Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PÁL BÉLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
2960 Folytatom az igazgatással: azt gondolták, hogy egy túlcentralizált, mindent egy helyen, túlbürokratizált módon rendező intézmény, mint amilyen egyébként Brüsszel maga, az majd a magya r valóságra jó megoldás lesz. Nem. Nem sikerült. De valljuk be, a gazdálkodói körben is akad még a fejben rendbe tenni való, mert miközben a sok rossz mellett igen gyakran elhangzott innen, a Parlament falai közül is az, hogy összefogás nélkül, mégpedig az alkuerőt megerősítő összefogás nélkül nem lehet sikeresen gazdálkodni az Európai Unióban, ennek ellenére mindmáig nem alakultak ki a piaci nagyságrendnek megfelelő jó együttműködések a gazdák között. Ezek tehát azok az okok, amiket valószínűleg föl kell s zámolni. Ezzel szemben mit látunk most? Németh Imre erőt meghaladó feladatot teljesítve fölállított egy intézményrendszert. Ez az intézményrendszer van, de még nem jól működik. Bízzunk benne, hogy az új miniszter úrnak sikerül a hibákat kijavítani. Gyakran mondják a cseh és lengyel példákat fölhozva, hogy lám, lám, náluk ez mennyivel egyszerűbb volt. Magyarországon több százezer, csaknem 300 ezer emberrel kell nap mint nap az agrártámogatások ügyében tárgyalni - cseheknél ez néhány tízezer. A lengyeleknél v alóban több, de ott nem is vállaltak ilyen túlbürokratizált szervezeti rendszert, mert ők már fizettek is vissza az Európai Unió kasszájába. De ha már a támogatásokról beszéltünk, nézzük meg - és azt hiszem, itt is el kellene szakadni a három évtől, annál is inkább, mert érdekes és tanulságos végignézni - az elmúlt tíz év támogatási sorát. 1993ban 52 milliárd; ’94ben 84 milliárd; ’95ben 81 milliárd; ’96ban 99 milliárd; ’97ben 93 milliárd; ’98ban 127 milliárd; ’99ben 144 milliárd; 2000ben 140 milliár d; 2001ben 194 milliárd; 2002ben 273 milliárd; 2003ban 216 milliárd; 2004ben 260 milliárd; majd 2005ben 328 milliárd. Ez a költségvetési támogatások nagyságrendje. Látni való tehát, hogy néhány évtől eltekintve ez mindig növekedett. Ezenközben ma a ki lencvenes évekéhez képest 16 százalékkal kisebb a mezőgazdasági termelés, mégis túltermelési válságok borzolják a kedélyeket. A termelés növekedett, az export növekedett, a mostani években - az utolsó év kivételével - mindig pozitív volt a szaldó, ugyanakk or föl kell figyelnünk, és nagyon örvendetes, hogy négypárti összefogással, plusz a független képviselők összefogásával éppen az élelmiszerbiztonság és fogyasztóvédelem területén kialakulni látszik egy olyan intézkedési csomag, amely azt a nemkívánatos fo lyamatot, hogy bizonytalan eredetű, időnként bizonytalan tartalmú, kétségtelenül olcsó, nem magyar élelmiszerek kiszorítsák a piacról a magyar élelmiszert, visszafordítsuk. (13.10) Azt gondolom, hogy ez egy férfit, embert próbáló feladat, nosza, lássunk ho zzá közösen, szerintem meg tudjuk oldani. A támogatások tehát nőttek, mégis másként élték meg az emberek. Fontos, nagyon egyetértek Lengyel úrral, ami jár, az jár, időben ki kell fizetni. Éppen ezért azzal szeretném zárni, hogy ebben is igazán nagy szükség van az együttműködésre, a gazdák és az igazgatás együttműködésére is, és ezt az alkalmat is megragadom arra, hogy felhívjam a figyelmet, hogy Gráf József miniszter úr meghosszabbította a területalapú támogatások igénylésének határidejét, merthogy az erede ti határidőig sajnos az érintetteknek csak 60 százaléka nyújtotta be a kérelmét. Nosza, nyújtsák be, a pénz rendelkezésre áll, ami jár, az jár, ki fogják fizetni. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most kétperces fe lszólalásra kerül sor. Megadom a szót Pál Béla államtitkár úrnak. PÁL BÉLA , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Még két percre hadd térjek vissza Sisák Imre képviselőtársam hozzászóláshoz. Kedves Képviselőtársam! Mi, amellett , hogy számos ponton elismertük azt, amit a lakástámogatás területén tettek, két ponton valóban kritizáltuk. Az egyik az volt, hogy mi nem értettünk egyet azzal, hogy ezt üzletszerzési céllal is fel lehetett használni, hiszen, ha valaki 30 millió