Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 8 (205. szám) - A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. BAKONYI TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója:
1028 Országgyűlé snek, s mi úgy gondoltuk, hogy ezt visszavonjuk, és új javaslatot nyújtottunk be, amit a tisztelt Országgyűlés most tárgyal. Mivel álláspontunk továbbra is az, hogy a hatályos közbeszerzési törvény jelenlegi formájában nem egyértelmű, hogy a jogszabályban meghatározott közfeladatok ellátására alapított, az EUnormák szerint közjogi intézménynek minősülő gazdálkodó szervezetek és az alapító között létrejött szerződések nem tartoznak a közbeszerzési törvény hatálya alá, így mindenképpen szükséges a törvény eg yértelművé tétele. Az Európai Unióban a közszolgáltatás a közösségi jog szempontjából nem egyszerűen szolgáltatás, hanem általános érdekű szolgáltatás, és mint ilyen, nem tartozik a közösségi jog hatálya alá. Pillanatnyilag a közszolgáltatások körének megh atározása a tagállamok feladata, ebbe az Unió nem szól bele. Ez nem azonos a közbeszerzési irányelvek és az új Kbt. által is használt szolgáltatás kifejezéssel, ez utóbbi ugyanis az uniós terminológia szerint az általános érdekű gazdasági szolgáltatást jel enti, ami a versenyszabályok és így a közbeszerzési szabályok alá esik. A közösségi jog szerint a helyi önkormányzatok és a saját tulajdonú gazdasági társaságai közötti közszolgáltatások, azaz általános érdekű szolgáltatások nyújtását célzó jogviszony teki ntetében kizárt a közbeszerzési irányelv, ebből kifolyólag az új Kbt. alkalmazása. Ilyenkor ugyanis az önkormányzat nem az új Kbt. szerinti szolgáltatást rendel meg a maga számára, hanem közszolgáltatást nyújt a saját tulajdonú gazdasági társaságán kereszt ül az állampolgároknak. Az önkormányzatok által kötelezően ellátandó közfeladatokat, tehát a közszolgáltatásokat elsősorban a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az Ötv. 8. § (1) bekezdése, továbbá a Fővárosi Önkormá nyzat vonatkozásában a 63/A. § határozza meg, több ágazati jogszabály mellett. Ezen közfeladataikat az önkormányzatok jellemzően intézményi vagy gazdasági társasági formában látják el, a korábbi struktúrából megörökölt és azóta már gazdasági társaságokká a lakított állami vállalatokkal. A hatályos közbeszerzési törvény szerint a törvény kiterjed a közfeladatot, közszolgáltatást ellátó szervezet és alapítója, az állam vagy önkormányzat közötti jogviszonyra, hiszen a hatályos Kbt. csak a szolgáltatás általános fogalmát ismeri, ami a fent említettek szerint azonos az uniós terminológiában az általános érdekű gazdasági szolgáltatással, amitől szintén az előbb említettek alapján meg kell különböztetnünk az általános érdekű szolgáltatásokat, közszolgáltatásokat. A javaslat a Kbt. hatálya alól azokat a szerződéseket vonná ki, amelyek csak a jogi látszat szintjén felelnek meg a polgári törvénykönyv 205. §ából következő azon követelményeknek, miszerint egy szerződéshez legalább két olyan, egymástól független félre van szükség, akik, illetve amelyek között a kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítás folytán a szolgáltatás és ellenszolgáltatás lényeges elemeiről megegyezés jön létre. Ha a jogviszony szereplői bár különkülön önálló jogi személyiséggel rendelkeznek, de v alójában egyetlen szándék és akarat megtestesítői - és ez egyértelműen így van például az önkormányzatok és az általuk alapított közszolgáltató vállalkozások esetében , úgy a polgári jogi megállapodás lényegadó vonása hiányzik. Így, ha az előbb említett f elek kötnek szerződés, úgy a szerződés létrejöttének lényegi eleme hiányzik. Ekkor nem kell azt vizsgálni, hogy 1. a szerződés jogtechnikai szempontból visszterhese, értéke meghaladjae a Kbt. szerinti értékhatárt, tárgya alapján a Kbt. hatálya alá tartoz ike; 2. vagy hogy valamely, a Kbt. tárgyi hatálya alá tartozó visszterhes szerződés megkötése kapcsán törvény az ajánlatkérőt mentesítie a közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége alól, hanem arról van szó, hogy nincs olyan szerződés, amelyne k a megkötése tekintetében felmerülhetne a közbeszerzési eljárás lefolytatásának szükségessége. A jelen Kbt.módosítással összefüggésben az államháztartási törvény szabályai is felülvizsgálatot igényelnek. Szükség van ugyanis arra, hogy a Kbt.módosítás és az Áht.ban az állami, önkormányzati tulajdonú vállalkozásokra vonatkozó tulajdonosi hatáskörök - tekintettel az uniós jogra - egymással összhangban legyenek. A törvénymódosítással az állami, önkormányzati szerv - mint a társaságnak a közfeladat ellátásáé rt felelős egyedüli tagja, részvényese - jogosult a társaság