Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 21 (207. szám) - Jüttner Csaba (SZDSZ - az informatikai és hírközlési miniszterhez - “Jogszerű-e az iskolai szoftverek használata?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - JÜTTNER CSABA (SZDSZ):
1161 ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválasz illeti meg az ál lamtitkár urat. DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Azt gondolom, hogy ha csak abból indulunk ki, hogy itt mindig valami hátsó szándék motivál, akkor borzasztó nehezen tudunk előbbre jutni. A té nyeket is figyelni kellene, tisztelt képviselő úr. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Logikusan kellene!) Ezek a támogatások nemcsak néhány települést érintenek, hanem elég sok települést. Ahogy említettem, jó néhány önkormányzat kap ilyen támogatást, hadd mondjak csak egyetlen példát: most nemrégiben Pécsváradon jelentette be az atomerőmű, hogy 10 milliós önrésztámogatással segíti 102 völgységi település (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: 105!) ezen közigazgatási pályázatát. Tehát ilyen módon ez igen széle s kört érint. Ami pedig a két konkrét önkormányzattal kötött szerződést illeti, a Paksi Atomerőmű a gazdasági társasági törvény szerint működik, szerződést kötött két önkormányzattal. Úgy gondolom, hogy senki nem ellenezné, én személyesen támogatom és öszt önzöm, hogy az atomerőmű hozza nyilvánosságra ezeket a szerződéseket, amennyiben ehhez az önkormányzatok hozzájárulnak. Őszintén remélem, hogy ez így lesz. Köszönöm, elnök úr, a türelmet. Jüttner Csaba (SZDSZ - az informat ikai és hírközlési miniszterhez - “Jogszerűe az iskolai szoftverek használata?” címmel ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Jüttner Csaba , az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni az informatikai és hírközlési miniszternek. A miniszter úr távollétében, amennyib en a képviselő úr elfogadja a válaszadó személyét, az államtitkár úr válaszol. (Jelzésre:) A képviselő úr ezt elfogadja. Megadom a szót. JÜTTNER CSABA (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben több középiskolából is megkerestek azzal a kérdéssel, hogy a számukra biztosított jogtiszta szoftvereket tovább használhatjáke. Ezek az operációs rendszert és az irodai programcsomagot jelentik, amelyek a közoktatási intézményekben széles körben használatosak, és mára már az oktatás nélkülözhetetlen segédeszközeivé váltak. A magyar állam - az Informatikai és Hírközlési Minisztérium “Tiszta szoftver” programjának keretében - központilag biztosítja az iskolák részére a felhasználási jogokat. Amenny iben az intézményeknek külön kellene megvásárolniuk a programok felhasználói jogát, akkor gépenként akár 100 ezer forintot is meghaladó összeget jelenthetnének ezek a licencek. Otthoni felhasználás esetén az érintett programok díja ennél is magasabb. Azált al, hogy a licencek beszerzése központilag történt, egyrészt jelentős árengedményt lehetett elérni, másrészt adminisztratív tehertől és költségektől szabadultak meg az érintett intézmények és magánszemélyek. Mivel ezeket a szoftvereket gyakorlatilag Magyar ország összes oktatási intézményében használják, jogosnak érzem, hogy erre a kérdésre itt a parlamentben kapjunk választ. Ezért kérdezem tisztelt államtitkár urat, meghosszabbítjáke ezeket a szerződéseket. Jelenleg jogszerűen használjáke az érintettek a Microsoft szoftvereit? Milyen szoftverek díjmentes használatát biztosítják a programok a közép- és felsőoktatási intézmények és a kedvezményezett természetes személyek számára? Hogyan lehet hozzájutni a támogatott szoftverekhez?