Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 2 (220. szám) - A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ÉKES JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:
2571 Az indoklás a legtöbb esetben rendkívül szűkszavú, és a legfontosabb kérdésekr e, amelyek ebben a törvénytervezetben vannak, csak igen szerény válaszokat ad. Itt gondoltunk elsősorban a Magyar Villamosenergiaipari Rendszerirányító helyzetére, az pedig minden szakember véleménye szerint az egyik leglényegesebb eleme ennek a javaslatn ak, és pár sorral elintézi az indoklás. A bizottságban jelen volt egy olyan energetikai szakember, akinek a véleménye régóta meghatározó az iparágban, és ő is azt hiányolta, amit mi is, hogy nincs egy egységes szerkezetbe foglalt energiakoncepció, nem láth ató világosan, hogy mely koncepció, stratégia részeként tekinthetjük a villamosenergiatörvény módosításának tervezetét. Összességében tehát ezek voltak az indokok, amelyek tartózkodásunkhoz vezettek. Majd a vezérszónoki felszólalásban igyekszem részletese bben kifejteni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Most az emberi jogi bizottság előadójának, Ékes József képviselő úrnak adom meg a szót. ÉKES JÓZSEF , az emberi jogi, kisebbségi és vallásü gyi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságban 11 igen szavazattal és 10 tartózkodás mellett került általános vitára maga a törvénytervezet. Azért mondom el egyben a kisebbségi és többségi véleményt, hiszen általában kérdések és kételyek merültek fel a bizottsági ülésen. Egyrészt megerősíteném, amit Lázár képviselőtársam is elmondott, másrészt emlékezzünk vissza a 2003as törvény tárgyalására, amiko r jómagam is kértem a vitában a jogi, számviteli és irányítási kérdéskör szétválasztását, akkor több alkalommal az volt a válasz, hogy majd az uniós csatlakozás után, holott, ha ezt megtesszük, akkor most erre nem kellene sort keríteni. A másik ilyen fonto s kérdés, és ami a bizottság tagjai többségében is megfogalmazódott, az a fogyasztóoldali biztosíték kérdésköre, hiszen számos alkalommal tapasztalható, akár Veszprém megyében is - az államtitkár úr is tudja, hogy 226 településsel rendelkezik a megye , ho gy nagyon sok esetben áramkimaradás következik be, és ezek nem kétórás, hanem félnapos, egynapos kimaradások, és itt nincs meg a garancia a fogyasztó részére, hogy ha ebből kára keletkezik, azt ki fogja rendezni. Ez is egy olyan kérdés, amelyet a törvénybe n mindenképpen rögzíteni kellene. A másik, hogy a '96os privatizáció során a szolgáltatói szektor teljes egészében privatizálva lett, és azok a beruházások, amelyek a privatizáció során a szerződésekben is megfogalmazódtak, nem következtek be. 2007ben be következik a teljes körű versenyhelyzet az energiapiacon, tehát még az állampolgár is vásárolhat máshonnan energiát. Csak itt az a kérdés, hogy a szolgáltatói nyereségből adódóan mekkora hányad kerül visszaforgatásra beruházásra, fejlesztésre, hiszen ha né zzük és látjuk a magyar szolgáltatói hálózati rendszer romlását, akkor kételyek merülnek fel abban az irányban, hogy abból a nyereségből - a tavalyi évben is közel 70 milliárd volt a szolgáltatói szektor nyeresége - mennyit forgat vissza egyáltalán. Tehát egyfajta kötelezvényt kellene részükre is megfogalmazni, hogy mennyit köteles visszaforgatni a szolgáltatói hálózati rendszer fejlesztésére. A következő ilyen kérdés - ha már villamosenergiatörvényről beszélünk, és Magyarország is kitűzte az alternatív en ergiák számarányának a növelését, hiszen egyfajta kötelezettség van számunkra is , hogy sajnos maga a törvény nem rendezi az alternatív energiák odavissza vásárlásának a lehetőségét és jogát, és tulajdonképpen ebből adódóan vontatott annyira a magyar alt ernatív energia fejlesztésének a kérdése. Hiszen ha nincs meg az odavissza vásárlás lehetősége, akkor sajnos nincs az a beruházó, amely az alternatív energiák területén oly nagy mértékű beruházást eszközölne. Tehát ezt is mindenképpen rendezni kellene. A bizottsági ülésen úgyszintén felmerült az alternatív energiák drágasága. Szeretném képviselőtársaim figyelmét is felhívni, hogy mitől drága az alternatív energia. Ha attól nevezzük