Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 27 (167. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. DÁVID IBOLYA (MDF):
617 okozzon a következő heti nyugdíj kifizetése, hogy épülhessen a közháló, hogy mehessen tovább a Sulinetprogram. Többet kell betenni a közösbe ahhoz, hogy végül a közösből jobban és többen részesedhessenek azok, akiknek nagyobb erre az igényük, hogy ne csak felelősségük legyen, hanem lehetőségük is. Sokra tartom a kormánypárti frakciók egyenes és határozott kiállását. Utólag is csodálkozom az ellenzék legnagyobb frakciójának folyamatos véleményváltozásán, de ezt ők tudják, hogy miért teszik. Az ország értette, hogy amikor a kormány választás elé került, akkor azt mondta, hogy nem az emberekkel, hanem a tehetősekkel próbálja meg a következő évek fejlesztéseit finanszíroztatni. (13.20) De nyugodtan mondhatom, hogy végül meg kell köszönni a bankoknak is, hogy a nagy viták után, helyenként éles viták után elfogadták és tudomásul vették. (Egy hang a Fidesz soraiból: És a takarékszövetkezetek?) A kormány igénye reális, a kormány nem hátrálhat, és nem is hátrált. Köszönöm szépen támogatásukat, köszönöm szépen azt a támogatást, amelyre a következő két évben is szükségünk lesz. Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Dávid Ib olya frakcióvezetőhelyettes asszony: “Nagyobb körültekintést és nagyobb felelősséget várunk el a kormánytól a közpénzek felhasználásában” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes asszony. DR. DÁVID IBOLYA (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képvisel őtársaim! Megkaptuk a Lendületben az ország című kormányprogramot, miközben a miniszterelnökjelölt úr beszélt. Van benne egy fejezet: a XXI. század infrastruktúrája, és van benne egy külön fejezet, ami az igazságosságról szól. Remélem, csak tévedés az, ho gy az autópályaépítés nem része a kormányzat igazságteremtő politikájának. Tisztelt Miniszterelnökjelölt Úr! Az autópályaépítések ügye Magyarországon miniszterelnökbuktató ügy. Vajon mitől miniszterelnökbuktató ügy az autópályaépítés nálunk? A válasz egyszerű: a közpénz nagysága miatt, melyet felhasználnak az autópályaépítésben. A Medgyessykormány 820 kilométer autópályát ígért, ez mintegy 1500 milliárd forintos beruházást jelentene. Itt 10 százalékos tévedés, mellényúlás, elszámolás, rosszul értelm ezett verseny 150 milliárd forintot jelent. Az eddigi szakaszok látszatversenye nem 1015 százalékos mellényúlásról, hanem 2025 százalékos mellényúlásról szól. El kell olvasni a Gazdasági Versenyhivatal jelentéseit. 2002ben a 109 milliárdos meghívásos pá lyázati ajánlatból alig néhány hét alatt, a közbeszerzési ajánlat után 128 milliárd forint lett. 18 milliárd forint az állami költségvetés vesztesége. Mi ehhez képest az a 7 milliárd forintos bírság, melyet a Gazdasági Versenyhivatal kiszabott? És mit tett a minisztérium, és mit tett a kormány a tisztességes versenyért, egy reális árszint kialakítására? Édeskeveset, pedig eszközei lennének. Példát szeretnék mondani három ilyen eszközre: például a generálkivitelezői és az alvállalkozói árak összehasonlítása. Volt példa arra, tisztelt képviselőtársaim - a 3as és a 35ös számú főutak felújítása , ahol a nyertes pályázó a többieknél 22 százalékkal olcsóbb - állítása szerint alvállalkozói - áron nyert. Magyarul, ez a kivitelező korábban is ennyiért végezte a mu nkát, csak volt egy fővállalkozó, aki lefölözte a hasznot, és ezt a 2025 százalékos árrést zsebre rakta. A második példa az új autópályaépítés és a régi pályák felújítási egységárainak összevetése. És ez az összevetés, tisztelt képviselőtársaim, rendre e lmarad. Összemérhető munkák például a kopófelület elkészítése, a szalagkorlát építése, vagy említhetném a burkolatfestést. Az egységárai sokkalsokkal magasabbak az új autópályánál, mint egyébként a felújításoknál. Nincs rá magyarázat.