Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 18 (214. szám) - Herényi Károly (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Hol tart a nyugdíjreform?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - HERÉNYI KÁROLY (MDF): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1916 vonatkozik, a másik arra, hogy milyen népesedéspolitikai elképzelései vannak a kormánynak, és azt várja tőlem, hogy két percben mind a kettőre válaszoljak. Ami a nyugdíjasok helyzetét illeti, azt hiszem, egy pontosítás mindenképpen szükséges , ugyanis ön azt mondta, hogy nem javult a nyugdíjasok helyzete. Ez nem felel meg a valóságnak. Az elmúlt három évben 17 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke - tehát az az érték, amelyet a nyugdíjasok konkrétan vásárlásra tudnak költeni , és bevezet te a kormány a 13. havi nyugdíj intézményét, és minden évben egyegy újabb heti nyugdíjjal egészíti ki a nyugdíjasok járandóságát. Ez lényeges előrelépés, ez a nyugdíjasok helyzetén valóságosan is javított. Azt természetesen nem mondom, hogy a nyugdíjasokn ak most már kiváló a helyzete, mert természetesen a korábbi gondokat nem lehet egy ciklus alatt megoldani. De az biztos, hogy ez a fokozatos nyugdíjemelés - jövő évtől már teljesen jár a 13. havi nyugdíj - és a rendszeres nyugdíjemelés, amelybe belekalkulá ljuk a nyugdíjas fogyasztói kosár szerinti inflációt is, azt gondolom, nagyon fontos. A másik nagyon lényeges elem, hogy a jövendőbeli helyzetre hogyan készül a kormány. Azt szeretném csupán a képviselő úr figyelmébe ajánlani, hogy pontosan ezt a célt szol gálja az a nyugdíjreform, amit 1997ben bevezettünk, amely lehetővé teszi az öngondoskodást. Lehetővé teszi azt, hogy a mai aktív keresők a jövedelmük egy részét effektíve azon a számlán tartsák, amelyből aztán a saját nyugdíjuk egy jelentős része megvalós ulhat. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ne vegye rossz néven, hogy ilyen kérdéskomplexumot öntöttem önre, de azért nem volt ez olyan túl neh éz. Azért azt szeretném megjegyezni, hogy az a nyugdíjaskosár, amelyről beszéltünk, nem egészen úgy néz ki a mi megítélésünk szerint, mint ahogy azt önök látják. Az elmúlt esztendőkben pontosan azoknak az árucikkeknek az árai emelkedtek jelentősen, amelyek a nyugdíjasok mindennapi kiadásainak az alapját teszik ki. A hárompillérű nyugdíjbiztosítási rendszer, amelyet önök bevezettek, elvileg járható út lenne, ha jól alkalmaznák. (16.20) A kérdésem az, hogy szándékozike a kormány egy további negyedik pillérr el esetleg ezt kiegészíteni, ez az egyéni nyugdíjelőtakarékossági számla lenne, és ha erről van ismeretük és van véleményük, erre kíváncsi lennék, valamint arra, hogy további adókedvezményekkel kívánjae ösztönözni a pillérek erősségét, ami a magánszemély ek részvételét illeti ebben a folyamatban, vagy pedig a jelenlegi szinten - ami a nemzetközi átlagot tekintve meglehetősen alacsony - kívánja tartani. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Nem azt mondtam, hogy nehéz a kérdés, csak hogy két perc alatt nem lehet rá válaszolni. Ami a nyugdíjas fogyasztói kosár kérdését illeti, tisztelettel jelzem, ebbe n frakcióvezető úr téved, a nyugdíjas fogyasztói kosárnak pontosan az a lényege, hogy azok a javak és olyan arányban vannak benne, amit a nyugdíjasok fogyasztanak. Ami a nyugdíjreformot illeti, pontosan ezért vezette be a kormány ezt a nyugdíjreformot, hog y az öngondoskodást segítse. Sajnálatos módon ez ’98tól megtorpant, amikor az önök kormánya idején ezt elég sajátos módon vakvágányra próbálták vinni. Ezt 2002 után tudtuk csak korrigálni, és azóta a nyugdíjreform kifejtheti hatását. Ha akkor nem torzítjá k el, akkor most jobb lenne a helyzet. A negyedik pillérre vonatkozó javaslatot természetesen mi is érzékeltük, illetve hallottuk. Nyilván meg kell vizsgálni, hogy ez a konstrukció minőségében jobban ösztönzie a