Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 21 (166. szám) - A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója; a Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat; a Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentés... - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
458 megvalós ult, vagy pedig az az adóemelkedés, amely ezeknek a szektoroknak a munkabérköltségét drágította meg. Néhány szót akkor a 2001. év után a 2002. évről. 2002 júniusában érezhető váltás történt a gazdaságpolitikában. Néhány elemet hadd emeljek ki ebből! Az eur ó bevezetésének 2006. évi célja helyett a kormány folyamatos felpuhítást alkalmazott. Először arról beszélt a kormány, hogy 2007 lesz a céldátum, a tavalyi esztendőben azt hallhattuk, hogy 2008 lesz a céldátum, azután idén már azt hallhattuk, hogy 2010 a c éldátum. Persze, most már elemzők azt a kérdést is felteszik, hogy vajon nem 2012 lesze ennek a bevezetése. Váltás történt abból a szempontból is, hogy az infláció és az árfolyam kérdését a kormány nem tekintette egy alkufolyamat eredményének a jegybankka l, a monetáris politika alakítójával. Emlékezzünk csak vissza, mit is hallhattunk akkor: talán egy kissé kevésbé erős forint jót tenne a gazdaságnak, gyengébb forint kellene; talán kamatot kellene csökkenteni, hangzott a jó tanács a kormány részéről; talán egy picivel magasabb infláció nem is tenne rosszat az egyébként gyengélkedő államháztartásnak. Ekkor hallhattunk még olyan nyelvújítás kori szavakat is az akkori miniszterelnöktől, hogy ócsítani kell a forintot. Emlékezzenek rá vissza, képviselőtársaim, e gy mezőkövesdi választási fórumon ismerkedhettünk meg ezzel a szóval. Nos, mit is jelentett ez? Azt jelentette, hogy a kormány azokat a problémákat, amelyeket elsősorban a fiskális politika okozott, a monetáris politika eszközeivel szeretné megoldani. Ez n yilván nem megy. Kovács Tibor itt az előbb is arról beszélt, hogy a jelen gazdaság sanyarú helyzetéért mennyiben felelős a jegybank és mennyiben a kormány. Diszkréten hallgatott arról, hogy a kormányzatnak itt milyen dolgai lennének. Azt mondta a képviselő úr, hogy az új kormány nem mérte fel a lehetőségeit. Fogalmazzunk világosabban: az új kormány egy eszeveszett költekezésbe kezdett 2002 után, amelynek a hatásait most, 2004ben is érezzük. (Dr. Faragó Péter: Megszavaztátok!) Azért van folyamatos bizalmatl anság, azért van folyamatos kételkedés a magyar gazdaság és a magyar államháztartás adataiban, mert ez a 2002es helyzet bekövetkezett. (10.50) Szólnom kell arról is, ami megint megvalósult a mai parlamenti vitában: a jegybank intézményének és a jegybank e lnökének a folyamatos támadása. Azt hiszem, ennek 2002ben a felügyelőbizottság bevezetése volt az egyik nagyon fontos eleme. Ma a magyar jegybank az az intézmény, amely Európa legjobban ellenőrzött intézménye, mert legalább négyfajta fórum van most már ar ra, hogy ezt ellenőrizze. Ott van az Országgyűlés, ott van az illetékes bizottság, amely előtt be kell számolnia a jegybank vezetőinek, ott van az Állami Számvevőszék és ott van még a jegybank belső ellenőrzése is. Nos, önök emellé tették még azt a felügye lőbizottságot, amelynek az élén most az MSZP volt politikai államtitkára áll. Nyilván szerették volna valamilyen módon revolverezni, sakkban tartani a jegybank vezetését is. Azt is hadd tegyem hozzá, hogy önök sokszor hivatkoznak demokráciadeficitre, de eg yszer nem tették föl a kérdést, hogy vajon milyen demokráciadeficitet okoznak azzal, hogy nem tisztelik egy hat évre kinevezett elnöknek a szuverenitását. Szeretnék önöknek egy példát mondani. Surányi György jegybankelnök az előző ciklusban felajánlotta a lemondását, de ezt az akkori kormány és az akkori miniszterelnök nem fogadta el, mert valóban úgy gondoltuk, hogy Surányi György egy fontos intézményt vezet, és az a magyar gazdaság és gazdaságpolitika hitelességét csorbítja, ha egy adott kormány ilyen köt öttségeket nem vesz figyelembe. Ebből a szempontból Kovács Tibor, úgy látom, nem változtatott a korábbi retorikán, ennek példáját adta ma is. Azt gondolom, jobban tenné képviselő úr és jobban tennék a kormánypárti képviselők, ha alkalmazkodnának ehhez a he lyzethez. Tudom, megértem, hogy képtelenek elviselni, ha valakit nem önök neveznek ki egy intézmény élére, de lássák be, hogy a demokrácia így épül, fokról fokra!