Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 29 (169. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Lendületben az ország! A Köztársaság kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért, 2004-2006” című országgyűlési határozati javaslat vitája - NÉMETH ERIKA (MSZP):
985 Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Németh Erika, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon! Őt követi majd Hörcsik Richárd. NÉMETH ERIKA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr . Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás óta talán most van előttünk először olyan kormányprogram, amely az esélyegyenlőség szempontjait ennyire hangsúlyosan, az egész program vezérelveként tartalmazza. Az esélyegyenlőség elve az Európai Unió országaiban horizontális szempont. E követelménynek természetszerűleg minden szakpolitikában benne kell lennie a hazai gyakorlatban is. Az esélyegyenlőség feltétele a nyomor megszüntetése, a szegénység visszaszorítása - fogalmaz a kormányprogram. Egyetértek. Hogy ez v alóra váljék, újra kell gondolni az elosztás rendszerét, és lehetőséget kell adnunk azoknak az embertársainknak, akik önmaguk nem képesek leküzdeni hátrányaikat. A most alakuló kormány aktív szerepet kíván vállalni a gyermekek, a nők, az idősek, a fogyaték ossággal élők, a hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozók érdekeinek érvényesítésében. Ezekről kívánok most szólni. Helyes, hogy a kormányprogram szól a gyermekek jogairól. Az életkor az egyetemes emberi jogok egyik alapelveként semmilyen szempontból nem j elenthet hátrányt, így tehát a gyermekkor sem lehet az ember életében a kiszolgáltatottság életszakasza. Természetesen a gyermekek függnek az őket körülvevő felnőttektől, a függelmi viszony azonban nem járhat a megaláztatás, a diszkrimináció semmilyen form ájával. Ehhez átgondolt jogszabályok mellett szemléletváltás, jogtudatosság is kell. Nőnek lenni, nőként élni összetett, felelősségteljes, felemelő és küzdelmekkel teli létet jelent egyszerre, egy időben. Mindennapi érvényesülésükért a nőknek naponta kell erőfeszítéseket tenniük, hogy bebizonyítsák, tenni akarnak és tudnak úgy, hogy a szó nemes és minden értelmében nők maradjanak. A kirekesztettség és gyakorta a szegénység az élet minden területén eléri a nőket is, akik az ország sok településén családfennt artóként, anyaként állnak helyt, tartósan beteg, segítségre szoruló családtagjaikat ápolják, vagy egyedülálló idős nőként élnek. A nők segítséget várnak a kormánytól abban, hogy a szakmai és a családi élet összeegyeztethetősége könnyebb legyen. A nők egyen lő bánásmódot és lehetőséget várnak a munkaerőpiacon, mindenekelőtt a munkavállalás feltételeinek szélesítésével, a munkához jutás aktív eszközökkel történő további javításával; és igen, nagyon várják a nők azt, ami a kormányprogramban világosan benne van: egyenlő munkáért egyenlő bért, és ez ne maradhasson puszta elv, hanem váljon gyakorlattá. Így legyen! (Taps a kormánypárti padsorokban.) A nők gyermekbarát társadalmi közeget szeretnének, hogy a gyermekvállalás az életükben ne hozza magával automatikusan a kirekesztés veszélyét. A nők szorgalmazzák az intézményhálózat fejlesztését, hogy merjenek és akarjanak szülni. A nők megérdemlik azt is, hogy 4550 felett ne kelljen újra szembenézniük a kirekesztés veszélyével, és idős, gyakran sajnálatosan özvegy élet szakaszukban kisnyugdíjasként ne váljanak a társadalom kiszolgáltatott tagjává. Az új kormány e problémák megoldását tűzte célul. A fogyatékossággal élők helyzetének javítása nem csupán egészségügyi, szociálpolitikai, hanem emberi jogi kérdés. A jelenlegi fizikai környezet sok településen már önmagában is kirekesztő. Ezért fontos az akadálymentesítés, amely jó nemcsak a valamilyen fogyatékossággal élők számára, de jó az idős emberek, a kisgyermekes szülők számára is. Legyen emberbarát a környezet! Gondoljun k látás, hallássérült és értelmi fogyatékos embertársainkra, hogy az ő számukra is megteremtődjék a szolgáltatásokhoz, az információkhoz való egyenlő hozzáférés lehetősége. A fogyatékossággal élő embertársaink nem másodrendű állampolgárok. Helyes, ha olya n helyzetet teremtünk, amely biztosítja számukra a méltóságteljes életet azáltal, hogy közülük, aki tud, tisztes munkával tisztes jövedelemre tehessen szert, akár védett, akár integrált foglalkoztatás keretében.