélni a gyesről, gyedről, gyetről a munka világába visszatérő kismamák esetében, lehet beszélni a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával kapcsolatosan, és lehet beszélni az 50 év feletti népességnél. Azt gondoltuk, nagyon fontos lenne, ha a foglalkoztatókat olyan kedvezmény ekhez tudnánk juttatni, amivel ezekből a foglalkoztatotti csoportokból, illetve munkanélküli csoportokból választanának maguknak munkavállalókat. Azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma többen dolgozhatnak, mint 2002ben. Nem vagyunk a folyamat végén. Azt terveztük, hogy idéntől a decentralizált alaprészből, ami 38 milliárd forintot jelent munkahelyteremtésre, nemcsak decentralizáltan, tehát a megyéknél levő problémák kezelésére fordítjuk, hanem differenciáltan használjuk fel, oda adunk többet, azokba a térségekbe, ahol nagyobb a munkanélküliség, ahol nagyobb a probléma, segítve ezzel azokat a vállalkozásokat, azokat a kezdeményezéseket, amelyek a munkahelyteremtést szolgálják. (14.00) Mit tettünk a bérfolyamatokban? Az elmúlt időszakban helyreállítottu k az érdekegyeztetés rendszerét. Nagyon fontosnak érzem azokat a megállapodásokat, amelyeket az Országos Érdekegyeztető Tanács keretén belül a munkaadókkal és a munkavállalókkal közösen hoztunk. Nagyon fontos ilyen intézkedés volt például 2002ben a minimá lbér adómentessé tétele. Nagyon sok ember van ma Magyarországon minimálbéren bejelentve, és éppen ezeknek az embereknek pusztán az adómentesség megadásával több került a fizetési borítékjába. Nagyon fontos intézkedés volt ez. De hadd emlékeztessem azért az ellenzéki képviselőket arra is, hogy míg ’982002ben az adható étkezési hozzájárulás mértéke hidegétkeztetés esetén 1400 forint volt, végig a ciklus alatt, melegétkeztetés esetén 2200; ma ugyanez az adható étkezési hozzájárulás 4000 forint abban az esetb en, ha hidegétkeztetési utalványt ad a munkáltató és 8000 abban az esetben, hogyha melegétkeztetést biztosít a munkavállalója számára. Én azt hiszem, hogy ezek mindmind olyan lépések és olyan események, amivel a bérfolyamatokat, a reálbérpozíciókat is le hetett javítani, nem beszélve arról a béremelési folyamatról, amit ugyancsak a szociális partnerekkel közösen minden évben bérajánlás alapján teszünk meg a munkaadóknak. Ezzel lehet segíteni azt a folyamatot, hogy tisztességes rendszerben gondolkodjanak a foglalkoztatók, olyan rendszerben, ami megfelel mind a munkaadók, mind a munkavállalók, mind pedig a kormányzat érdekeinek. Én azt hiszem, hogy ezek a kezdeményezések mindmind abba az irányba mutatnak, hogy a munkaerőpiacon rendezett, kiszámítható viszony ok lehessenek - persze, van még dolgunk. Az elkövetkező időszakban lesz még az Országos Érdekegyeztető Tanács asztalán olyan javaslat, ami pontosan ezeket a kiszámítható helyzeteket próbálja meg erősíteni. Legközelebb pénteken, e hét péntekén, 13án leszne k az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén azok az elképzelések, amelyeket a közeljövőben meg szeretnénk valósítani, pontosan azért, hogy segítsük a munkanélkülieket munkához jutni, segítsük azokat az embereket, akik hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon, a nnak érdekében, hogy minél többen minél hamarabb munkához tudjanak jutni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. És végül megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak. DR. KATONA TAMÁS pénzügyminiszt ériumi államtitkár :