Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 9 (206. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!” című politikai vita - KÓSA LAJOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
1073 források állnak ren delkezésre, a céltámogatott beruházások esetében - és ezek nem egyedi önkormányzati ügyek - rendelkezésre áll, mondjuk, 40 vagy 50 százalékos céltámogatás, tehát állami forrás. Aztán hogyan is működik a rendszer? Megszületett a 25. és a 27. számú kormányre ndelet, és ez azt mondja, az önkormányzatoknak rendkívüli nehézséget okozva, hogy a regionális fejlesztési tanácsok szintjén működő térségi és regionális fejlesztési célelőirányzat, valamint a megyei területfejlesztési tanácsok szintjén működő céljellegű d ecentralizált előirányzat és területi kiegyenlítő keret igénybevétele kizárja egymást. No de tisztelt képviselőtársaim, akkor hogy is lesz az önkormányzatoknak ebből az elérhető tényleges 85 százalék állami forrás? A válasz nagyon egyszerű: sehogyan sem. M ilyen helyzet alakul ki ezzel, tisztelt képviselőtársaim? Az, hogy az önkormányzatoknak, illetve a lakosságnak a korábbi 8, 10, 15 százalékos önrész helyett 30, 40, 50 százalékos önrészt kell finanszíroznia. Na de - kérdezem én - miből? Azt halljuk, hogy s oha nem látott mértékben nőtt a fejlesztési források nagyságrendje. Tisztelt képviselőtársaim, ugye, ezt senki nem gondolja komolyan, még a kormánypárti padsorokban sem? A 2005ös költségvetési törvény vitája kapcsán több módosító indítvánnyal próbáltam fe lhívni a figyelmet arra, hogy a területi kiegyenlítő keret és a céljellegű decentralizált előirányzat összege 2002től egyetlenegy forinttal sem változik. A 2005ös költségvetésben ugyanaz a 16 milliárd 873 millió forintos nagyságrendű keret áll rendelkezé sre, mint ami a 2004es vagy éppen a 2003as költségvetésben. Persze mondhatjuk, hogy van egy segítség, hiszen az önkormányzatok európai uniós fejlesztési lehetőségeihez van egy több milliárd forintos keret az állami költségvetésben. No de hát hogyan is al akult ez az elmúlt esztendőben? Október 31ig azok az önkormányzatok jelentkezhettek be erre a forrásra, amelyek ténylegesen európai uniós fejlesztésekhez vették igénybe ezt a forrást. Aztán a Belügyminisztériumnak november 15ig fel kellett volna mérnie, hogy melyek azok az önkormányzatok, amelyek hazai fejlesztési célokhoz kívánják ezt a forrást felhasználni. Megtörtént ennek a költségvetési törvényben elrendelt célnak a megvalósítása? Tisztelt képviselőtársaim, nem. Mert annak ellenére, hogy volt maradvá ny, a hazai fejlesztésekhez egyszerűen egyetlen forint sem lett biztosítva. Mi a helyzet az idei esztendőben? A dátumokat tekintve ugyanaz, azt viszont tudjuk, hogy a cél- és címzett támogatással megvalósuló beruházásoknál egyéves határidő van a fejlesztés ek megkezdésére, de mire oda jutunk, hogy ezeket a forrásokat igénybe tudnánk venni, ez a határidő el fog telni. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni a kormány tagjainak a figyelmét arra, hogy e tekintetben talán érdemes lenne elgondolkodni, és a 25., valamint a 27. számú kormányrendeletet feltétlenül módosítani. Persze lehet, hogy a kormány asztalától nézve ez a kérdés nem olyan fontos, de mi, önkormányzatok nem tudunk a lakossággal 4050 százalékos önrészt egyetlen beruházásnál sem felmutatni. Ne m lehetséges az, hogy a lakosságra egyegy szennyvízberuházás megvalósításánál, mondjuk, 500 ezer forint nagyságrendű érdekeltségi egységre jutó önrészt rójunk ki akkor, amikor önök a közműfejlesztési hozzájárulások visszaigényléséről szóló kormányrendelet et úgy módosították, hogy ha az érdekeltségi egység a 150 ezer forintot meghaladja, akkor még rászorultsági alapon sem lehet igénybe venni ezeket a forrásokat. Azt mondjuk, hogy az önkormányzatoknál rendelkezésre álló források 2004ről 2005re 11 százalékk al bővültek. Tisztelt képviselőtársaim, szívesen leülnék egyszer és elbeszélgetnék a Belügyminisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium képviselőivel arról, hogy hogyan is számolták ki ezeket az adatokat. Most két példát hoznék, mert azt gondolom, nem bizt os, hogy a nagy számok visszaadják a tényleges helyzetet és a valóságot. Az általános iskolai oktatásra szánt normatív támogatás összege 2004ről 2005re 5,83 százalékkal nőtt. Hol itt a 11 százalék? Az óvodás korú gyermekek nevelésére szánt normatíva 5,36 százalékkal nőtt, tisztelt képviselőtársaim. Nem az én számadataim ezek, hanem az Állami Számvevőszék vizsgálati anyagából valók. Nézzünk egy konkrét példát! Mint említettem, gyakorló