Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 2 (220. szám) - Május 9-e Európa napjává nyilvánításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
2555 Hiszen Magyarország a II. világháborút követően egy gazdaságilag fellendülő ország volt, és amikor elindult ez a fejlődés - ahogy nekünk egyszer Mészá ros bácsi, a kertszomszédunk mesélte , akkoriban még 2 schillinget adtak 1 magyar forintért. Amikor aztán az Európai Unióban bevezették az eurót 2002ben, addigra már bizony 18 forintot adtunk 1 schillingért. Meglehetősen nagy fordulatot jelent ez. Mit ta kar? Azt, hogy a magyar társadalom, Magyarország olyan fejlődési pályát futott be, amit sok mindennek mondhatunk, csak éppen fölfelé ívelőnek nem, szerény meglátásom szerint. Voltak eredményei, ezt nem vitatom semmiképpen sem, de mindenesetre éreznünk és t udnunk kell, hogy az a fajta gazdaságpolitika, az a fajta rendszer, amelyet ránk kényszerítettek, bizony a magyar állampolgárokat, a Magyarországon élőket meglehetősen komolyan sújtotta. (18.50) A határ mellett naponta járnak át több százak, több ezrek, és próbálják megállni a helyüket az osztrák munkapiacon, és mondhatjuk, hogy sikeresen állják meg a helyüket. Láthatjuk vagy tudhatjuk azt is, hogy amikor egy magyar átmegy dolgozni Ausztriába, akkor azt megbecsülik, hiszen a munkája sokkal többet ér annál, mint amennyit kap érte. De tudjuk azt is, hogy mennyien járnak át Ausztriából Magyarországra. Tudjuk azt is, hogy amikor különböző fejlesztési programokat egyeztetni próbálunk, akkor mennyire keményen és következetesen képviseli az osztrák fél a saját érde keit. A XX. század húzott meg határokat települések között, és amely kapcsolatokat a XX. században meghúzott határok elmetszettek, azokat nagyon nehéz újraépíteni. Mire gondolok? GyőrMosonSopron megyében 12 olyan út van, amit határt metsző útnak hívunk, és ezt szeretnénk helyreállítani. A Gazdasági Minisztériummal már egy korábbi törvényjavaslat kapcsán vitatkoztunk erről, most nem az útlobbit szeretném erősíteni ebben a kérdésben, hanem az európai uniós csatlakozásnak elengedhetetlen feltétele az, ha a h atáron túliakkal mindennapos az együttműködés, akkor ez a mindennapi átjárást is biztosítsa. Hogyan tudjuk ezt megtenni? Úgy, ha egyenrangú félnek gondoljuk magunkat, és az egyenrangú fél tulajdonképpen azt jelenti, ha mi magunk is megbecsüljük akár jelkép esen, akár a gyakorlatban is az Európai Uniót. Nem könnyű feladat, hiszen az elmúlt egy év tapasztalata bizony nem feltétlenül erősített bennünket az európai uniós tiszteletben, de úgy hiszem, hogy azok a hibák, amiket elkövettünk az elmúlt egy év alatt, n em róhatók fel az egész Európai Unió számlájára, nekünk, magunknak kell tennünk azért, hogy ezeket a hibákat, ezeket a gondokat kiküszöböljük. Nekünk magunknak kell tenni azért, hogy az emberek mint valami pozitívumra nézzenek az Európai Unióra. Számunkra az az elsődleges és az a fontos, hogy a határ két oldalán azonos megbecsülésnek örvendjünk. El kell mondani azt is itt a Parlament falai között, hogy bizony ez nem mindig van így. Hiszen azok a különbségek, azok a társadalmi és gazdasági különbségek, amely ek léteznek a határ két oldalán, akár az ott dolgozókat, akár a Magyarországon élőket a napi kontaktusokban bizony sokszor érintik. Magyarország európai uniós csatlakozása egy akaratot jelentett a politikai pártok részéről, egy akaratot jelentett mindannyi unk részéről. 1989ben, amikor augusztus 19én, még akkor ellenzéki szervezetben, úgymond alternatív szervezetben a páneurópai pikniket szerveztük, nem gondoltuk azt, hogy délután három órakor a németek áttörik a határt, és ezzel egy teljesen új jelentést adnak a vasfüggönynek és a vasfüggöny lebontásának. Akkor azok a nagyszerű napok felhívták a figyelmet arra, ami Magyarországon, a határ nyugati felén történik. Felhívták a figyelmet arra, amire azóta is büszkék vagyunk, amit a németek azóta is magukénak i s éreznek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaink! A május 9ei ünnep elfogadását és a Fidesz módosító indítványát azért ajánlom a figyelmükbe, mert úgy hiszem (Az elnök ismét jel zi az idő leteltét.) , hogy az elmúlt ötven évben megszolgáltuk mi azt, hogy ez legalább egy törvénybe bekerüljön. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) :