Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 3 (221. szám) - „Az Apró-Gyurcsány érdekkör privatizációból, állami megrendelésekből, illetve állami hitelekből történő meggazdagodásának titkairól” címmel vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz):
2653 kormánypárti megszólalásokat, amelyek a demokrácia bajnokaiként állítják be a szocialistákat, amikor azt mondják, hogy ők minde n létező vizsgálóbizottsági kezdeményezést megszavaznak. Na ja, kérem, csak ha közben a vizsgálóbizottság lényegét, a vizsgálóbizottság által vizsgálandó tárgyat és feladatokat megváltoztatják, akkor az már korántsem az a vizsgálóbizottsági kezdeményezés, amelyet ellenzéki képviselők benyújtottak, tehát ez a fajta érvelés kormánypárti oldalról hamis. Főleg érdekes összevetni a szocialista képviselő hölgy és urak által benyújtott módosító indítványokat az Orbán család meggazdagodásával kapcsolatos vizsgálóbi zottsági kezdeményezéssel és az ezen vizsgálóbizottsági kezdeményezésben feltüntetett kérdésekkel. Mert ha összehasonlítjuk azokat a módosító indítványokat, amelyeket Csiha és Wiener képviselőtársaink benyújtottak azokkal a kérdésekkel, amelyek a Göndör ké pviselő úr által jegyzett határozati javaslatban megfogalmazódnak, akkor nem értjük, hogy ezeket a módosító indítványokat kormánypárti képviselőtársaink miért nem nyújtották be Göndör képviselő úr javaslatához is. Hogy ezeket egyenként megindokolhassam, el nök asszony, még egyszer szót fogok kérni. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Képviselőtársaim! Jelzem, hogy további felszólalásra senki nem jelentkezett. Ezért, ha a képviselő úr megnyomja a gombot, akkor megadom a szót. Szijj ártó Péter képviselő urat illeti a szó. SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Pusztán csak nem akartam túllépni azt az ötperces időkeretet, amelyet az elfogadott napirendünkben itt előirányoztunk. Tehát az ajánlás 5. pontjában képviselő társaink azt a kérdést, hogy: “Volte szerepe az ApróGyurcsány érdekkör politikai befolyásának abban, hogy családi vállalkozásaik több jogcímen több száz milliós támogatást kaptak az adófizetők pénzéből?”, módosítani akarják, holott Göndör képviselő úr ja vaslatában az van, hogy: “Volte szerepe a volt miniszterelnök közjogi funkciójának abban, hogy a családi vállalkozása több jogcímen több tíz milliós támogatást kapott az adófizetők pénzéből?” Akkor ezt a kérdést miért nem módosították? Aztán a CsihaWiene r módosító javaslatok sorában a következő, 6. ajánlási ponttal a “Vane, és ha igen, milyen kapcsolat van az ApróGyurcsány érdekkör családi érdekeltségei és üzlettársainak juttatott állami támogatások és megrendelések között? Milyen állami megbízásokat ka ptak a miniszterelnök családjai és cégtársai?” kérdéseket egy az egyben kiveszik a vizsgálóbizottsági kezdeményezésből. Érdekes módon nem teszik ezt Göndör úr javaslatával, aki azt írja, hogy: “Vane, és ha igen, milyen kapcsolat van a volt miniszterelnök családi érdekeltségei és a Tokaj Kereskedőháznak juttatott állami támogatások között?” (Göndör István: Melyik indítványról beszél a képviselő úr?) Szerintem elég lassan mondtam, tehát akár érthető is lenne. Utána a 7. ajánlási pontban azt, hogy “Milyen kap csolat fűzte, illetve milyen kapcsolat fűzi az ApróGyurcsány érdekkör tulajdonában álló társaságokat az államhoz és állami tulajdonú társaságokhoz?”, úgy kívánják képviselőtársaink módosítani, hogy az ApróGyurcsány érdekkör helyett már csak Gyurcsány Fer enc szerepel ebben a pontban. Érdekes módon Göndör képviselő úr javaslatában ez van: “Milyen kapcsolat fűzte az Orbán család tulajdonában álló cégeket az államhoz, állami tulajdonú vállalatokhoz?” Ha valami egy ellenzéki javaslatban, egy ellenzéki vizsgáló bizottsági indítványban nem állja meg az alkotmányosság próbáját, nem éri el a kormánypárti képviselők ingerküszöbének szintjét, akkor hogy lehet az, hogy egy kormánypárti javaslatban szó szerint ugyanazok a javaslatok, amelyekben pusztán a nevek vannak ki cserélve, mégiscsak átmennek az ügyrendi bizottságon, és képviselőtársaink semmifajta módosító indítványt nem nyújtanak be ehhez? A 8. pontban Csiha és Wiener képviselők: “Milyen kapcsolat fűzte, illetve milyen kapcsolat fűzi az államhoz, á llami tulajdonú társaságokhoz Gyurcsány Ferenc, Apró Piroska és Dobrev Klára cégtársait”? - szólt az eredeti indítványban a kérdés. Szocialista képviselőtársaink indítványozzák,