Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 11 (212. szám) - Dr. Kontrát Károly (Fidesz) - a belügyminiszterhez - „Miért nem biztosítja a Gyurcsány-kormány bátran és lendületesen a településeknek a tűzoltók béremeléséhez szükséges pénzt?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz):
1638 a finanszírozási arány egyébként, ez a körülbelül felefele finanszírozási arány, azt gondolom, hogy egy kiegyensúlyozott arányt jelez. Ez nem azt jelenti egyébként, hogy nincsenek az egyes településtípusoknál és az egyes önkormányz atoknál feszültségek. Ezt soha nem tagadtam, itt is szeretném mellétenni, mert azt gondolom, hogy így tényszerű. Tisztelt Képviselő Úr! 20042005ben a tűzoltóság eszközfejlesztése soha nem látott mértékű eszközfejlesztés. Az elmúlt évben 5 milliárdos nagy ságrendben került sor modern tűzoltó eszközök biztosítására, így például magasból mentő darus autóra szinte minden nagyvárosba jutott, ahol sok magasház van, ahol a magasabb épületekben bekövetkezett tűzeseteknél így lehet biztonságosan menteni. Az önkormá nyzatok nagy örömmel fogadták, hiszen lényegesen biztonságosabbá teszi a mentést egy magasházban esetlegesen bekövetkezett tűznél. De szeretném azt is elmondani, hogy ezeknél a beszerzéseknél a tűzoltók biztonságára is nagy gondot fordítottunk, és olyan es zközök beszerzésére is sor kerül, ami a tűzoltók biztonságát, épségét védi az egyes veszélyes tűzesetek vagy katasztrófák esetén. A képviselő úr is tudja, hogy a stratégiai fejlesztésben azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy 1520 perces vonulási idő valam ennyi területen, az ország valamennyi területén a stratégia végső célkitűzéseként megvalósuljon. Az ország nagyon nagy részén egyébként ez már ma is így van, de én azt gondolom, hogy fontos és komoly lépéseket tettünk ennek megvalósítására. (15.30) Képvise lő Úr! Nem tudok olyan tűzoltóról, aki a bérmegállapodásban megfelelő módon közalkalmazottként önkormányzatokkal kötött bérmegállapodást, és ennek megfelelően ne kapta volna meg a 6 százalékos béremelést. Tehát a tűzoltók a 6 százalékos béremelést megkaptá k, az önkormányzatok segítettek, kipótolták azt, hogy tételesen megkapják ezt az önkormányzatok. Ha úgy teszi fel a kérdést, hogy amit csinálunk a tűzoltóság fejlesztését illetően, az a gyakorlat ö sszhangban vane a programunkkal, azt kell mondanom, hogy igen. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a szakszervezetekkel folytatott egyeztetést is figyelembe véve a bérfedezet biztosításáról még ebben az évben szükséges további tárgyalásokat folytatni, és egyes ö nkormányzatok megalapozott igényét valamilyen módon kielégíteni. Erről tárgyalunk önkormányzatokkal és szakszervezetekkel egyaránt. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Idő!) Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A képviselő úr elfogadja a választ? DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz) : Miniszter Asszony! Ön, bár nem erről kérdeztem, idézem: soha nem látott eszközfejlesztésekről beszélt. Ebben igazat mondott, mert ezeket az eszközfejlesztéseket soha nem látták a településen. (Derültség és taps az ellenzéki pártok soraiban.) Erről ezt mondták az önkormányzati tisztségviselők, ebben igaza van, és ez a klasszikus hantaméterrel is nehezen mérhető valóság. (Dr. Lamperth Mónika: Szégyellje magát!) Nézzük a tényeket! Miniszter Asszony! 3,32 szá zalékkal finanszírozta le a központi normatíva a tűzoltók 6 százalékos béremelését. Ez egy fő esetén 93 447 forintot jelent, és a 7900 hivatásos tűzoltó figyelembevételével ez 739 milliós hiányt keletkeztet. Ennek a megoldására a tűzoltóságok kényszerhelyz etben voltak, mert elbocsátásokkal, létszámstoppal, esetleg a dologiból történő elvétellel tudták megvalósítani ezt az illetményemelést, illetőleg nagyon sok helyen nem is tudták megvalósítani. Miniszter Asszony! Azt mondják a tűzoltók (Közbeszólás a kormá nypártok soraiból: Idő!) , hogy ez a kormány bünteti a tűzoltókat, bünteti az önkormányzatokat, végső soron bünteti az állampolgárokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)