Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
2929 májusi kiadása szerint a gazdaság növekedési üteme Magyarországon valószínűleg 3 százalék közelébe fog lassulni. A befektetési cég szerint a bizonytalanságot fokozza, hogy a Statisztikai Hivatal állítólag ellent mondásos módszertani változtatásokat alkalmaz, amelyek javítottak a tavalyi GDPadatokon. A Merrill Lynch úgy látja, a tavalyi második félévi tényleges növekedés gyengébb volt a számok által jelzettnél. Azt az előrejelzést, hogy áprilisban teljesülhet az é ves államháztartási deficit 71 százaléka, ami egyébként teljesült, a Merrill Lynch drámai romlásnak nevezi. A tavalyi időarányos hiány ugyanis az éves cél 42 százaléka volt. A bank térségi elemzői szerint az eddigi adatok alapján csodának kellene történnie ahhoz, hogy tartani lehessen az idei éves hiánycélt, amely hivatalosan 4,7 százalék. A Merrill Lynch ezzel szemben 5,5 százalékos központi hiányt vár 2005 végére, sőt, amennyiben nem lesznek kiigazító intézkedések, a hiány a 6 százalékot is elérheti. Tény , hogy bizonyos idei kifizetéseket előrehoztak a januáráprilisi időszakra, de ugyanez igaz a bevételekre is; például 125 milliárd forintnyi autópályakoncessziós díjra - áll az elemzésben. Az elemzés kritikusnak nevezi a stabilitás szempontjából, hogy a p iacok és a külföldi elemzők már nem hisznek a költségvetési adatok valódiságában. Kétségeket ébresztenek a mérlegbe be nem vett költségvetési tevékenység fokozódó jelei. Ennek legvisszásabb módjának a jelentés készítői az autópályacégek beruházásainak fina nszírozását említik, amely gyakorlatilag állami garancia mellett felvett kereskedelmi hitelből valósul meg. Azzal kezdtem a hozzászólásomat, hogy légvárakat és kártyavárakat épít a kormány. Azzal az erőltetett autópályaépítési programmal kell folytatnom, amit önök folytatnak, és most a korrupciós vetületeiről nem beszélek, csak a figyelmetlenségről, az oda nem figyelésről. Tudják önök, hogy körülbelül 6 milliárd forintnyi európai uniós támogatástól estünk csak azért, mert nem pályáztunk egy olyan környezet védelmi alapra, ami finanszírozhatta volna az M6os építésének azt a részét, ahol földcserére van szükség? Hát milyen kormány az, amelyik 6 milliárd forintról lemond, és arra hivatkozik, hogy kevés volt az idő, és nem volt kellő lehetőség a felkészülésre?! A légvár rogyadozik, az önök által épített légvár rogyadozik, és attól tartok - de nem tartok, hanem bízom benne , hogy jövő tavasszal a jobbról érkező tavaszi szél ezt a légvárat el fogja takarítani, össze fogja dönteni a magyar politika piacáról. Köszö nöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki sor végére értünk. Az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, a frakciók írásban történt előzetes bejelentkezésé nek megfelelően. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy 24en jelezték előre írásban felszólalási szándékukat. Megadom a szót kétperces felszólalásra Kovács Tibor képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportjából. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök as szony. Tisztelt Országgyűlés! Csak két dologra szeretnék reagálni azon valótlanságok közül, amelyeket Áder János képviselő úr itt felsorolt. Az egyik, tisztelt frakcióvezető úr: a Fideszkormány idején a gáz ára több mint 25 százalékkal emelkedett, akkor, amikor a kőolaj világpiaci ára 25 dollár körül volt. (Dr. Áder János: Nem mondtuk azt, hogy nem emelkedett a gáz ára.) Nem mi csináltuk a hisztériát, és remélem, hogy ordítozás nélkül végighallgatják azt, amit szeretnék mondani, mint ahogy mi is végighallg attuk önöket. (Dr. Áder János: Mi volt az ígéret?) Jelenleg 50 dollár a kőolaj ára, ami kötődik a földgáz árához. Olyan árszabályozást vezettünk be, hogy ebben a ciklusban átlagosan még mindig nem éri a gázáremelés a 25 százalékot; átlagosan nem, a kompenz ációt figyelembe véve, annak ellenére, hogy duplájára emelkedett a kőolaj világpiaci ára. Herényi képviselő úr, Áder úr is utalt arra, hogy az ellenzék sorozatban nyújt be törvényjavaslatokat. Csak arra szeretnék utalni, tisztelt képviselő úr, hogy az az a dócsomag, amit a