Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 21 (207. szám) - Dr. Martonosi György (Fidesz) - az oktatási miniszterhez - „Nagy a jólét, de akkor miért fojtják meg a falusi iskolát?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz):
1171 megyében működő vállalkozásoknak . E források lehetőséget biztosítanak a MÁV záhonyi körzetében a létszámleépítésben érintettek problémáinak kezelésére is. A MÁV Rt. reformja során keletkező foglalkoztatási feszültségek csökkentésére aktív foglalkoztatási programot dolgozott ki tárcánk, a MÁV és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Ezenkívül célzott munkaerőpiaci programokat finanszírozunk a megyében a hátrányos helyzetűek elhelyezkedésének elősegítése érdekében, illetve a diplomás pályakezdő munkanélküliek segítése érdekében. A térsé g munkaerőpiaci esélyeit lényegesen növelni fogja, ha az M3as autópálya eléri Nyíregyházát, illetve a későbbiekben az országhatárt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azt hiszem, ezek a fejlesztések mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy mind az Elektrolux, mind pedig a Tesco Global munkaerőfelvétele meg tudjon valósulni. Köszönöm a figyelmet. Dr. Martonosi György (Fidesz) - az oktatási miniszterhez - „Nagy a jólét, de akkor miért fojtják meg a falus i iskolát?” címmel ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Martonosi György, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási miniszternek: „ Nagy a jólét, de akkor miért fojtják meg a falusi iskolát?” címmel. Martonosi György képviselőt i lleti a szó. DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Az MSZPSZDSZkormány tevékenysége nyomán végveszélybe kerültek a falusi iskolák. Csak választókerületemben a MedgyessyGyurcsánykormány megszorító intézkedései nyomán a fenntartók 48 álláshelyet szüntettek meg az elmúlt években az iskolákban, tovább növelve a Makó térségében mért történelmi negatív rekordot jelentő 17,2 százalékos munkanélküliséget. A létszámleépítések mellett bezárták Nagylakon az iskolát, és egy átgondolatlan kistérs égi oktatási struktúrát erőltetve összevonják a városi és a falusi iskolát. Rákényszerítik az önkormányzatokat a társulásra azzal, hogy ez évtől költségvetési megszorításokkal büntetik azokat a kistelepüléseket, amelyek önállóan szeretnék működtetni az isk olájukat. Az iskola elsorvasztásával, bezárásával olyan helyzetbe hozzák a gyerekeket, hogy naponta órákat úton töltve jutnak csak el a lakóhelyüktől távol levő iskolába. Egy kormánytag a minap azt nyilatkozta, államtitkár úr, hogy meg kell adni az esélyt a kistelepülésen élő gyerekek számára is, hogy kibontakoztathassák a képességeiket. Államtitkár Úr! Önök csak beszélnek, beszélnek, miközben elsorvasztják a falvainkat! Járt ön már, államtitkár úr, az ország valamelyik kistelepülésén, és tudjae azt ön, ál lamtitkár úr, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek az ott élő emberek az önkormányzatokkal, éppen azért, hogy megőrizzék az iskolájukat, megőrizzék a postájukat, megőrizzék az orvosi rendelőjüket? (16.30) Államtitkár úr, kérdezem öntől: miért akarják bezárn i sok száz kistelepülésen a még működő iskolát a bevezetett költségvetési megszorítások rákényszerítésével? Miért kényszerítik a gyerekeket naponta ingázásra azért, hogy tanulhassanak? Olyan nagy a jólét, hogy meg lehet vonni a támogatást a falusi iskolákt ól? Miért hiszi azt, államtitkár úr, hogy az iskolájától és a gyerekektől megfosztott falu életképes marad? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)