Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 14 (196. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár:
4470 külterületen élő emberekről, akik isszák azt a fajta vizet, amelyben a nitrát és ezen kívül minden más föllelhető. Nem a tárcától tudjuk, hanem tanult és tudós kutatóemberektől, hogy Szeged alatt olyan v íz található, amely vizet kocsimosásra sem lenne jó használni. Nos, ezt a vizet isszák tanyán több mint kétszázezren. Kérdezem: mit kíván tenni a kormány azért, hogy ez az áldatlan állapot megszűnjön? Tisztelt Ház! Azt gondolom, a székely ember most egy ki csit elgondolkodik, és azt mondja: igaz, hogy a mi nyújtott baráti jobbunkat lesöpörte a népi demokratikus köztársaság és a népi demokratikus koalíció; igaz, hogy lesöpörte, de legalább megmaradt a tiszta borvizünk, amelyet mi még úgy iszunk tisztán, ahogy an ez már az itteni magyar embereknek nem jut ki. Igen, tisztelt Ház, azt gondolom, legalább a hazaiaknak a tiszta hideg vizet újra biztosítani kellene, ehhez azonban szándék, nemcsak jó szándék, hanem források is kellenének, és ezek ma teljes egészében hi ányoznak. De meggyőződésem szerint hiányzik a valódi szándék is. Ki törődik ma a tanyasi kétszázezer emberrel? Nagyon kevesen, pedig ők a török idők óta jelentik a magyar mezőgazdaság számára azt a megtartó erőt, amelyet nem lehet nélkülözni. Ha ma az embe r végigmegy az Alföld egyes tájékain, szomorúan látja azokat a lepusztult, szerencsétlen tanyákat, ahol családok élnek, nyomorognak, és ezekkel ma - még egyszer mondom - senki nem törődik. Meg kell tehát kérdeznünk a kormánytól, kívánnake valamit ezért te nni? Kívánnake valamit tenni azért, hogy ezek az emberek is élhető módon tudják a jövőjüket elképzelni, hogy legyen remény arra, hogy tiszta víz legyen? Ma persze, meg lehet inni a budapesti vizet, mert nem tudjuk, mennyi benne a nehézfém. Én megiszom, ti sztelt Ház, megiszom azért, mert már elég idős vagyok ahhoz, hogy minden veszélyt vállalhassak, és amint az önök népi demokratikus kormánya tudja, csak a láncaimat veszíthetem. Ebből pedig az következik, tisztelt Ház, hogy vagy tesznek valamit az ivóvízért , vagy 2005ben már mi leszünk pellengéren az Európai Uniónál, mert nem fogjuk teljesíteni már az első vállalt kötelezettségünket sem. 2006ban majd oda kell állni a tanyasi emberek elé is, akik majd megkérdezik önöket, mit tettek értük, legalább mit próbá ltak megtenni értük. Azt gondolom, hogy semmit. Köszönöm, tisztelt Ház. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kérdezem, a kormány nevében ki kíván felszólalni. Megadom a szót Gombos András államtitkár úrnak. DR. GOMBOS ANDRÁS kö rnyezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön a János vitézből idézett a felvezetőjében. Én úgy gondolom, a víz nagyon fontos dolog. János vitéz egy mese, ez viszont nem mese, az ivóvíz minőségére valóban nagyon vigyáznunk kell. Vigyáznunk kell arra, hogy az országban lehetőleg valamennyi állampolgár megfelelő minőségű vízhez tudjon hozzájutni és vizet tudjon inni. Ön beszélt az esztergomi víz kérdéséről. Ú gy gondolom, a kormány, valamint az illetékes vízmű mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy konszenzusra jutva a város vezetésével közösen munkálják ki azt a lehetőséget, amely lehetőséggel meg tudják teremteni Esztergom hosszú távra biztonságos ivóviz ét. A felszólalásában beszélt a tanyasi emberek kérdéséről, nagyon fontos kérdést vetett fel. Valóban, több mint kétszázezer ember él ilyen körülmények között. Valamikor ennél sokkal többen éltek tanyasi körülmények között, és itták azt a vizet, amit - vag y az ennél rosszabb minőségű vizet - ma is nagyon sok esetben kénytelenek inni.