Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 21 (166. szám) - A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz):
594 zajlottak le, hiszen ennek az előkészítése abban az időszakban kezdődött. Úgy gondolom, kívánatos lenne, ha azt a c élt fogalmazzuk meg, vagy formailag már el is értük, hogy Európához tartozunk, és ha egy jó törvényt akarunk alkotni, akkor egy ilyen, mondhatom, sarkalatos törvénynél, mint a közigazgatási eljárási törvény meghozatalánál is talán érdemes figyelembe venni az előző ciklus előkészítő munkáit, hiszen ennek az elődje, amely jelenleg is hatályban van, az 1957. évi IV. törvény, annak a hatályosulása során, illetőleg az előkészítés során, amely az előző ciklusban történt, olyan tapasztalatok fogalmazódtak meg, ame lyek talán nem lettek volna haszontalanok, ha azokat viszontlátjuk ennek a törvénynek a törvényjavaslatában is. Tisztelt Országgyűlés! Többen említették az egységes közigazgatási hatósági eljárási törvény iránti igényt, erről beszé ltem magam is. Ha visszagondolunk, akkor azt mondhatjuk, hogy kétfajta szabályozási filozófiából indulhattunk volna ki. Az egyikben elsődlegesek, a másikban másodlagosak az általános eljárási normák, még akkor is, ha Európában, ahol ez a kétféle közelítés ismert, közeledni, összecsiszolódni látszik ez a kétféle filozófia. A magyar szabályozás eddig is egyértelműen egyfajta vegyes szabályozás volt, és azt gondolom, nagyon nagy viták övezték azt a megoldást, hogy végül is megmarad, és a szabályozási koncepció ban, illetve most már a normaszövegben is, a törvényjavaslat szövegében is egyértelműen megmarad az általános szabályok, a külön szabályok, illetve a kivett eljárások hármassága. A tervezet a kivett eljárásokról egy taxációt tartalmaz - egyébként ez helyes is , tizenhétről négyre csökkenti a különös eljárások számát, és megállapít két olyan ügyfajtát nevesítve, ahol törvény, illetve kormányrendelet más szabályokat állapíthat meg. De ettől függetlenül is és ezen felül a tervezet számos helyen kiskaput enged az általános szabályok alól, mindenhol törvény vagy kormányrendelet általi szabályozásra. Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy az eltérő rendelkezések köre így szabadon bővíthető. Tehát semmifajta valós korlátja nincs annak, hogy ezeket az általános szabályokat majd mindenfajta valós vagy vélt ágazati érdekek mentén esetleg - az esetleget aláhúznám - újra szétverjék és átláthatatlanná tegyék. Nincsen ilyen korlát, és ez valószínűleg kiegészítő szabályokkal megelőzhető lenne. Tisztelt Orsz ággyűlés! Kérdés az is, hogy mindezen nagyszabású változásoknak lesze majd megfelelő anyagi fedezetük - erről is sok képviselőtársam szót ejtett, legutoljára az előttem szóló képviselő asszony , hiszen ez nagyban meghatározza majd ennek a törvénynek a ha tályosulását, eredményességét. Felmerül a kérdés, tartalmazzae majd ezt a költségvetés, hiszen itt személyi és dologi feltételekre, képzésekre kell majd komoly forrásokat teremteni. (21.40) Meg kell említenem azt, hogy az eljárásokból, az új szabályokból adódó többletköltségek is meglehetősen komolynak látszanak. Úgy tudjuk, az az elképzelés, hogy az önkormányzatok és az állami költségvetés valamilyen módon közösen viseli ezeket a kiadásokat, ezeket a költségeket. A végrehajthatóság szabályairól engedjenek meg néhány szót. Itt megint az érdekek ütköznek a bírósági megtámadásnál a halasztó hatály elmaradása ügyében. Azt gondolom, hogy itt megfordul a közigazgatási eljárási törvényben az államigazgatási eljárás eddigi szabálya. Az Áe.ben halasztó hatály van, kivéve, ha a közérdek vagy az ügyfél nyomós érdeke indokolja a végrehajtást; ezzel szemben ebben a törvényjavaslatban a végrehajtás felfüggesztését kérhetik hasonló módon. Ami a fogalomdefiníciókat illeti, ezzel kapcsolatban többen észrevételezték, többen említették, hogy ezeket bővíteni kell, ez mindenképpen egyértelmű jogalkalmazói igény, a törvény eredményességét befolyásolja megítélésem szerint. Ami a végrehajtás szervezeti szabályait, az elektronikus ügyintézést illeti, az előttem szóló képviselő assz ony is aláhúzta ennek fontosságát. Én magam is egyetértek azzal, amit elmondott. Én úgy gondolom, hogy az esélyegyenlőség megteremtését vagy egyáltalán létrehozását jelenti, hogy ezeket központi forrásokból kellene biztosítani, hiszen Magyarországon így tu d mindenki részt venni