Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 25 (217. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Hogyan tovább, mezőgazdaság?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
2267 komoly szerepük van. Bízom benne, hogy mindenki a maximumot nyújtja a saját területén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret let eltét.) , és tényleg jó szezonunk lesz. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az államtitkár úrnak is egy perce van a viszontválaszra. PÁL BÉLA , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm, képviselő úr. A kormány valóban egyéb esz közeivel is támogatni igyekszik a turisztikai szektor fejlesztését. Rövidesen kiírásra kerül a budapesti kongresszusi központ felépítésére vonatkozó pályázat, és elindul a kongresszusi központ építése. Ez azért is nagyon jelentős, hiszen ma Budapest a tize dik a nemzetközi kongresszusi szervezet ranglistája alapján azok országok között, ahol a legtöbb kongresszust rendezik. Idetartozik az is, hogy ebben az évben a belföldi turisták közül is többen üdülhetnek az immár 57 ezer forint értékű üdülési csekkel. Ez t segíti az a majdnem másfél milliárd forint értékű pályázat is, amellyel a Nemzeti Üdülési Alapítvány a szociálisan rászorulókat, a nyugdíjasokat, a fogyatékosokat, a nagycsaládosokat, valamint a szakmunkástanulókat segíti abban, hogy a turizmus különféle színvonalas szolgáltatásait igénybe vehessék. Azt is elmondhatom örömmel, hogy a Magyar Turizmus Rt. külképviselőinek tájékoztatása alapján Németországból, Olaszországból, Franciaországból, NagyBritanniából, Írországból egyre nagyobb érdeklődést jeleznek ebben a szezonban Magyarország iránt. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps az MSZP soraiban.) Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Hogyan tovább, mezőgazdaság?” címmel ELNÖ K (Harrach Péter) : Következik Lengyel Zoltán képviselő úr kérdése a miniszterelnöknek: “Hogyan tovább, mezőgazdaság?” címmel. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae, hogy Németh Imre földművelésügyi miniszter úr válaszoljon a miniszterelnök úr távollétében . (Jelzésre:) Öné a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Igen, elfogadom. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vagyok jó helyzetben, hogy pont Németh Imre miniszter úrnak kell majd erre a kérdésre válaszolni, de azért f ölteszem. A mezőgazdasági minisztérium az egyik legsikeresebb tárca - mondotta Gyurcsány Ferenc, és ugyanilyen sikerekkel méltatta Németh Imre miniszter urat. Tisztelt Miniszter Úr! Az agrárköltségvetés romokban hever, a sertéságazat romokban hever, a tejá gazat romokban hever, a baromfiágazatban soha nem látott mértékű elbocsátások kezdődnek az elkövetkezendő hetekben. Beszélhetnénk számtalan problémáról, de vannak érdekes jelenségek is a magyar mezőgazdaságban. Kérdezem miniszter úrtól, hogy egy jogvesztő határidő, mennyire jogvesztő határidő. Egy jogállamban egy jogvesztő határidőt be kell tartani, vagy nem kell betartani? Igaze az a hír, tisztelt miniszter úr, hogy a Bólyi Részvénytársaság a privatizáció előtt néhány héttel lehetőséget kapott arra, hogy ne kelljen neki betartani jogvesztő határidőt? Mindannyian tudjuk, hogy közraktárra felajánlott termény fölött április 15éig rendelkezhet egy társaság. Tisztelt Miniszter Úr! Igaze az, hogy a Bólyi Részvénytársaság április 15e után kért rendelkezést a termények fölött? Igaze az, miniszter úr, hogy ezzel a lépéssel több mint 50 millió forint előnyt szerzett a Bólyi Részvénytársaság, közvetlenül a privatizáció előtt? Ha igen a kérdésre adott válasz, akkor 50 millió forinttal ká rosodott az állam, annyival rövidítette meg az adófizetőket a Bólyi Részvénytársaság.