Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 25 (217. szám) - Az ülésnap bezárása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2382 nem együtt jöttek el, egymástól f üggetlenül fogalmazták meg ugyanazokat a véleményeket, azt hiszem, érdemes odafigyelni rájuk. Az M5ös továbbépítése óta, tehát amikor Kiskunfélegyházáról Szeged felé elindult az építkezés, úgy érzik az itt élő emberek, hogy nem tájékoztatták őket kellőkép pen az építkezés következményeiről. A kisajátítások ügye nem egyértelmű, van, akinek ezt megtették, van, akinek nem, mind a mai napig pereskednek, vitában állnak. Az anyagnyerőhelyek kiépítésével komoly károk keletkeztek a lakóépületekben, a gazdasági obje ktumokban. A kártalanítás ügye mind a mai napig nem megoldott, vita folyik a Nemzeti Autópálya Rt.vel és az építést végző vállalkozóval, vállalkozókkal. Az itt élő emberek úgy vélik, hogy az ingatlanok értékcsökkenése olyan mértékű, amely számukra a továb bi gazdálkodás és a helyben maradás feltételeit lehetetlenné teszi. A környezetkárosító, zavaró hatások túllépik az emberileg elviselhető mértéket, talán még a rendeletekben megfogalmazottakat is. A megígért hangszigetelő falak nem épülnek meg. Kérdezik, m iért - erről sem kaptak semmilyen tájékoztatást. Az egyik, gyermekét nevelő asszony így fogalmazott: nem mi mentünk az M5öshöz, hanem az autópálya jött ide. Egy másik vélemény szó szerint: “Az autópálya olyan közel fut majd el a tanyánk mellett, hogy a to vábbiakban sem élni, sem gazdálkodni nem lehet majd ott.” Síró gyerekek, a nyugalom elvesztése miatt aggódó szülők, elkeseredett öregek. Velünk már mindent meg lehet csinálni? - kérdezik. Ami szép és jó volt, minden megszűnik. Az autópálya, az autópálya ép ítői mindent tönkretesznek, ami a családok számára helyben fontos. Kérdezik, ez a tanyarombolás kinek jó, hová menjenek, hol éljenek, egyáltalán az ő problémáikkal ki fog foglalkozni az elkövetkezendő időszakban, lehete az elveszett jövőben bízni. Tisztel t Országgyűlés! Én abban bízom, hogy a kormány részéről erre a kérdésre megnyugtató választ fogunk kapni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. A kormány részéről megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak. ARATÓ GERGE LY oktatási minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen az autópályaépítés nem mindig és nem mindenkinek okoz örömöt, azt kell mondanom, ugyanakkor az országnak az öröm, hogy épülnek az autópályák, öröm az, hogy az M5ös autópálya eljut Szegedig. Azoknak, akiket kár, valamifajta hátrány ér az építkezés miatt, joguk van a kártalanításra, joguk van arra, hogy megfelelő ellenszolgáltatásban vagy megfelelő védelemben részesüljenek. Tisztelt Képviselő Úr! Azt tudom önnek ígérni a kormányzat nevében, hogy a szaktárca az ön konkrét kérdéseire rövidesen írásban válaszolni fog. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönjük szépen mi is. Az ülésnap be zárása ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnapot berekesztem. A mai napon 9 órakor folytatjuk munkánkat. Mindenkinek jó éjszakát kívánok. (Az ülésnap 0 óra 34 perckor ért véget.)