Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 21 (200. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - NÉMETH ZSOLT (Fidesz):
250 Említette a támogatások másik két módját. Én a családi pótlékot azért nem becsülném le egyrészről, mert úgy gondolom, hogy mint univerzális ellátásnak, nagyon nagy szerepe van a gyerme kszegénység enyhítésében, annál is inkább, mert ez az a támogatási forma, amely automatikusan minden gyermekhez eljut. Arra bizonyára emlékszünk mindannyian, amikor úgy gondolta az Országgyűlés, hogy változtat ezen a rendszeren; hát, többe került a hús, mi nt a leves, bebizonyosodott, hogy egyszerűbb egy ilyen univerzális formát fenntartani. A családi pótlék emelésére nézvést azt azért megállapíthatjuk, úgy gondolom, hogy a kormányzásunk első évében egy jelentős családipótlékemelésre került sor, a későbbiek ben, arra vállalkoztunk, hogy inflációkövetően meg fogjuk emelni a családi pótlékot. A legnehezebb sorban lévő gyermekekhez való pénzbeli ellátásoknál azért a rendszeres gyermekvédelmi támogatást én egy olyan támogatási formának tartom, amely jól célzottan jó helyre kerül. Az előző évben közel 700 ezer gyermek részesült rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, és a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege ebben az évben 5434 forintra emelkedett. Ezen túlmenően a krízishelyzetbe kerülő családoknál a rendkí vüli gyermekvédelmi támogatás is egy olyan támogatási forma, amely gyorsan, pontosan adható, és mivel az önkormányzat adja, pontosan tudja, hogy ki kerül ilyen helyzetbe, tehát a célzottságát tekintve egy rendkívül hatékony támogatási formának nevezhető. A z étkezési támogatásokat nem becsülném le, annál is inkább, mert egyrészről vállaltuk, hogy a legnehezebb sorban lévő gyermekek étkeztetéséhez ez a kormány, amíg kormányon van, jelentős mértékben hozzájárul, másrészt kiterjesztettük az óvodai étkezésre, a múlt évtől pedig kiterjesztettük a bölcsődei étkezésre is azokat a támogatásokat, amelyek az ingyenes étkeztetést teszik lehetővé. Szeretném megemlíteni ezen túlmenően, képviselő asszony: a családi pótlék emelésén túlmenően, ahogy megemlítettem volt, a csa ládi pótlékot kiterjesztettük a legnehezebb körülmények között élő gyermekek esetében 23 éves korig. Tehát egy évvel emelkedett a közoktatási intézményben tanulók jogosultsága. A szüléshez kapcsolódó támogatásoknál az anyasági támogatás 2003. január 1jétő l 50 százalékkal emelkedett. És meg kell említeni: az ikreket szülő anyák esetében pedig gyermekenként száz százalékkal emelkedett ez a támogatási forma. Az ikreket nevelő családok esetében 2003. január 1jétől a gyermekgondozási segély összege megduplázód ott, és a gyermekgondozási segélyre való jogosultság időtartama a tankötelezettségig kitolódott. Úgy gondolom, ezek igen jelentős szociális intézkedések. Ha megengedi, megemlítem - már több mint két éve módosításra került, amire persze nagyon büszke vagyok , mivel a nevem alatt futott annak idején - a nagymamagyesnek az olyanfajta liberalizálását, ahol a nyugdíj megtartása mellett van lehetősége a nagyszülőknek a gyes igénybevételére. Több mint ötezer nagymama élhet ezzel a lehetőséggel. Úgy gondolom, hogy a gyermekneveléshez ez egy rendkívül hasznos támogatási forma. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm államtitkár úr felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti fels zólalásra jelentkezett Németh Zsolt frakcióvezetőhelyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, “Gyurcsány Ferenc és az arab terroristák” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. NÉMETH ZSOLT (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A mai napo n a Magyar Nemzet újságnak köszönhetően megtudhattuk (Moraj az MSZP soraiban.) , hogy SzaúdArábia, a szaúdi királyság hazarendelte budapesti nagykövetét. Ma már, azt hiszem, senki sem gondolja, hogy csupán egy rossz vicc lett volna Gyurcsány ominózus kijel entése, súlyos nemzetközi politikai, diplomáciai botránnyá dagadt az ügy. Egy