Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 29 (209. szám) - Ecsődi László (MSZP) - a belügyminiszterhez - „Mit tesz a kormány a magyar nyelv védelme érdekében az úgynevezett reklámtörvény végrehajtása során?” címmel
1311 Talán ön is emlékszik, tavaly többféle formában próbáltam elérni, hogy a több mint negyedmilliárd forintos belvíz- és jégkárt szenvedett dobozi gazdákat részesítsék kárenyhítésben. Sajnos az azóta eltelt közel egy év is kevés volt a probléma lezárására, így jogos az igény, hogy ha az utólagos kárenyhítés ennyire nehézkes, sőt mára már talán kilátástalannak mondható, akkor a károk megelőzésé re fordítsunk minél több energiát. Vajon elegendőe az a pénzmennyiség, ami az érdekeltségi hozzájárulásokból és az állami támogatásból befolyik a vízgazdálkodási társulatok kasszájába, hogy ne legyen újabb jelentősebb összegekre rúgó belvízkár? A vidéken élők legtöbbje nem látja, hogy a dumakormány fontosnak tartaná a belvíz elleni védekezést. A gazdák úgy érzik, méltánytalan, hogy semmiféle kárenyhítésben ne részesítsék őket, pedig tisztességesen fizették a hozzájárulást, mégsem volt elégséges a társulato k munkája a belvízkárok minimálisra csökkentéséhez. Nagyon sok helyen úgy gondolják, hogy a beszedett díj nincs arányban a végzett szolgáltatással. Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen erőfeszítéseket tett a tárca a belvízkárok megelőzésére, illetve enyhítésére ? Illetőleg megfelelőnek tartjae a jelenlegi rendszert és elegendőneke a pénzt, amely azt működteti? És meghalljae a gazdák kérését akkor is, ha nem jönnek el a fővárosba? Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖ K (Mandur László) : Köszönöm szépen. A kérdésre Pásztohy András államtitkár úr, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára válaszol. Parancsoljon! PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium - kormányrendeletben meghatározottan - kiemelt feladatának tekintette és tekinti a forgalomképes állami tulajdonú vizek és vízi létesítmények működőképességének biztosí tását. Jelenleg az ország belvízzel leginkább veszélyeztetett megyéiben az elöntött terület nagysága - sajnos az ön megyéje is közé tartozik - mintegy 65 ezer hektár. A földművelésügyi szakigazgatás irányítása alá tartozó 82 vízgazdálkodási társulat közül jelenleg 19 tart fent belvízvédelmi készültséget, és 28 esetben került sor belvízvédelmi készültségi fokozat elrendelésére, elsősorban az ország északkeleti, délalföldi és középdunántúli térségeiben. 2005. január 1jétől március végéig a pontszerű védeke zés, vagyis a szivattyúzás bejelentett összköltsége mintegy 250 millió forint; a befogadókba átemelt víz mennyisége meghaladta a 60 millió köbmétert. Tekintettel a vízháztartási és belvízhelyzet alakulására, a belvízvédekezés költségei várhatóan elérik, il letve úgy tűnik, meghaladják a 300 millió forintot. A belvízvédekezés finanszírozására a minisztériumnak elkülönített költségvetési forrása tulajdonképpen nincs, viszont a felmerült költségeket az éves üzemelési feladatok terhére kifizetjük, amelynek eredm ényeként az év második felében jelentkező üzemelések nem lesznek problémásak. Az indokolt belvízvédekezési költségek megteremtése, illetve visszapótlása érdekében tehát további lépéseket teszünk, illetve a költségvetés lehetőségeinek függvényében a felada tainkat végrehajtjuk. Hogy megfelele a rendszer: természetesen a rendszert is mindig korszerűsíteni kell, illeszteni kell a feladatokhoz, hogy több forrást is elő tudjunk teremteni a rendszerhez, akár a gazdálkodók, akár a kormányzat részéről. Köszönöm sz épen. Ecsődi László (MSZP) - a belügyminiszterhez - „Mit tesz a kormány a magyar nyelv védelme érdekében az úgynevezett reklámtörvény végrehajtása során?” címmel