Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak

2005. április 11 (212. szám) - Megemlékezés dr. Pusztai Gyula (MSZP) képviselőről - Megemlékezés József Attila születésének századik évfordulójáról - ELNÖK (dr. Szili Katalin):

1602 2005. április 11én, hétfőn (13.01 óra - Elnök: dr. Szili Katalin Jegyzők: dr. Kis Zoltán és Vincze Lás

zló) ELNÖK (dr. Szili Katalin)

: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm valamennyi jelen lévő

képviselőtársamat, a kormány jelen lévő tagjait, köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai

munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 15. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés

vezetésében Kis Zoltán és Vincze László jegyző urak lesznek segítségemre. Megemlékezés dr. Pusztai Gyula (MSZP) képviselőről ELNÖK (dr. Szili Katalin)

: Tisztelt Képviselő

társaim! Hét végi híradásokból megdöbbenve értesültünk arról, hogy

dr. Pusztai Gyula

, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője életének 60. évében, hosszan

tartó, súlyos betegség után

elhunyt

. Az Országgyűlés Vas megyei listás képviselője a rend

észeti,

valamint a költségvetési bizottság tagja volt. Tavaly októberben köztársasági elnök úr a Magyar

Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki. Emlékét kegyelettel megőrizzük, és kérem valamennyi képviselőtá

rsamat, hogy egyperces néma

felállással tisztelegjünk elhunyt képviselőtársunk emléke előtt.

(A teremben lévők néma felállással

adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm, képviselőtársaim. Megemlékezés József Attila születés

ének századik

évfordulójáról ELNÖK (dr. Szili Katalin)

: Tisztelt Képviselőtársaim! Mai ülésnapunkat még egy megemlékezéssel kezdjük. Ma ünnepeljük

sokat citált, mégis oly sokat vitatott nagy költőnk,

József Attila születésének századik

évfordulóját. Felteh

etjük a kérdést, ki volt József Attila. Őrült vagy zseni? Megszállott vagy elhivatott? Vátesz

lángelme vagy szeretetért ordító, könyörgő magányos lélek? Örök kérdések, amelyek

megválaszolása évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, irodalmárokat. Szenvedő

, még örömében is vergődő lélek volt, ez tagadhatatlan. Ezt panaszolja ő maga is,

amikor ezt írja: „A kínhoz kötnek kemény kötelek, / be vagyok fonva minden oldalon / és nem lelem

a csomót, amelyet / egy rántással meg kéne oldanom. / És szenvedek, de nem l

esz kegyelem, / ha megszabadít, aki egy velem, - / amazoké lesz minden fájdalom.” Tisztelt Képviselőtársaim! József Attila, e százéves örökifjú ma is jelenünk része, jelen van

kortársai, egykori pályatársai, barátai révén, gondoljunk csak Faludy Györgyre é

s Fejtő Ferencre;

jelen van a zsenijét elemző, boncolgató dilemmákban, vitákban, de jelen a halálát övező titkok

találgatásában is. Az imént azt mondtam, József Attila százéves örökifjú. Igen, és e szerencsétlen sorsú, száz éve

született fiatalember ma is

kiált felénk, és ha van fülünk hozzá, akkor meghalljuk, hogy szeretetért,

törődésért, figyelemért, gondolkodásért kiált. De már nem a maga számára; azért kiált hozzánk a XX.

század eleji költészet zsenije, hogy most, a XXI. század elején ne hagyjuk elvesze

tten, kétségbeesve

élni, őrületbe vagy öngyilkosságba menekülni a magukat önerőből érvényesíteni nem tudó,